Hirdetés

Itt az új Intel erőmű - X79 platformteszt

|

2008 novemberét írtuk, amikor az Intel útjára indította Nehalem (Bloomfield) kódnévre keresztelt processzorarchitektúráját. Az új jövevény minden tekintetben felülmúlta az elődeit, ráadásul nemcsak házon belül, hanem a nagy rivális AMD számára is szinte elérhetetlen magasságokba emelte a mércét.

Hirdetés

Az új Bloomfield lapkák a Core 2 szériát, az LGA775 foglalatot és vele együtt az akkori legjobbnak számító X48 chipes alaplapokat is menesztették, a helyükre pedig egy új foglalattal felszerelt, X58 alapokon nyugvó termékcsalád fészkelte be magát a trónra. A helyezkedés annyira jól sikerült az X58 + Core i7 számára, hogy majd' 3 éven keresztül uralta a felső kategóriát (ami a hardverpiacon igen hosszú időnek számít), igaz, a Sandy Bridge/P67 januári elrajtolása után kezdett megkérdőjelezhetővé válni a kikiáltott titulus.

Mivel sikerült akkor az abszolút elsőséget kivívniuk? Leírva egyszerűnek tűnik, valójában okozhatott némi fejtörést, viszont ami bizonyos, hogy nem a nulláról építették fel a Nehalem architektúrát. Ha jobban belepillantunk az LGA1366 foglalatba illeszkedő processzorok belsejébe, rájövünk, hogy gyökerei visszanyúlnak egészen a Pentium Pro korszakáig (1995). Röviden összefoglalva az alábbi fő szempontok vezettek a hosszan tartó sikerhez:

- integrált memóriavezérlő, HyperThreading-technológia,
- FSB elhagyása, módosított adatbuszok, SIMD-utasításkészlet bővítése – SSE4.2,
- részegységekből felépített architektúra, ahol az elemek rakosgatása könnyen skálázhatóvá teszi az adott termékcsaládot,
- L1-, L2-gyorsítótárak módosítása, harmadszintű (L3) cache megjelenése,
- dinamikusan kezelt processzormagok, csökkentett fogyasztás, Turbo Boost.

 



Ezen fő módosításoknak köszönhetően a Bloomfield família 1366 lábon állva tört az élvonalra, semmilyen tekintetben nem ismerve kegyelmet az esetleges ellenfél-jelöltekkel szemben, jött, látott és ha már itt volt, győzött is. Az idő múlásával némi ráncfelvarrásra is megérett, másfél évvel piacra kerülése után megjelent a kínálatban az első hatmagos processzor, a 980X EE, amely már az új 32 nm-es gyártástechnológiával készült és a legerősebb asztali processzornak számított a piacon. Idén februárban némi órajel-kozmetikázás után a 980X-et leváltotta a 990X, de az Intel már nem szánta rá magát komolyabb módosításokra.

A 990X megjelenése után már tudható volt, hogy a Nehalem-korszak hamarosan véget kell érjen, főleg azért, mert házon belül is veszélyeztetve volt az elsőbbség; az ellenfél a jóval kedvezőbb árcédulával rendelkező, ám frissebb mikroarchitekturális fejlesztéssel piacra dobott Sandy Bridge volt. Az LGA1366-nak tehát mennie kellett, helyébe pedig hivatalosan november 14-én költözött be az új platform, amit Sandy Bridge-E névre keresztelt a gyártó. Vajon sikerül megismételni a 3 évvel korábbi abszolút dominanciát? Erre a kérdésre a cikk végén biztosan megkapjuk a választ.

Sandy Bridge-E

Ahogy minden újdonság megjelenése előtt, a szakértők már hónapokkal ezelőtt foglalkoztak az új jövevénnyel, mentek a találgatások és pletykák, hogy vajon milyen lesz az új processzor, milyen teljesítménytöbbletet várhatunk el tőle stb. A ködfelhő elszállt, bemutatkozott a Sandy Bridge-E, a célja pedig egyértelmű: az Intel ismét a csúcsra kívánja kvalifikálni magát az új termékcsaláddal.

Ahogy a Nehalem eredete is visszavezethető a gyökerekhez, megtehetjük ugyanezt mai bemutatónk főszereplőjével is, igaz, itt nem kell visszamennünk 10–15 évvel korábbra, elég, ha csak az idei év elejére lapozunk vissza, amikor bemutatkozott a Sandy Bridge, a P67 alaplapokkal karöltve. A név egyezése nem véletlen, a középkategóriába szánt központi egységek már magukban hordoztak olyan újításokat, amelyek a most megjelent „E” jelzésű szériában bontakoznak ki teljesen. Az egyetlen dolog, amit a második generációs Core i7 processzorok (még) nem vettek át az elődtől, az a processzorba integrált grafikus vezérlő, de erre is sor fog kerülni a jövő év folyamán, amikor bemutatkozik az Ivy Bridge.

A Sandy Bridge-E lapka felépítése, ahol a 6 aktív mag mellett az L3 cache, a memóriavezérlő, és az I/O egységek láthatók.


A Sandy Bridge-E névre keresztelt szilíciumlapka nem kevesebb, mint 2,27 milliárd tranzisztort tartalmaz, a területe pedig 435 mm2. (Érdekességképp, ez közel a duplája a 990X adatainak!) Pár szóban érdemes átfutni a képen látható lapka főbb részeit: a felső „Queue, Uncore, I/O” területen a PCI Express sávok leledzenek, szám szerint 40 darab. A vezérlő hivatalosan a 2.0-val kompatibilis, bár az Intel szerint a 3.0-s szabvánnyal piacra kerülő kártyák is gond nélkül működni fognak. Ugyanez a rész foglalja magában a QPI-linkeket is, de ennek csak a szerverpiacon van jelentősége, ahol kettő vagy annál több processzor kommunikációját irányítja.

Lefelé haladva két oldalon helyezkednek el a processzor magjai, 4-4, összesen 8 darab, de ebből az asztali gépekbe szánt processzorok mindössze hat magot használhatnak, a maradék kettő csak a Xeon processzorokban lesz aktív. A magok közötti nagy területen a megosztott L3-cache foglal helyet, amelynek mérete 15 MB!

Végül a hardver legfeltűnőbb újítása, a négycsatornás memóriavezérlő teszi teljessé a képet, amelynek mérete szintén túlszárnyalja az elődöket. A gyári specifikáció alapján a processzor 1600 MHz-es memória-órajelet támogat (ami persze tuning során jócskán megemelhető), maximális kapacitása 64 GB, az elméleti maximum sávszélesség négy modul esetén 51,2 GB/s.

A Sandy Bridge-E csak a hiányzó grafikus vezérlővel mutat kevesebbet a kistestvérhez képest, minden más funkció helyet kapott az újdonságban is. Továbbra is jelen van a HyperThreading-technológia, az utasításkészletek teljes tárháza a rendelkezésünkre áll, és persze a Turbo Boost 2.0 sem hiányozhat a listáról.

Az Intel második generációs Core i7 processzorai közül idén kettőt mutattak be, amelyek a Core i7 3000 szériába tartoznak. 2012 első negyedévére terveznek megjelentetni egy szerényebb árcédulával rendelkező CPU-t is, de erről még nem közöltek pontos dátumot. A megjelent felső kategóriás processzorok közül a legnagyobb a Core i7-3960X Extreme Edition nevet kapta. Hat magjának alapórajele 3,30 GHz, de a Turbo Boost segítségével egészen 3,90 GHz-ig emelkedhet terheléstől függően. A gyártó által megadott fogyasztás (TDP) értéke 130 W. A szerényebb értékekkel rendelkező Core i7-3930K szintén hat maggal rendelkezik, ám az L3-cache mérete 12 MB-ra csökkent. Alap órajelen csak 3,20 GHz-et produkál, amely további 600 MHz-et emelkedhet a Turbo Boost segítségével. TDP-értéke szintén 130 W. A legkisebb, még meg nem jelent Core i7-3820 előzetes információk szerint már csak négy maggal fog rendelkezni, alapórajele 3,60 GHz, míg a turbó órajele 3,70 GHz, az L3-cache mérete 10 MB-ra csökken, a fogyasztása pedig továbbra is 130 W lesz.



Új processzor, plusz új foglalat

Az új generáció megjelenésével elérkezett az idő, hogy az Intel 3 év után maga mögött hagyja a jól vizsgázott LGA1366 + X58 összeállítást és egy új foglalattal rukkoljon elő, amihez illő egy új chipkészletet is biztosítani. Nem is volt más választása a gyártónak: egyrészt a Nehalem korszak foglalatába túlságosan bonyolult lett volna beletuszkolni mindazt, amit az új CPU magában hordoz, másrészt az eladások szempontjából se előnyös, ha a legújabb fejlesztés 1:1-ben felhasználható egy 3 évvel korábbi termékkel karöltve. Így látott napvilágot a méretében és funkcionalitásában is felturbózott LGA2011 és a hozzá tartozó Intel X79 Express Chipset.

Az LGA2011 – ahogy az a nevéből is adódik – 2011 apró tüskével kapcsolódik a bele illesztett processzorhoz. Feltehetnénk a kérdést, hogy hova ennyi apró láb, ezzel csak növeljük a hibalehetőségeket, de ha jobban belegondolunk, a négycsatornás memóriavezérlő önmagában több mint 400 lábat birtokol, ott van még a processzorba integrált 40 PCIe-sáv, a QPI-linkek, ráadásul valamin áramot is kell adnunk az éhes jószágnak. Ennek tükrében már érthető, mért nőtt ekkorára a foglalatunk. A központi egység lefogatása némiképp megváltozott, mostantól nem egy, hanem kettő karral kell biztosítani, hogy a helyén maradjon. A lefogató karokra szereléskor érdemes odafigyelni, a gyártók jól látható módon feltüntetik a nyitás/zárás sorrendjét – ha ezt nem vesszük figyelembe, úgy akár maradandó károkat is okozhatunk a frissen vásárolt termékünkben!

Ahogy a számozás megnőtt, arányosan nőtt vele együtt a foglalat területe is, és ha már kompletten kicseréltek mindent, akkor a hűtéslefogatáson is módosítottak kicsit. Az eddig megszokott alaplapon kialakított lyukak eltűntek és most már közvetlenül a foglalat fémkeretébe kialakított rögzítőlyukakba kell felfogatni a hűtést.

X79 alaplapok

A processzoron és lefogatásán végrehajtott megannyi módosítás az alaplapon is látványosan nyomot hagyott. A legszembetűnőbb az alaplap felső részén elterülő óriási fémkeret, de ha ezen túltettük magunkat, máris ott a két oldalt elhelyezkedő memóriafoglalatok sorozata. A processzorba integrált négycsatornás memóriavezérlő a Sandy Bridge-E egyik fő újítása, az alaplapgyártók ennek kiaknázására egyszerűbb alaplapokon legalább 4, a komolyabban felszerelt példányokra 8 darab DIMM-slotot varázsoltak. A varázslás pedig nem is túlzás, mivel eddig az alaplap bal felső részén a sok-sok tápellátásért felelős fázis helyezkedett el. Hogy ezeket hova rakták át, arra az alaplapok bemutatása során még visszatérünk.

 



Ha jobban belepillantunk az X79 alaplapok felépítésébe, szembetűnnek a technikai változások is. Az északi híd, ami az X58-as rendszerekben a PCIe-sávokat kontrollálta, teljesen eltűnt, mivel ennek feladatkörét a processzorba integrálták. Ezen nem is kell annyira meglepődni, mivelhogy ugyanígy épült fel a P67+Sandy Bridge páros is. Maradt tehát a déli híd, ami megörökölte az X79 nevet. Az új chipkészlet két SATA 6 GB/s, négy SATA 3 GB/s, 14 darab USB 2.0 portot és egy gigabites Intel hálózati vezérlőt tartalmaz. A natív USB 3.0 támogatás sajnos még mindig nincs a kínálatban, de nyolc PCIe-sávot a gyártók szabadon felhasználhatnak.

 


Tesztek

A fentebb felsorolt megannyi újdonság és extra után nincs más hátra, mint a valóságban is bemutatni a tesztalanyunkat. Hogy minden tekintetben jól érezze magát a processzorunk, az ASUS Rampage IV Extreme lapját vittük tesztpadra 4x1 GB Kingston HyperX memória kíséretében. A képi megjelenítésről egy GeForce GTX580, a megfelelő áramellátásról pedig az Enermax 1250 W-os tápegysége gondoskodott. Az operációs rendszer gördülékeny futásáért a Samsung 256GB-os SSD-je volt felelős.

Először a szintetikus, majd a játéktesztekben kapott lehetőséget a 3960X-ünk, majd némi tuningra is sor került, hogy tisztán lássuk, mennyi tartalék szunnyad még benne. Felbontásnak természetesen 1920x1080-ast választottuk, mivel manapság ez a legelterjedtebb. Ha lehetőség adódott rá, akkor a játékok beépített tesztkörnyezetét használtuk, ha mégsem, akkor a szokásos útvonalon haladtunk (háromszor mért eredmények átlaga).

Mérések

Első áldozatunk a jól megszokott Cinebench 11.5 volt, amely akár 12 szálat is képes megizzasztani. Alapórajelen lefuttatva tesztünk 10,39-os eredményt dobott eredményül. A középkategória csúcsán elhelyezkedő Intel i7-2600K 6,90-et ért el, míg a kisebb i5-2500K 5,44-et. AMD vonalon az új Bulldozer FX-8150 képviselte a gyártót, eredményként 6,04-et tudott felmutatni.


A következő megmérettetés a PCMark 7 társaságában zajlott. Itt az AMD csúnyán elvérzett a kisebb Sandy Bridge processzorokkal szemben, eredménye 3728 pont lett. A kisebbik i5-2500K 4122, míg az erősebb i7-2600K 4463 ponttal zárt, ám mindhármuk eredménye eltörpült az i7-3960X 5091 pontja mellett.
Végül egy WPrime 32M zárta a sort, ahol az AMD processzora magára talált, 9,4 másodperc alatt végzett a teszttel, ezzel sikerült maga mögé utasítania az i5-2500K-t, ami kicsivel 10 másodperc után végzett. Az i7-2600K majd' 2 másodperccel jobb idővel végzett az előző két versenyzővel szemben, de az új Sandy Bridge-E ellen a 7,5 másodperces eredmény is kevésnek bizonyult, mivel az újdonságunk csupán 4,21 másodperc alatt letudta a tesztet.


Eddig egyértelműen látszik, hogy az új processzor diktálta az iramot, a másik három versenyző szinte csak kullogva szaladt az eredményeiért. A következő tesztcsokor a játékokról szólt, eredményeit az alábbi táblázatban foglaltuk össze.



Tuning és végszó

A Sandy Bridge processzorok megjelenésük után arról váltak híressé, hogy „kedvező” áruk mellett kiemelkedő tuningpotenciállal rendelkeztek. A „K” jelzéssel ellátott, szorzózármentes processzorok könnyedén túllépték a 4,50 GHz-et is, de komolyabb piszkálással és megfelelő hűtéssel az 5 GHz sem volt elérhetetlen. Ennek fényében izgatottan vártuk a nagy testvér tuningos képességeit, hátha sok más mellett ezt is megörökölte az elődtől. A tesztrendszer nem állított korlátokat a plusz megahertzek elé, a BIOS-ban eltöltött 5-10 perc után a Windows 7 már 4850 MHz-en üdvözölt bennünket. A tesztprogramok sem látták akadályát annak, hogy végigfussanak, hiba nélkül teljesítették a feladatot. A játéktesztekből kimaradt ugyan, de újra elővettük a Futuremark korábbi szerzeményét, a 3DMark Vantage-et. Alapórajelen 27 893 pontot kaptunk, amelyből a CPU Score 39 467 pontot mutatott. A tuningot követően megugrottak az eredmények, összpontszámban 29 452 pontot láttunk a kijelzőn, a CPU Score pedig 49 005 pontos eredményt kapott. Persze lett volna még potenciál a processzorban, de a végsőkig való kihajtás maradjon a tuningfanatikusok öröme, viszonyítási alapnak a 4850 MHz is bőven elegendő.

 



Fogyasztás szempontjából is jól teljesített az új platform, teljesen alap beállítások mellett üresjáratban maximum átlag 90 wattot mértünk, ami nem nevezhető soknak, körülbelül az i7-2600K szintjét hozza. Terhelve, de még mindig alapórajelen ez az érték már kicsivel 200 watt fölé ugrott, tuningolt órajelen pedig meg is duplázódott, viszont a futó mérések alatt sem emelkedett 410 watt fölé, ami nem sokkal ugyan, azonban jobb eredmény, mint az AMD Bulldozer fogyasztása.

Ám minden éremnek két oldala van, ahogy az új i7 3960X-nek is. Teljesítménye és fölénye megkérdőjelezhetetlen, de ennek sajnos megkérik az árát is. Mint ahogy az lenni szokott, az Intel az aktuális csúcstermékét 999 dollárért kínálja, ami külföldön nem is akkora szívfájdalom, de itthon a jelenlegi árfolyamok mellett, plusz némi többletköltség után ez az összeg valahol 290 000 forint körül végződik, ami valljuk be őszintén: rengeteg – és ekkor még semmilyen X79-es alaplapról nem esett szó.

Tehát akinek létfontosságú a teljesítmény, vagy pusztán csak azért vesz ilyen processzort, mert megengedheti magának, az nem fog benne csalódni, pláne akkor, ha a tartalék megahertzeket is előcsalogatja belőle. Aki viszont önmaga szórakoztatására, például csak játékra szeretné használni az új gépezetet, annak lehet, hogy az „E” jelzés nélküli Sandy Bridge lesz a megfelelő társ.



Gigabyte X79-UD5

A Gigabyte hazai képviselete két alaplapot is rendelkezésünkre bocsátott a tesztelés idejére. Az UD5 a középkategória felső rétegébe próbálja beágyazni magát, legalábbis erről árulkodik a felszereltsége. Az szabvány ATX-méretű fekete NYÁK-ra épülő alaplap természetesen LGA2011 foglalattal rendelkezik, a memóriafoglalatokból pedig 4-4 található a foglalat körül. Az alaplap hűtéséről hőcsövekkel összekötött bordák gondoskodnak.

 



Az X79 által alapból biztosított 4 darab 3 GB/s és két SATA 6 GB/s mellé plusz három Marvell SATA-vezérlőt is elhelyeztek a lapon, amelyekből négy SATA 6 GB/s-os és két eSATA 6 GB/s-os eszköz csatlakoztatására van lehetőség. A gigabites Ethernet mellé nyolccsatornás Realtek hangchip és FireWire is felkerült. PCI-Express x16 foglalatokból hármat szerelt az UD5-re a gyártó, így lehetőségünk van akár 3 videokártya beszerelésére is (CrossFireX, háromutas SLI-támogatás), de ilyenkor a második x16 foglalat sebessége 16+8+8 arányra csökken. Az alaplap jobb felső sarkában egy bekapcsológomb is helyet kapott, ha épp tuningra kerülne a sor. A feszültség szabályozásáról az úgynevezett Gigabyte 3D Power gondoskodik, amely egy háromutas digitális vezérlőmotor, amely valós időben szabályozza a processzor és a memória tápellátó áramköreit. Az alaplap dobozában találunk még egy Gigabyte PCIe x1 foglalatba illeszthető kiegészítő kártyát, amely IEEE 802.11 b/g/n Wi-Fi modulként és Bluetooth 4.0 adapterként is funkcionál, a kártya mellé két antennát is csomagol a gyártó. Az új X79-es Gigabyte alaplapok mindegyikének 3D BIOS és Dual-UEFI is megtalálható a tarsolyában (a Dual-UEFI átkapcsolható), a mellékelt gyári lemezre pedig rengeteg hasznos program került, amiből kedvükre válogathatnak a vásárlók. Akiknek anyagiakban az UD7 és a G1.Assassin 2 túl drágának bizonyul, az UD3 pedig felszereltségben kevésnek, de mindenféleképpen Gigabyte alaplapra vágynak, azoknak az UD5 lehet a tökéletes választás.

ASUS Sabertooth X79

A TUF rövidítés kapcsán a hardverek világában jártasak azonnal az ASUS Sabertooth lapcsaládjára gondolnak. A „The Ultimate Force” rövidítés csak a legkomolyabb termékek jelzője lehet, amely az ASUS kínálatában már az 5. generációt hozza el nekünk X79 formában. Az X79 Sabertooth szabvány ATX-méretű alaplap, összetevőit a szerverek világából örökölte, a tartósságot biztosítva pedig az 5 év garancia is jár a különleges alaplaphoz. A P67-es változat azzal keltette a legnagyobb feltűnést, hogy szinte az egész lapot beborította a Tactical Vest hűtésnek nevezett burkolat, az X79 Sabertooth azonban ezt már nem örökölte, helyette az ASUS mérnökei egy új hűtési megoldást dolgoztak ki, aminek Thermal Armor lett a neve, CeraM!X bordákkal. A Thermal Radar 12 ponton követi figyelemmel az aktuális hőmérsékleteket, és ennek függvényében szabályozza a ventilátoraink sebességét is (ezeket manuális profilokkal mi magunk is szabályozhatjuk). Az alaplapon két helyen is aktív hűtéssel ellátott bordák gondoskodnak az optimális hűtésről, felül a tápellátás, alul pedig a PCH kívánja a friss fuvallatokat.

 



Az alaplap felszereltsége közel azonos a Gigabyte X79-UD5 lapjával. Az LGA2011 foglalat mellett nyolc memóriafoglalatot találunk, PCIe x16-ból hármat, míg az x1-ből 2 darabot és itt is helyet kapott egy hagyományos PCI-foglalat. Három VGA használata esetén a felosztás megmaradt 16+8+8-nak. SATA-csatlakozókból a megszokott 4+2 áll rendelkezésre, ehhez a Marvell vezérlő ad még többlet SATA-portokat, plusz az ASMedia vezérlő két eSATA 6 GB/s csatlakozóval toldja meg a listát. A processzor és a memória tápellátásáról a továbbfejlesztett Digi+ Power Control gondoskodik. Nem hiányozhat a gigabites Ethernet sem, a hangzásért 8+2 csatornás HD Audio hangvezérlő (DTS Ultra PC II, DTS Connect) felelős. Egyéb érdekesség, hogy ezek az alaplapok már támogatni fogják a közeljövőben megjelenő PCI-Express 3.0 szabványt is.



ASUS Rampage IV Extreme

A RoG (Republic of Gamers) rövidítéssel címkézett alaplapok mindig is a felső kategória köreibe tartoztak. Az ASUS játékosoknak szánt alaplapja azonban rövid időn belül a tuningosok és extrém tuningosok kedvelt játékszere lett, mert tuningpotenciálban magasan a többiek fölé kerekedett. A Rampage IV Extreme látványosan a tuning jegyében készült, az alaplapra kihelyezett mérőpontok, az LN2 (folyékony nitrogén) funkció kapcsolója és a BIOS-ban végtelennek tűnő beállítási lehetőségek mind-mind arra ösztönzik a tulajdonost, hogy ezzel a lappal ne akarjanak gyári, alap órajelen üzemelő hardvereket használni, hanem kezdjék el kihajtani belőle a maximumot. Az R4E színösszeállítása a már megszokott fekete-piros, mérete pedig eltér a szabvány ATX-től, helyette az Extended ATX kategóriába tartozik. Felszereltségének felsorolása helyett elég lenne azt említeni, mi maradt le erről az alaplapról, ám az a lista igen rövidke lenne.

 


A processzorfoglalat értelemszerűen az LGA2011, memóriafoglalatból 2x4 helyezkedik el a központi egység körül. PCI-Express x16-ból öt, míg az x1-ből csupán egy került fel a NYÁK-ra, hagyományos PCI-csatlakozó itt már nem kapott helyet. SATA-csatlakozókból 6+2+2, gigabites LAN-ból egy, USB-aljzatból nem kevesebb, mint 20 (!) áll rendelkezésünkre (ebből nyolc USB 3.0). A 7.1 hangzásról a Realtek gondoskodik és kapunk még Bluetooth v2.1-et is.


A tökéletes tápellátásért az Extreme Engine Digi+ II gondoskodik 8+3+2+2 fázissal, a megfelelő hűtésért pedig a két részre bontott, hőcsövekkel összekötött bordák felelnek. A déli hídon még egy aktív hűtés is helyet kapott. A tuningosok körében méltán népszerű alaplapcsalád nem véletlenül kedvelt termék, a gyártó a mellékelt lemezen megannyi OC-t elősegítő programot mellékel, ezenkívül egy érdekes szerkezetet, az úgynevezett OC Key-t is a dobozban találjuk, ami valós idejű monitorozást tesz lehetővé, emellett tuningra is használható.

MSI X79A-GD65 Military Class III

Az MSI 5 új modellel készült a Sandy Bridge-E érkezésére, amelyek közül a GD65 alkotja a gyártó csúcskategóriáját. A mi esetünkben sima X79A-GD65 (van belőle ugyanis GD65 8D verzió is) kilóg kissé a tesztelt alaplapok sorából. Első ránézésre ez sem kisebb egy szabvány ATX-lapnál, LGA2011 foglalatot is találunk rajta, ám memóriafoglalatból csak kettő-kettő kapott helyet. Az alaplapon öt PCI-Express x16 foglalat kapott helyet, amiből három már hivatalosan is PCI-Express 3.0 szabványú, a maradék kettő a megszokott 2. generációs szabványt követi. A lap felszereltsége követi az fentebb említett lapok papírformáját, az X79 kínálta adottságokon túl az MSI plusz két SATA 6 GB/s és két USB 3.0 csatlakozót kínál.

 

 

A gigabites Ethernet és a nyolccsatornás audio itt is alap. Az alaplap hűtéséért két nem túl nagy méretű borda felel, tetejükön a Military Class III felitat díszeleg. Ez az elnevezés már korábban is jelen volt az MSI termékek körében, akkor még egy generációval korábbi, Military Class II néven ismerhettük meg. A Military Class III tantálmagú kondenzátorokat (Hy-c CAP), Super Ferrit fojtótekercseket (SFC) és szilárdtest-kondenzátorokat (Solid CAP) használ, éppúgy, ahogy a 2. generáció is, viszont az alkatrészek élettartamáért már a DrMOS II dupla hő elleni védelme gondoskodik.

Újdonság továbbá a Multi-BIOS II, ami lehetővé teszi, hogy két teljesen független BIOS-t használjunk az alaplapon, a váltogatást egy kis kapcsolóval érhetjük el. A tuning is fontos szerepet kapott az MSI lapján: az alaplapra kihelyezett Power, + és - jelzésű gombok és az OC Genie mind-mind a túlhajtásban segítik a leendő tulajdonost.

Alaplapok teszt közben, tesztgyőztes

A négy alaplap közül sokan csak hármat vennének egy kategóriába, és ez így van jól. Az ASUS Rampage IV Extreme annyira kilóg a sorból, a maradék három laphoz képest, hogy ha csak a legjobb alaplapot keresnénk, akkor egyértelműen vinné a címet.

Viszont van egy másik szempont, ami nem veszi annyira figyelembe a legjobbat, helyette a legpraktikusabb kerül a célkeresztbe, figyelembe véve persze az árat is. Ha így nézzük, akkor az R4E a maga 120 000 forint feletti árával kiesik a körből, marad még három darab. Az X78 Sabertooth és az MSI megint csak érdekes megoldások, az áruk nem túl vészes, viszont felszereltségben alulmaradnak a Gigabyte megoldásánál.
Erre rátesz még, hogy az UD5 árazása megmaradt 90 000 forint alatt, felszereltségében kicsivel többet nyújt leendő tulajdonosainak, ami ha csak egy hajszállal is, de pont elég ahhoz, hogy felülkerekedjen ta ársain.

Összességében véve ha nem számítanak az anyagiak, akkor egyértelmű a Rampage IV Extreme sikere, viszont ha az ár/érték arány a fő szempont, akkor a Gigabyte X79-UD5 a győztes.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.