Hirdetés

Ilyen egy 4K-s PC!



|

4K-ban szeretnénk játszani a legújabb játékokkal? Semmi akadálya, de azért nem árt sok-sok pénzt betárazni, mielőtt elindulunk beszerző körutunkra.

Hirdetés

Az ultra HD, vagyis 4K az új "buzzword", ez nem is vitás, de ahogy az hamar kiderült, tartalom hiányában még nem igazán éri meg mindenkinek rávetnie magát. A PC-n más a helyzet: míg a játékkonzolok a 1080p-ért és a 30 fps-ért küzdenek, addig PC-n már ma sincsen semmi akadálya, hogy akár 4K-ban játsszunk az új játékokkal, akár 60 fps sebességgel. Pontosabban egy akadálya azért van: a pénz. Ha azonban ezt az egy akadályt sikerül átugranunk, már csak jól kell válogatni és meg is építhetjük a 4K-s gamer PC-nket. Valahogy így.

Hirdetés


Alapok

A 4K pontosan 3840×2160 pixelt jelent, vagyis négyszer több ponttal kell dolgoznia a GPU-nak, mint full HD esetében. Ez óriási ugrás, ami nagyon leterheli még a legújabb hardvereket is. Persze idővel eljutunk oda, hogy majd az integrált grafikus vezérlők is 60 fps-sel futtatják a GTA V-öt 4K-ban, de aki nem akarja megvárni ezt az öt évet, annak inkább csúcskategóriás videokártyát kell vásárolnia.


Ehhez persze a megfelelő alapokra is szükség van, ezért érdemes rögtön SLI-ben, vagy CrossFireX-ben gondolkodni, amelyhez mi ezúttal az X99-es Intel platformot ajánljuk. Az alaplap mondjuk lehet az Asus X99-Deluxe (138 ezer Ft), amely nem olcsó, cserébe az egyik legjobb - már több tesztünkön is bizonyította rátermettségét, ráadásul az Asus folyamatosan fejleszti az UEFI-t, így a sebességgel és szolgáltatásokkal sincsen semmi gond. És ha már vásárolunk, rögtön válasszuk az U3.1-es kiadást, amelyhez USB 3.1-es kiegészítést is kapunk.


Mindehhez processzorra is szükségünk lesz: ez ne a legdrágább 5960X legyen, helyette a sokkal előnyösebb áron, 170 ezer forintért kapható 5930K, amely 3,5 GHz-ével még mindig nagyon gyors CPU. A memóriából nem érdemes túlzásba esni, de a négycsatornás vezérlőre figyeljünk oda, ezért 4×4 GB RAM-ot válasszunk. Aki képet- videót is szerkesztene, vagy 3D-modellezni szeretne, 32 GB-ra is kitolhatja a kapacitást, de játékra a 16 GB egyelőre elég lesz (34 ezer Ft).


A 4K gép

A csúcskonfighoz megfelelő hűtés, tápegység és ház is kell, a tárolókról nem is beszélve. A Gépet szereljük mondjuk egy Cooler Master Masercase Pro 5-be (50 ezer Ft), a hűtés pedig legyen az NZXT Kraken X41/61, tuningtól függően (37 ezer Ft). A tápegységet érdemes némileg túlméretezni, ezért mi egy Seasonic M12II-850 PSU-t szereltünk be (44 ezer Ft), amely SLI/CFX igényeinknek is megfelel.
Az adattárolás nagyon fontos, ezen nem szép dolog elbuktatni csúcsgépünket. Mi egy SATA RAID 0-kiépítést választottunk két Samsung 850 EVO 250 GB-os SSD-vel (60 ezer Ft), mögé pedig egy WD AV 2 TB-os HDD-t kapcsoltunk (24 ezer Ft), amelyre a rendszer rendszeresen készíti a biztonsági mentést, ha valami gond lenne a RAID tömbünkkel.


Szólnunk kell még a monitorról, ami nagyon fontos része rendszerünknek. A 4K felbontás adott és mi 27 col alá sem mennénk. Miután játékra lesz a gép, a G-Sync/Freesync meglétét alapkövetelménynek vettük. A GeForce VGA-khoz egy Acer XB280HK modellt választottunk 1 ms válaszidővel, USB 3.0 hubbal és 28 colos átmérővel (180 ezer Ft), az AMD Radeon kiépítéshez pedig Samsung U28E590D monitort hasonló paraméterekkel (155 ezer Ft).


A végére hagytuk a videokártyát, ami a legfontosabb eleme a konfigurációnak. Ezen múlik, hogy diavetítést, vagy élvezetes, gyors és szép grafikát kapunk-e. Ha NVIDIA irányba megyünk el, ne aprózzuk el, két darab GeForce GTX 980 Ti-t kapcsoljunk SLI-be (410 ezer Ft), hogy ne kelljen azon törni a fejünket, melyik effektet kapcsoljuk le a 30-60 fps-ért cserébe. Ez a kombináció 4K felbontásban is szuperül fog hasítani bármilyen játék alatt.


Ha az AMD útját választjuk, akkor se adjuk alább és válasszunk két Fury X kártyát (425 ezer Ft), amelyek hozzák azt a teljesítményt, ami az önfeledt 4K-játékhoz szükséges.


És hogy mennyit kell gyűjtenünk mindehhez? Kb. 1,1 millió forintot, de persze néhány saroknál lehet faragni ebből pár százezer forintot.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.