Hirdetés

Intel: Idén érkezik az optikai Thunderbolt kábel



|

Az Intel a tavaly tett igéretét ismét megerősítette, ezért elviekben és várhatóan a gyakorlatban is megérkezik az optikai Thunderbolt kábel, mely a mostani kábelhez képest lényegesen nagyobb adatforgalmi kapacitással bír.

Hirdetés

Az Intel az IDG News Service-nek tett nyilatkozatában újra megerősítette azon állásfoglalását, miszerint már ebben az évben megérkezik az optikai Thunderbolt kábele, mellyel nem csak gyorsabb adatátviteli sebességet érhetünk el, de a 3 méteres kábelhossz határt is átlépi a cég.

 

A Thunderbolt az eredeti tervek alapján (Light Peak néven) optikai kábelnek készült, de mire 2011 elejére elérte a piacot, a kábel optikai szálait a szokásos réz váltotta le. Ennek használata egyrészt alacsonyabb előállítási költséggel járt, másrészről lehetővé tette, hogy a perifériák 10 W energiát kapjanak, miközben az eredeti kétirányú 10Gbps adatátviteli sebesség sem csorbult. Az Intel gyakorlatilag a gazdaságosabb megoldás mellett tette le a voksát és egy időre elhalasztotta az optikai Thunderbolt kábel megvalósítását.

 


Dave Salvatore, az Intel szóvivője nyilatkozatában elmondta, hogy az idén piacra kerülő optikai Thunderbolt kábelek között lesz olyan is, amely hosszában akár egy egész focipályát átér. A kábelhossz okozta impedencia problémák eközben ugyan teljesen lehetetlenné teszik a 10 W szállítását, azért más változásra is számíthatunk, ugyanis a jövőben nem csak a kábelhosszak határa fog változni, mivel az Intel úgy tervezi, hogy az évtized végére az eddigi 10Gbps sebességet 100Gbps-re növeli. Ezt pedig már 2009-ben hallhattuk az akkori optikai I/O program vezetőjétől, Jason Zillertől, aki mára a Thunderbolt kivitelező és marketing részlegének a fejévé nőtte ki magát. 

 

Jason Ziller 2009-ben még a Light Peakről beszélt. 

 

A kábel tehát érkezik, de annak adoptációjával lehet némi probléma. A technológiát jelenleg nagyrészt csak az Apple alkalmazza, bár az is igaz, hogy amint megjelenteti az Intel az Ivy Bridge platformot, akkor a PC gyártók is felveszik a kor fordulatszámát. További problémát jelenthet, hogy a Thunderboltot használó perifériák száma egyelőre alacsony és ezen az sem segít, hogy az elkövetkezendő hónapokban pár tucattal bővül a kínálat.

 

2011-ben már a Thunderboltot mutatta be.

 

Az optikai Thunderbolt kábelek felhasználóinak körét pár tényező tovább szűkíti. Elsőként a magas ára hozható fel, mely miatt az Intel is hezitált a bevezetésével, majd ott az az aprócska hiányosság is, miszerint a technológiának nincs erős, kialakult felhasználói bázisa. Az azonban mindenképpen jó pont, hogy az optikai Thunderbolt kábel visszafelé is kompatibilis lesz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.