Hirdetés

Intel Conroe az eBay-en!



|

Kiszivárgott a piacra az Intel egyik fejlesztés alatt álló processzora

Hirdetés

Az eBayen található Conroe kódnevű processzor egy belső tesztelésre és bemutatókra szánt működőképes mintapéldány. Az Intel Conroe-t is magában foglaló Core processzorcsaládot az idén tavasszal megrendezett Intel fejlesztői fórumon (IDF Spring) mutatták be először, de a végfelhasználók részére csak az idei év júliusától lesz elérhető. Egyelőre még nem tudni, hogy milyen úton került az eladóhoz az említett példány, amelyet jelenleg egyetlen forgalomban lévő alaplap sem támogat hivatalosan.

A sciences_art nevet viselő eladó által felkínált processzor órajele 1,86 gigahertz, külső órajele 1066 megahertz, és két megabájt egyesített másodszintű gyorsítótárral rendelkezik. Ezt a típust az Intel eddig még meg nem jelent 965, 963, illetve a már kapható 975X lapkakészlet jövőbeli verziói fogják támogatni. A jelenleg piacon lécő alaplapok egyike sem képes a Conroe kezelésére.

Az E6300-as Conroe végül 130 ezer forint körüli áron kelt el az eBay-en; hivatalos ára darabonként 50 ezer forint körül alakul majd.

A hírt az Intel munkatársai nem kívánták sem cáfolni, sem megerősíteni.

Az Intel Core processzorcsaládról:

A Conroe, Merom és Woodcrest processzorok a Pentium 4 NetBurst mikroarchitektúrájától merőben eltérnek. A Prescott processzorokban található 31 lépcsős futószalag a Core családban 14-re csökkent, amit a futószalagok lerövidítése ellensúlyoz. Ezáltal lehetővé válik a kisebb órajel használata azonos vagy jobb teljesítmény mellett, továbbá csökken a fogyasztás és a hőtermelés is. A Core támogatni fogja a virtualizációs technológiát, a 64-bites működést, a továbbfejlesztett energiatakarékos megoldást (SpeedStep), a LaGrande és EDB technológiákat egyaránt.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.