Hirdetés

Hogyan legyünk energiatakarékosabbak?



|

Kell egy kis fogyasztású gép és persze hozzá green perifériák. De az is lehet, hogy szemléletet kell váltanunk.

Hirdetés

A válság egyik felkapott trendje a Green IT, ami mára lecsengeni látszik, illetve alapkövetelménnyé vált a termékekkel szemben, hogy energiatakarékosak legyenek. Arra még várni kell, hogy minden környezetben biológiailag – nem csak mechanikailag – lebomló vagy újrafelhasznált anyagokból álljanak és most azt sem feszegetnénk, hogy mi történik az elektronikai hulladékokkal, miután az átvevőhelyre kerültek. Arra koncentrálunk, hogy miként alakíthatjuk ki úgy számítógépes környezetünket, hogy azzal a lehető legkevesebb terhelésnek tegyük ki magunk és környezetünket otthon vagy egy kis irodában. Végig vesszük, hogy űrközpontunk melyik eleme mennyire fogyaszt sokat és min lehet, érdemes változtatni.

 

PC és a méretezés

Sokan azt mondják, hogy a PC halott, mi inkább kellemesen érettnek titulálnánk, mindenesetre nincsen rosszabb szaga, mint eddig. Viszont hangja és villanyszámlája akad, úgyhogy ha nem HD videovágással vagy más igen erőforrás igényes tevékenységgel töltenénk a gép előtt az időt, akkor egyszerűen adandó alkalommal váltsunk kisebb fogyasztásúra. Már rég elmúltak azok az idők, mikor még a minél erősebb PC volt a cél, hogy egyáltalán elfogadható sebességgel fusson a Windows és a szövegszerkesztő. Normál irodai jellegű feladatokra teljesen megfelelő akár egy olcsó, alaplapra integrált APU (gyakorlatilag processzor és grafikus gyorsító egyben) erejére támaszkodó, 4 GB RAM-mal ellátott rendszer. Ha pedig kis fogyasztású gépünk van, akkor válasszunk hozzá illő méretű (de minőségi gyártótól származó) tápegységet is, hogy gazdaságosabban működhessen. Egy átlagos, négymagos CPU-val és 400 wattos táppal ellátott PC esetében 100-110 Watt fogyasztásra számíthatunk, de egy Intel Atom vagy AMD Fusion alapú mini PC-vel ezt simán a felére redukálhatjuk.

Atom alapú PC

Ha régi CRT (katódsugárcsöves) monitorunk lenne, akkor egyből kezdjük el hibáztatni a magas villanyszámla miatt, merthogy simán lenyelhet 80-100 Wattot, amit szintén elfelezhetünk ha átállunk LED-es LCD-re. A több monitoros felállás egyes munkáknál sokat segít, de ne feledjük el, hogy az áramszolgáltató malmára hajtja a vizet, ma már minden videokártya driver és a Linux is támogatja több virtuális Asztal használatát, ami egyes esetekben kiválthatja a több fizikai képernyőt.

Kétségtelen, hogy a teljesítmény, helyigény és energiafogyasztás optimumát jelenleg a noteszgépek adják, melyek igen széles teljesítmény skálán elérhetők. Ha beleszámítjuk, hogy a laptoppal egyben monitort, billentyűzetet és egy egér funkciót kiváltó tapipadot is kapunk, ésszerű áron akkor legtöbben noteszgép vonalon fogunk gondolkodni. Kivétel persze, ha erőművet, extrém merevlemez kapacitásokat és bővíthetőséget szeretnénk.

 

Papírmunkák

A perifériák közül a lézernyomtató veszi fel a legtöbb áramot munka közben (akár 1000 wattot is!), míg egy tintasugaras modell ennek huszadából eldolgozgat. Persze a nyomtató a papír és a tinta miatt is erős terhelést jelent környezetünkre, leginkább a lézernyomtató toner és az egyéb kellékek azok, melyek környezetszennyezők. A tintasugarasok sokkal kevésbé azok és a szilárd tintás printerek festékanyaga is kukorica alapú.

Ha megoldható, akkor amúgy is érdemes tintasugaras készüléket választani otthonra, ami minden szempontból kímélőbb megoldás. A papírral való takarékoskodást teszi automatikussá, ha olyan modellt választunk, amiben van lapfordító (duplex) is. Ilyenkor azért számoljunk azzal, hogy a duplex nyomatok kontrasztja – a papír átázását megelőzendő – kevésbé telített.

epson takarékos tintasugaras

Ha irodában vagyunk, akkor az egységesítés, ésszerűsítés jelenti a legkomolyabb lehetőséget. Egy központi nyomtatási megoldás, vagy akár a különálló kis készülékek felszámolása és egységes megoldással való helyettesítése energiafogyasztás, környezettudatosság és menedzselési költségek szempontjából is nyertes stratégia.

 

Elemek? Inkább elosztó.

Hacsak nem elkerülhetetlen, kerüljük az elemes billentyűzet és egér használatát. Az elemek helyett használt akkumulátorok sem épp környezetbarát anyagokból állnak és töltésük sem túl jó hatásfokú.


Fogyaszt 1-3 Wattot egy kis speaker is, ott van ugye a nyomtató akár 15 wattos készenléttel (ha képernyős), extra wattokat adnak a külső optikai vagy merevlemez meghajtók is. A kis kütyük közül a legtöbbet – akár 10 Wattot – a router fogyasztja, hiszen a Wi-Fi állandóan megy. Válasszunk takarékos üzemmóddal (dinamikusan szabályozott adóteljesítmény), Wi-Fi kikapcsoló gombbal rendelkező modellt és némítsuk el a Wi-Fi-t, ha huzamosabb ideig nincs rá szükség.
Mindent összevetve a perifériák összesen felvehetnek akár 80 Wattot is, miközben alig használjuk őket, ráadásul akkor is fogyasztanak, ha épp inaktívak, csak be vannak dugva a konnektorba. Célszerű az egy munkaállomáshoz tartozó apró kütyüket egy lekapcsolható elosztóban rövid pórázon tartani.

 

Éjjel is, vagy csak nappal?

A PC fogyasztása csökkenthető, persze legjobban úgy, ha kikapcsolják. Ha erre valamiért nem lehet rászoktatni a családtagokat, munkatársakat, vagy a munka jellege miatt nem tehetjük meg, hogy negyedóránként túráztassuk a gépet, akkor állítsunk be hatékonyabb alvó üzemmódot. Lépjünk be a BIOS Setupba (rendszerfüggően a DEL vagy F2 billentyű leütésével a boot során) és keressük meg az ACPI Suspend Type bejegyzést. Ez alapértelmezetten S1 módban szokott lenni, de ilyenkor csak az energia harmadát takaríthatjuk meg körülbelül, mert a CPU és az alaplap nagy része is áram alatt marad. Váltsunk S3 vagy S1&S3 módba, így inaktív állapotban csak 5 wattos fogyasztással kell számolnunk. További kisebb megtakarítás érhető el, ha a Power up on PCI és Wake On LAN opciókat tiltjuk, ilyenkor csak a bekapcsológombbal (vagy egyes konfigurációkon billentyűleütéssel) lesz feléleszthető az alvó PC.

BIOS ACPI


Pihenésünket is zavarják a hálószoba környékén duruzsoló kütyük éjjel, már emiatt is érdemes RF-csendet elrendelni éjszakára és kikapcsolni akár a szélessávú internet modemet, NAS-t és útválasztót, melyek sok modern háztartásnak állandó áramfogyasztói, ezzel napi 10 órás, 15-30 wattos üzemtől kíméljük meg magunkat.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.