-

Heti Hardver: szélvészgyors Netgear NAS, valamint elegáns NZXT ház a hét újdonságai között

|

Mindezek mellett egy Lenovo Chromebox, egy Type-C csatlakozós pendrive, illetve egy kalibrált kijelzővel a boltok polcaira érkező notebook is bekerült e heti összeállításunkba.

Hirdetés


Minimalista házat mutatott be az NZXT


A letisztult, mégis mutatós megjelenésű kuckóiról ismert vállalat legfrissebb terméke a „Noctis 450” nevet kapta.


A nem titkoltan a vállalat korábbi, „H440” típusjelű modellje által inspirált ház a gyártótól szokatlanul agresszív megjelenést kapott, azonban a végeredményt tekintve továbbra is kellően elegáns megoldásról beszélhetünk. Az ATX szabványú alaplapokat fogadó ház belső tere követi a nagy előd által kitaposott ösvényt, így többek között akár három darab, dupla bővítő aljzatot elfoglaló grafikuskártya beépítésére is lehetőség nyílik. A bővítőkártyák hosszát illetően sem kell majd sokat mérlegelnünk, hiszen alapesetben ugyan maximum 294 milliméteres megoldásokat fogad az NZXT üdvöskéje, azonban ha ennél nagyobb helyre lenne szükségünk, a merevlemezeket tartó keret eltávolításával akár 406 milliméteres monstrumok is helyet kaphatnak az újdonságban.
 


A processzorhűtő tekintetében szintén nem késztet szükségtelen kompromisszumra a „Noctis 450”, hiszen annak magassága akár a 180 millimétert is elérheti. A rendszer friss levegővel történő ellátásáról három darab 12 centiméter átmérőjű, porszűrővel is ellátott frontoldali ventilátor gondoskodik, amelyeket egy 14 centiméteres hátlapi egység egészít ki. Utóbbi légkavaró alternatív kiépítésben akár 120 milliméteres példányokkal is kiváltható, amelyekből további 3 darab építhető a rendszerbe. A ventillátorok fordulatszámának vezérlése PWM alapon történhet, amely egy, az alaplapról közvetlenül vezérelhető HUB közbeiktatásával valósul meg. A ház előlapján a szokásos HD audio csatlakozókon felül két darab USB 2.0, illetve ugyanennyi USB 3.0 port is helyet kapott, így a letisztult megjelenés ezúttal nem ment a mindennapos használhatóság rovására.


Az alsó részeken LED megvilágítással is ellátott „Noctis 450” exkluzív megjelenésével összhangban a vételárát illetően sem tekinthető kommersz terméknek: az NZXT weboldaláról már előrendelhető újdonságért kis híján 140 dollárt kér a gyártó.


Chromebox-ot dob piacra a Lenovo

A hangzatos nevű „ThinkCentre Chromebox Tiny” heteken belül a boltok polcaira kerülhet.


Annak ellenére, hogy a Chrome OS részesedése globális szinten továbbra is rendkívül csekélynek mondható, a jelek szerint a nagy gyártók továbbra is látnak potenciált a Google operációs rendszerében. Nem kivétel ez alól a Lenovo sem, hiszen a 179 x 182 x 35 milliméteres fizikai méretekkel rendelkező „ThinkCentre Chromebox Tiny”szintén a keresőóriás által fejlesztett rendszerrel a fedélzetén érkezik a boltok polcaira. A kompakt újdonság alapvetően két, egymástól jórészt csak a számítási kapacitásukban eltérő konfigurációban lát napvilágot: a gyengébb változat az Intel Celeron 3205U processzorára épül, míg az erősebb modifikáció Core i3-5015U szívet kapott a tervezőasztalon. A rendszermemória alapesetben rendre 2, illetve 4 GB-ot tesz ki, a beépített tárhely mérete azonban már nem mutat eltérést, az mindkét esetben kereken 16 GB. A felszereltség részét képezi továbbá 4 darab USB 3.0-ás port, HDMI illetve DisplayPort aljzatok, Bluetooth 4.0-ás vezérlő, valamint egy, a 802.11ac szabvánnyal is kompatibilis WLAN adapter. A konfiguráció energiával történő ellátásáról egy 65 Watt teljesítményű külső tápegység gondoskodik, így várhatóan az eszköz fogyasztása még terhelés mellett sem nő 50 Watt fölé.
 


A „ThinkCentre Chromebox Tiny” kezdőára 199 dollár, amely figyelembe véve a helytakarékos megvalósítást, illetve a korszerű Intel platform alkalmazását, akár még indokoltnak is tűnhet, kérdéses azonban, hogy az operációs rendszerrel együtt járó korlátok miatt mekkora sikert arat majd az újdonság a célcsoportként meghatározott vállalati szegmensben.


USB Type-C csatlakozóval ellátott pendrive jelent meg a Patriot kínálatában

A következő generációs csatolófelülettel ellátott adathordozó a visszamenőleges kompatibilitás érdekében klasszikus USB csatlakozóval is rendelkezik.


Az USB „Type-C” bemutatkozásával minden jel szerint a következő évek egyik legmeghatározóbb szabványának debütálására került sor, amely újabb lendületet adhat a flash tárolók piacának. A mind sebességében, mind méretében előrelépést jelentő megoldást egyre több gyártó implementálja a hordozható számítógépeibe, illetve alaplapjaira, így fokozatosan nő a szabványra építő kiegészítők köre is. Ebből a tortából kíván hasítani egy szeletet a Patriot, amely legújabb eszközével igazi öszvér megoldást kínál a felhasználók számára. A 32, illetve 64 GB-os változatokban elérhető újdonság egyik oldala klasszikus, USB 3.0 „Type-A” szabványú, míg a másik oldalán a siker várományos „Type-C” típusú csatlakozó kapott helyet.
 


Az újdonság vételárával, illetve piacra lépésének pontos időpontjával kapcsolatban egyelőre nem nyilatkozott a Patriot.


Sebességbajnok hálózati adattárakat mutatott be a Netgear

A minőségi termékeiről ismert vállalat ezúttal NAS fronton erősít; a „ReadyNAS 200” sorozatú újdonságok akár 200 MB/s-os olvasási sebességre is képesek.


A hálózati adattárak szegmensében az utóbbi hónapok trendje elsősorban a vételárak csökkentéséről, valamint a szolgáltatási kör bővítéséről szólt, így üde színfoltként robbantak be a kínálatba a Netgear újdonságai, amelyek tervezésekor a gyártó elsősorban az adatátvitel sebesség maximalizálását tűzte ki célul. Ennek megfelelően a kettő-, illetve négyrekeszes kialakításban elérhető eszközök lelke a rendkívül potens ARM „Cortex A15” SoC, amely 1,4 GHz-es órajele révén biztosan nem képez majd szűk keresztmetszetet a lemezműveletek során. A központi egység munkáját 2 GB-nyi RAM segíti, amely összeállítás bőségesen elegendő az eszközön futó „ReadyNAS” operációs rendszer kiszolgálásához.
 


A megcélzott adatátviteli sebesség eléréséhez természetesen megfelelő hálózati csatlakozásra is szükség van, ennek megfelelően a Netgear mérnökei nem bántak szűkmarkúan a lehetőségekkel: a két darab, link aggregációval is felvértezett Gigabit Ethernet csatlakozón felül akár 802.11ac kapcsolaton keresztül is elérhetőek az eszközön tárolt állományok. A tárkapacitást illetően lemezenként maximum 6 TB-nyi tárhellyel számolhatunk, így szükség esetén akár 24 TB-nyi adat eltárolására is lehetőség nyílik a „hot-swap” funkcióval is ellátott, 2,5 / 3,5 hüvelykes meghajtókat egyaránt fogadó rekeszek révén. Az adatbiztonságról a RAID technológia alkalmazásán felül valósidejű vírusvédelem, a „ReadyNAS” eszközök közötti automatikus szinkronizáció képessége, illetve igény esetén a cloud backup funkció is gondoskodhat. Utóbbi szolgáltatás egyúttal kiváló alternatívája lehet az ingyenes fájlmegosztó oldalaknak, hiszen a „ReadyCLOUD” szolgáltatás révén az eltárolt adatok bárhol, bármikor elérhetőek maradnak.
 


A fejlett kényelmi, illetve biztonsági szolgáltatásokkal egyaránt ellátott újdonságokat nem méri olcsón a gyártó: a kétfiókos, „ReadyNAS NS202”-ért cserébe közel 100 ezer forintot kell a kasszánál hagynunk, a nagytestvér „ReadyNAS NS204” megvásárlása pedig hozzávetőleg 165 ezer forinttal terheli meg a bankszámlánkat.


Színhelyes kijelzővel ellátott notebookok bukkantak fel az MSI kínálatában

A rendre silány képminőségű TN panelek által uralt szegmensben örömteli fejlemény az előre kalibrált kijelzővel ellátott konfigurációk érkezése.


A hazánkban is rendkívüli népszerűségnek örvendő gyártó két új taggal bővítette „Prestige” notebook sorozatát: a „PE60”, illetve „PE70” típusjelű újdonságok jórészt azonos hardveres alapokra építkeznek, különbség jellemzően csak a kijelző méret tekintetében mutatkozik közöttük. Ennek megfelelően a kisebb modell 15,6 hüvelykes, míg a nagyobb változat 17,3 hüvelykes megjelenítőt kapott, a jellemző technikai paraméterek köre viszont azonos: mindkét panel 1920 x 1080 képpont felbontású, magas betekintési szögekkel rendelkező megoldás, amelyek teljes mértékben lefedik az sRGB színteret. Arról egyelőre nem nyilatkozott a gyártó, hogy a panelek konkrétan melyik fő típusra épülnek, azonban a paraméterek okán jó eséllyel IPS, vagy MVA technológia húzódhat a háttérben.
 


A háttérvilágítással ellátott billentyűzettel is rendelkező gépek hardveres paramétereit tekintve mindenképpen kiemelendő a HM87 chipset, a Core i7 4720HQ processzor, az NVIDIA GTX 950M grafikus alrendszer, illetve a változattól függően 12, vagy 16 GB-nyi DDR3L rendszermemória alkalmazása, amelyek okán minden bizonnyal nem lesz probléma a gépek erőnlétével. Sajnos SSD nem kapott helyet az összeállításokban, így a jövőbeni vásárlóknak meg kell elégedniük az 1 TB kapacitású merevlemez által nyújtott lehetőségekkel. A felszereltség részét képezi azonban a DVD író, az Intel műhelyéből származó „Wireless-AC 3160” hálózati csatoló, a 3 darab USB 3.0-ás kapu, a HDMI kimenet, a 720p felbontású webkamera, valamint a 6 cellás akkumulátor is, amelyek okán ízig-vérig multimédiás használatra tervezett notebook került le az MSI gyártósoráról.


A várható vételárak tekintetében kisebb eltérés mutatkozik csak a termékek között: a 15,6 hüvelykes változat 1199 dolláros árcédula társaságában kerülhet a boltok polcaira, míg a nagyobb modellért cserébe 1299 dollárt kér az MSI.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.