Hirdetés

In Win Diva - számítógépház tiniknek



|

Nem sok olyan számítógépház készült eleddig, amelyeket kifejezetten nőknek kreáltak - kérdés viszont, hogy ez a hardver mennyire fog tetszeni a célközönségnek.

Hirdetés

Ugyan egyre több olyan számítástechnikai termék jut el hozzánk, amiket kifejezetten hölgyeknek terveznek és gyártanak, számítógépházból nem nagyon láttunk olyat, ami csajos vonalakkal rendelkezne. Az In Win Diva ezért tulajdonképpen egy mérföldkő is egyben, hiszen ez az első olyan váz a PC World szerkesztőségében, amelyet csak és kizárólag nőnemű olvasóinknak tudunk ajánlani.

 

Nyilvánvalóan azért írjuk ezt, mert a termék nevéből és külsejéből azonnal látszik, kiknek szánják igazán ezt a terméket. Félreértés ne essék, nem a rózsaszín festés miatt skatulyáztuk be a Divát, több apró jellemző is arra utal, hogy a számítástechnika iránt valamelyest fogékony hölgyek jelentik a célcsoportot. Az előlap nemcsak ebben a színben érhető el tudomásunk szerint, a hazai forgalmazónál viszont egyelőre nem kapható a pezsgő és fekete színű variáns. A dizájn erősen hajaz a dél-koreai Samsung Diva telefonjának hátlapjára, ami egyébként egyáltalán nem baj, de esetleg ennek fényében szerencsésebb lett volna más terméknevet választani. Két lenyitható részre bomlik a front rész, a nagyobbik ajtó mögött az optikai meghajtó bújik meg, míg a kisebbik lenyíló rész két USB-portot és a hang ki- és bemeneteket rejti. Igen hangsúlyosra sikerült a bekapcsoló gomb, a ház méreteihez képest óriási Swarovski kristály megnyomásával lehet életre kelteni a Divába szerelt konfigurációt. Szokás szerint két aprócska LED jelzi a gép bekapcsolt állapotát és a merevlemez aktivitását, ezek alatt pedig egy elsőre alig észrevehető Reset gomb lapul.

 

 

 

A ház többi része nem sikerült ennyire extravagánsra, az oldallapok és a hátlap kialakítása már a funkcionalitás jegyében történt. A bal oldali fémpanelre - ami a Divát lefektetve a ház teteje - szellőzőnyílásokat vágtak, ám emögé nem lehet ventilátort felszerelni. Cserébe viszont a ház egyik keskeny oldalán végig találhatók ilyen nyílások, és itt gyárilag található egy légkavaró, aminek sajnos nem ismertek a légszállítási és egyéb jellemzői. Az viszont biztos, hogy háromtűs csatlakozással bír, amely révén bármilyen alaplapra ráköthetővé válik. A hátlap egészen egyedire sikerült, az alaplapi csatlakozósornak kihagyott helyet leszámítva csupa érdekességgel találkozhatunk itt. Egyrészt látható, hogy két alacsony profilú bővítőkártyát képes fogadni a Diva, és ezek alá szerelhető be az egy darab 3,5 hüvelykes merevlemez. Utóbbi elsőre furcsa megoldás, ám ha állítva használjuk a Divát, akkor pont így optimális a hőelvezetést tekintve. A rácsos szellőzőrések fölé egy normál tápcsatlakozás került, amiből azonnal kikövetkeztethető, hogy a Divában egy tápegység is található.

 

 

A hosszúkás téglatest formájú áramforrás 160 W összteljesítményre képes, rendelkezik aktív PFC áramkörrel, és az In Win saját tápgyártó részlegéből került ki. A fő alaplapi tápcsatlakozókon felül két SATA- és egy molex csatoló ered a tápból, ami nem ad túl sok lehetőséget, de egy ilyen házba nem is fér több, extra tápcsatlakozást igénylő komponens. Ennek oka, hogy csak Mini ITX vagy Mini DTX alaplapok férnek el a Diva belsejében, amelyekre amúgy is  nagyfokú integráltság a jellemző. Utóbbi szabványra épülő terméket nehéz itthon találni, a mini ITX-es lapokból viszont lassan Dunát lehet rekeszteni, és tulajdonképpen ez menti meg a Divát is a sikertelenségtől.

 

Ugyanis ha nem lenne igény alacsony fogyasztású, csendes számítógépekre, akkor valószínűleg még a hölgyeket sem hatná meg az In Win legújabb csajos háza. Ám mivel hazánkban is elérhetők azok a fő komponensek, amik passzolna a Divához, ezért pofon egyszerű komplett gépet építeni a belsejébe. Csak egy mini ITX-es alaplapra - amin 90%, hogy van processzor is -, memóriákra, egy merevlemezre és egy optikai meghajtóra lesz szükség. Ennyi kell egy kis helyet foglaló, csendes és nem utolsósorban csinos számítógéphez, ami ráadásul tökéletesen megfelel a kor követelményeinek is.

 

Ár: 17 500 Ft

Forgalmazó: Digistreet

Weboldal: In Win Diva

Előny: szép, csajos házikó, ami kis helyen is elfér, 160 W-os beépített tápegység

Hátrány: pezsgő és fekete színben szeretnénk inkább látni

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.