Hirdetés

Intel IDF 2009 ősz élőben: 1. nap



|

Élőben láthattuk mindazt, ami hivatalosan még nem is létezik. 32 nanométeres processzorok, 22 nanométeres szilícium ostyák és a titokzatos Larrabee, ám mindez még csak a kezdet!

Hirdetés

Otellini megemlékezett az első IDF-ről, melyet 1997-ben rendeztek meg, még igen szűk közönség számára. Most, 12 év elteltével, az IDF a legnagyobb technológiai fórummá nőtte ki magát, ahol már nem csak 2-300 ember van jelen, hanem közel ötezer. A közel 60 perces nyitóbeszéd elején hallhattunk a 32 nanométeres technológiáról, ami nem csak álom, hanem már javában folyik az erre épülő (az év végén megjelenő Westmere kódnevű) processzor gyártása, kiváló kihozatal mellett.

 

fabs.jpg

 


Jóslatok szerint 2011-re a 22 nanométeres termékek sorozatgyártása is beindulhat, aminek elvileg nincs akadálya, mert már most vannak működő példányok. A 22 nanométeres gyártástechnológia beköszöntével egyetlen chip 2,9 milliárd tranzisztorból állhat.

 

Moore-törvénye” tehát tovább él és a Tick-Tock néven emlegetett fejlesztési ütemterv is tartható lesz a jövőben, ennek köszönhetően pedig az új Sandybridge architektúra a jövő év végén gond nélkül válthatja a mostani Nehalem (és a hamarosan megjelenő Westmere processzor) architektúráját.


 

ticktock.jpg

 


A Tick-Tock ütemterv természetesen az Atom és SoC (System on Chip) egységékre is vonatkozik, tehát itt is várható majd a 32 nanométeres gyártástechológia bevezetése – az erre épülő, Saltwell kódnéven bejelentett processzor jelentős előrelépést fog jelenteni az üzemidő tekintetében. Otellini kiemelte, hogy ezeknél a rendszereknél a gyártástechnológia fejlesztésével nem a magasabb órajelek elérését célozzák meg, hanem a szivárgási áram csökkentése és a hosszabb üzemidő az elsődleges szempont.


Az Intel nem csinál titkot abból, hogy az Atom processzorokkal a vállalat célja az új piacok kiszolgálása: például a Mercedes-Benz és BMW luxusautóiba 2012-től Atom alapokon nyugvó szórakoztató elektronikai rendszer kerül egyenesen Harman - Becker műhelyéből.


harman-becker-atom.jpg
 

 


A támogatók között rengeteg szoftvercég is szerepel, ezért a hardver mellett Otellini szót ejtett a szoftverekről, amik elmossák az eddigi korlátokat a hardver és a felhasználó között. Kiemelte a Windows 7-et, mely különösen a notebook és netbook felhasználói számára létfontosságú – az Intel olyannyira fontosnak tartja az új operációs rendszer megjelenését, hogy külön előadás keretében demonstrálták a Windows 7 megújult energiagazdálkodási képességeit. Szoftver oldalról érdekes prezentációt láthattunk egy Mid-re optimalizált Linux disztribúcióról, a Moblin 2.1-ről is. Az új szoftver (ami egyben az operációs rendszer is) lehetővé teszi, hogy egy apró kijelzős eszközre optimalizált szoftverrel között olvashassuk a híreket, követhessük a twitter üzeneteket, de ezen felül böngésző és határidőnapló funkciók is helyet kapott benne.

Természetesen Mr. Otellini nem felejtette el megemlíteni a Lynnfield processzorokat, illetve a Core i3-at sem, de a vállalati szegmensben használatos VPro-ról is ejtett néhány szót. Nem maradt el az Arrandale mobilprocesszor hardveres AES dekódoló képességeinek bemutatása egy röpke teszt erejéig – a merevlemez tartalmának titkosítását láthattuk, ami hihetetlenül gyorsan ment végbe.

A prezentáció végére maradt az Intel Atom szoftverfejlesztő programja, amiben az ACER, ASUS valamint a Dell is partner.


A délután folyamán Sean Maloney is visszatért a szerverkbe szánt nyolcmagos Nehalem-EX és 32 nanométeres Westmere-EP processzorok bemutatójával, ezzel gyakorlatilag átvette a leköszönő és tudását az EMC-nél kamatoztató Pat Gelsinger szerepét. Maloney többek között a processzorok gyártástechnológiájának fejlődésével is foglalkozott és bemutatta, hogyan nézne ki és mekkora lenne egy mai Nehalem processzor, ha a gyártástechnológia megragadt volna a 386-os érában:1000 wattot fogyasztana alig 100 megahertzes órajel mellett -- majd ugyanezt megmutatta egy Atom processzorral is.


Mint derült égből villámcsapás előkerült a Larrabee is, melyről most sem tudtunk meg semmi újat, csak annyit erősítettek meg, hogy nem csak diszkrét GPU-ként jelenik meg a piacon, hanem a három év múlva a CPU-ba is integrálni fogják. Vigasztalásképpen legalább láthattuk működés közben, amint egy hatmagos 32 nanométeres Gulftown processzorral karöltve futtat egy raytracing demót. Apropó Gulftown: jövőre biztosan megjelenik a hatmagos Hyper Threadinggel is felvértezett csodaprocesszor, mely egy BIOS frissítést követően kompatibilis lesz az X58-as lapkakészlettel.


gulftown.jpg
 

 


Maradva a processzoroknál, a 32 nanométeres kétmagos Clarkdale is biztosan megjelenik a jövő év elején, HyperThreading támogatással, agresszív turbo funkciókkal és integrált 45 nanométeres GPU-val (pontosabban GMCH-val).

 

clarkdale.jpg
 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.