Hirdetés

Így hozz ki többet a játékokból

|

Nem is gondolnánk, hogy néhány kiegészítő mekkorát dobhat a játékélményen, pedig pár apróság teljesen megváltoztathatja a szabadidőnk eltöltését.

Hirdetés

A karácsonyfa alatt valószínűleg többen találtak egy-egy új konzolt vagy erősebb videokártyát, de az is lehet, hogy csak a vizsgaidőszak végeztével akarjuk meglepni magunkat valami széppel. Függetlenül attól, hogy milyen platformon játszunk, mindig megvan a lehetőség, hogy javítsunk egy kicsit a játékélményen. Akár 5, akár 50 ezer forintot szánunk kiegészítőre, biztosan jobbá tudjuk tenni a szórakozásunkat. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány kiegészítőt, amiből a konzolosok és a PC-sek is egyaránt profitálhatnak.

Hirdetés

Analóg stick védőborítás

Különösen a PlayStation 4  analógjainál fordult elő az a probléma, hogy a nem megfelelő kialakítás miatt a gumiborítás viszonylag hamar kopni kezdett. Ennek orvoslására érdemes mihamarabb beszerezni néhány gumi borítást, amelyek nem csak szebbé, hanem kényelmesebbé és strapabíróbbá is teszik a kontrollert. A 2-3 ezer forintból megúszható kiegészítő bármilyen kontrollerre tökéletesen illeszkedik.

 

 

Rögzítőkártya

Egyre nagyobb teret hódít magának a stream, napi több millió játékos nézi, ahogy mások játszanak. A PlayStation 4 és az Xbox One is rendelkezik már natív támogatással a videók feltöltéséhez, de ha igazán minőségi anyagot akarunk rögzíteni vagy közvetíteni, célszerű ehhez egy külső egységet használni. A megfelelő rögzítőkártyával kényelmesen rögzíthetünk adást 1080p-ben 60 fpssel. 

 

 

Remote Play

Mindannyian szeretünk a nappali kényelméből, a kanapén elheveredve játszani, de ha csak egy tévé van a lakásban, akkor főműsoridőben könnyen problémákat szülhet, hogy a család nem ért egyet abban, hogy mi is menjen a nagy képernyőn. Ilyenkor jöhet jól, ha van kéznél PlayStation  TV, egy PlayStation Vita, vagy egy Remote Play-re felkészített Sony Xperia telefon. Ezekkel bárhol, bármilyen körülmények közt játszhatunk úgy, hogy a játékot a PlayStation 4-ről streameljük ezekre az eszközökre.

 

 

Headset

Egy headsetre mindenképpen szükségünk van, különösen akkor, ha multiplayer játékokkal játszunk. A kommunikáció kulcsfontosságú a stratégiát és taktikát igénylő játékok esetén, amiből senki nem akar kimaradni. Konzolon ehhez mindenképp egy headsetre van szükségünk, PC-n választhatunk, hogy inkább külön fejhallgatót és talpas mikrofont használunk. Fontos, hogy minőségi darabot válasszunk, hiszen senki nem akarja, hogy több órányi játék során egy kényelmetlen viselet nyomja a fülét.

 

 

SSD

Ha valaki esetleg nem ruházott volna be egy SSD-re, az feltétlenül tegye meg mihamarabb, hiszen nem csak a videojátékokat, hanem magát a géphasználatot is forradalmasítja a tárhely használata. A töltési idők elképesztő mértékben csökkenthetőek, egy merevlemezen 50 másodpercig tartó töltés egy jó SSD használatával simán letoltható 10 másodperc alá. Egy PC vagy PlayStation 4 esetében egyszerű dolgunk van a tárhely növelésénél, az Xbox One megbontása azonban a garancia elvesztésével jár. Egy USB 3.0-s SSD-vel így is csodákat érhetünk el.

 

 

Gamer egér

Sokan lebecsülik a direkt játékosok számára kifejlesztett egereket, hiszen azok ára akár tízszerese is lehet egy normál rágcsálónak, és bár néhány esetben valóban nem éri meg kifizetni 20-30 ezer forintot egy egérért, vitathatatlan, hogy egy idő után szinte kötelező beszerezni egy minőségi darabot. Ezek az egerek nem csak hogy érzékenyebbek és strapabíróbbak, de sokkal kényelmesebbek is hétköznapi társaiknál, az extra gomboknak és funkcióknak köszönhetően pedig nagyon megkönnyíthetjük a dolgunkat, különösen akkor, ha egy sok kattintást és gombnyomást igénylő játékot, például egy MMO-t játszunk.

 

 

Gameboard

A legtöbb játékhoz a hétköznapi billentyűzet is megfelel, de ha versenyszerűen űzünk valamit, akkor célszerű eggyel magasabb fokozatba kapcsolni. Egyre több gameboard érhető el a piacon, amelyek nemcsak hogy rengeteg programozható mechanikus billentyűvel rendelkeznek, de kifejezetten ergonómikusak is. A profibb darabok saját háttérvilágítással és egy LCD kijelzővel is rendelkeznek, így nagyon preciízen konfigurálhatjuk a beállításokat. Még külön profilokat is beállíthatunk, hogy a játékok közt egyszerűbb legyen váltani.

 

 

Kontroller

A konzolos játékosoknál ez a pont adott, de a hardcore PC-s rétegnek is illek beszereznie egyet. Bár az FPS játékok irányítására nem a legmegfelelőbb, bizony akadnak konzolportok, amelyeket csak és kizárólag egy kontrollerrel éri meg játszani. A lehetőségek tárháza gyakorlatilag határtalan, választhatjuk bármelyik gyártó termékét, de a legcélszerűbb, ha az Xbox One vagy a PlayStation 4 kontrollerére csapunk le, mert azokat nyilván a megfelelő konzollal is tudjuk használni.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.