Hirdetés

Jöhet a 15 hüvelykes iPad Pro?



|

Egy friss jelentés szerint az Apple egyik beszállítója már erre is készen áll.

Hirdetés

Az Apple táblagépes palettáján sokakat összezavarhat, hogy nem a legkisebb, mindössze 8,1 hüvelykes iPad mini a kínálat legolcsóbb ajánlata, hanem a gyengébb chipet és kevesebb memóriát kínáló 10,2 hüvelykes modell, melyet simán csak iPadnek hívnak.

A repertoár csúcsán viszont elég egyértelmű a helyzet: a 12,9 hüvelykes iPad Pro igazi csúcsragadozó benyomását kelti a hatalmas méretével, amit persze a 450 ezer forintos indulóár is tükröz. Egy friss jelentés szerint viszont megeshet, hogy egy még nagyobb, akár 15 hüvelykes modellt is kapunk a jövőben.

Hirdetés

Néhány tech híroldal legalábbis erre következtet a koreai The Elec nemrég megszellőztetett értesüléséből, mely szerint az Apple egyik beszállítója, a BOE már ekkora méretű OLED-panelek gyártására is készen áll.  A kínai cég állítólag befejezte az egyik gyártósora átszerelését, ahol az Apple IT-eszközeihez fog OLED-kijelzőket készíteni, maximum 15 hüvelykes méretben.

Ez pedig jelentheti akár azt is, hogy a cupertinóiak egy nagyobb, OLED iPad Prón dolgoznak, de akár azt is, hogy a BOE gyárából kerül majd ki az első OLED-es MacBook kijelzője. A The Elec jelentése mindenesetre egyiket sem mondja ki, azt viszont megemlíti, hogy az új gyártósoron dupla fénykibocsátó réteggel képesek ellátni a paneleket, jelentősen magasabb fényerőt elérve az okostelefonoknál használt egyrétegű technológiánál.  

A BOE egyébként jelenleg az iPhone 13-széria beszállítója, tehát valóban van kapcsolat a két vállalat között, a nagyobb iPad Próra vonatkozó tervek valószínűségét pedig valamelyest növeli, hogy tavaly nyáron a megbízhatóbb "jósok" közé sorolt Mark Gurman is arról írt, hogy az Apple szintet léphet a zászlóshajó méretével.

Ha az almás cég valóban ilyen terveket dédelget, arról leghamarabb tavasszal értesülhetünk hivatalosan, az iPad Pro utolsó két generációját ugyanis ekkor (a 4.-et márciusban, az 5.-et áprilisban) leplezte le az Apple. Az elemzők most épp egy márciusi eseményről pletykálnak, melynek legnagyobb sztárja az új iPhone SE lehet.

 

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.