Az Intel hosszú és kemény munkával elérte, hogy a világ egyik legnagyobb számítástechnikai gyártója legyen, amely elsősorban a méltán híres és rendkívül minőségi processzoraiknak köszönhető. Ennek ellenére a vállalat nemcsak ezen eszközökkel foglalkozik, hanem szerves az alaplap-iparágban is részt vesz, de az SSD-k, illetve a grafikus vezérlők világában is az élmezőny tagja. A következő cikk keretein belük megnézzük, hogy a több mint 5000 óra tesztelési idő alatt milyen tesztelési fázisokon mennek keresztül az Intel asztali felhasználásra szánt alaplapjai.
Az út a boltig
Sokan el sem tudják képzelni, hogy egy adott termék milyen minőségellenőrzési procedúrákon megy keresztül, mire eljut a számítógépünkig. Mindegy, hogy egy pár ezer forintos, olcsóbb hardverről van szó, vagy a legújabb, csúcskategóriás processzorról – az Intel minden egyes terméket rendkívül szigorú körülmények és feltételek mellett ellenőriz, hogy azok megfeleljenek egyrészt a hatóságok (FCC, CE), másrészt a saját elvárásaiknak. A Tom’s Hardware csapata rövid látogatást tett a gyár Hillsboróban található R&D (Research and Development) létesítményében, ahol végigjárhatták azokat a helyszíneket, ahol az Intel alaplapokat tesztelik a gyár mérnökei, kutatói.
RF-tesztelői kamra
A túra első állomása az RF-kamrába vezetett, ahol a számítógép által kibocsátott rádióhullámokat mérik. A USA-ban és az EU-ban is a forgalomba helyezés feltétele a megfelelően alacsony sugárzás biztosítása. A teszteket nyitott és zárt számítógépházakkal is elvégzik, és a cél, hogy 4 decibellel felülmúlják az FCC által elvárt értéket. A vizsgálatokat 32 MHz és 2 GHz közötti frekvenciákon végzik, de egy speciális eszközzel akár a 18 gigahertzes frekvencián történő mérés sem kizárt.
Perifériák tesztelése
Mihez kezdünk egy alaplappal, ami kellően kevés rádióhullámmal sugároz minket, ha nem működnek vele a különböző perifériáink? Természetesen az Intel ezt is rendkívül részletesen teszteli – a legkülönbözőbb játékvezérlőktől kezdve a billentyűzeteken át egészen az 5.1-es hangrendszerekig mindent csatlakoztatnak az alaplapra, hogy még időben kiderüljön, ha kompatibilitási problémák adódnak.
Zajvizsgálat
Az egyik legérdekesebb terem a gép által kibocsátott hangokat vizsgálja. A szobában a háttérzajt 20 dB alá redukálták, amitől nagyon furcsa, klausztrofobikus érzete lesz az embernek. A méréshez használt, nagyjából kör alakban elhelyezett tíz mikrofon mindegyike pontosan egy méterre van a tesztalanytól. Az Intel egyik mérnöke, John Blair megemlítette, hogy kb. 10 évvel ezelőttig még a hangnyomást tesztelték, ám ezzel problémák adódtak, hiszen míg egyik gyártó megadta, hogy 1 méteren 30 dB volt a nyomás, addig a másik a távolság feltüntetése nélkül jegyzett fel 29 decibeles értéket. Éppen ezért átálltak a hangerő mérésére, amelynek megállapítása jóval egységesebb, bár itt is szükséges, hogy a méréshez nagyjából hasonló felállásban helyezzék el a mikrofonokat. Az alkatrészek minőségére is fény derül a teszek során, hiszen így kiszűrhetők az esetleg gyengébb minőségű ellenállások, kondenzátorok, a sokak által valószínűleg ismert „ciripelős” hangnak köszönhetően, amelyet ezek az apró, de annál fontosabb összetevők produkálnak. Nem példátlan az az eset, amikor az összeset lecserélték komolyabb minőségűekre, amelyeknél nem fordult elő az említett probléma.
Környezeti stresszteszt
A képen látható szerkezetek segítségével extrém körülmények között tesztelhetik a mérnökök az eszközeiket. Az 1,7 köbméter űrtartalmú szekrények 20–95 százalékos páratartalmat, valamint -73 és +177 Celsius fok közötti hőmérsékletet tudnak előállítani.
A szállítás szimulálása
Hiába tesztelik le végtelen részletességgel az alaplapokat, ha a boltig való eljutást nem bírja ki a finom alkatrészekkel teli eszköz. Az ezen megpróbáltatásokat szimuláló gépezet 60 perces periódusokban, egyesével minden lehetséges irányba rezegteti az alaplapot. Egy ilyen egyórás kísérlet felér 1000 mérföldnyi kamionos utazással. Itt nemcsak a kondenzátorok forrasztását kell figyelni, hanem a helyesen lefogott hűtőbordákat is, hiszen ha azok a rezgés által elszabadulnak a helyükről, pillanatok alatt szétroncsolhatják az alaplap felületét.
A képen látható tesztházban is az alaplapok állóképességét tesztelik, úgy, hogy félig-meddig valós körülmények közé helyezik azt. A ház azért ilyen vastag, hogy a normál PC-házaknak a rugalmasságát (és ez általi rezgéscsillapítása) ne szimulálja, hiszen itt csupán önmagának az alaplapnak a tartósságát szükséges vizsgálni. Jelen tesztben a házat 50 G-nyi erővel sújtják.
Hajlásteszt
A rugalmasság kérdéséhez hozzátartozik, hogy milyen mértékű hajlást képes elviselni a nyomtatott áramköri lap, illetve a rajta elterülő alkatrészek. Különböző mértékben és pozíciókban végzik ezt a tesztet, 130 hüvelyk per másodpercnyi rezgéstől egészen 200 hüvelyk per másodpercig.
Az alaplapokat egy jóval egyszerűbb módon is tesztelik: például nagyjából 10-12 cm magasról többször egymás után ledobják őket, hogy ily módon szimuláljanak olyan helyzeteket, amikor véletlenül az asztal alatt kicsit belerúgunk a gépházba, vagy éppen az újonnan megvásárolt eszközt nagy örömünkben kiejtjük a kezünkből.
Bár kissé viccesen hangozhat elsőre, de ha átgondoljuk, teljesen világos a következő teszt létjogosultsága. A képen látható géppel ugyanis nem mást szimulálnak, mint a szállítmányozási cégek, vagy éppen a posták sokszor megkérdőjelezhető csomagkezelési módszereit. A dobálásnak kitett dobozok és azok tartalma ez által sokszor sérülhet, így ezt elkerülvén inkább előre megbizonyosodnak róla, hogy az alaplapok még az efféle kezelést is túlélik.
Nem kizárt, hogy néhány teszt során egy-egy alaplap megsérül, vagy éppen leesnek róla alkatrészek. Ilyenkor ezeket nem dobják ki a kukába, hanem megjavítják őket, hogy vissza lehessen őket küldeni egy újabb tesztre. Egy ilyen „műhelyben” minden a mérnökök rendelkezésére áll, ami egy komplett gyárban, így gyakorlatilag bármilyen problémával meg tudnak küzdeni.
A sort a hő-, illetve elektromos tesztek zárják, ahol hőkamerákkal, oszcilloszkópokkal és ezekhez hasonló, az elektromos stabilitást, valamint az alaplap megfelelő, kiegyensúlyozott melegedését vizsgáló eszközökkel dolgoznak. A cél az, hogy egyrészt minél alacsonyabbra szorítsák az elektromos szivárgás mértékét, illetve, hogy a VRM egyenletesen melegedjen. Az ezen tesztekhez használt eszközök ára (például az oszcilloszkópé) 18 000 dollár, de egy komolyabb példány akár 50 000 dollár is lehet.
A fenti mechanikai és elektronikai teszteléseken túl az Intel mérnökei rengeteg időt fordítanak arra, hogy az alaplapok tökéletesen működjenek minden szabványos csatolófelülettel ellátott eszközzel. Ennek köszönhető, hogy az Intel az egyetlen olyan alaplapgyártó, akinek a weboldalán nyilvánosan elérhető a kompatibilitási listája.
Nem mondhatjuk, hogy az Intel nem veszi komolyan az eszközeik tesztelését, hiszen minden létező eshetőségre gondolnak, így a legtöbb lehetséges be- és kihatást ellenőrzik. Az asztali alaplapok ugyan azokon a tesztelési fázisokon mennek keresztül, mint a kiszolgálószerverekbe szánt alaplapok. Ezeknek köszönhető, hogy a végfelhasználókhoz ilyen komoly minőségű termékek juthatnak el.
Ne pazarold a drága időt!
Az Intel nemrégiben elindította új weboldalát, ahol rengeteg hasznos információval lát el minket, rámutatva, hogy a gyengébb minőségű hardverek használatával mennyi időt veszíthetünk. Az IntelSavesYourTime.com kifejezetten az SSD-ket, illetve az alaplapokat helyezi a középpontba, amelyekkel kapcsolatban számtalan érdekes tényt ismertet az Intel. Egy praktikus kalkulátor segítségével még arra is fényt deríthetünk, hogy mennyi időt és pénzt tudnánk éves szinten megspórolni, ha egy Intel SSD-t helyeznénk a számítógépünkbe, a jóval lassabb és körülményesebb működésű merevlemezek helyett.
A játékélmény fokozásáról is szó esik, hisz egy gyors SSD, valamint egy számos, a nagyobb sebességet elősegítő technológiának köszönhetően a mai komoly játékok futtatása is jóval egyszerűbbé válik.
