Hirdetés

Késik az AMD Bulldozer



|

Az első Bulldozer-alapú processzorok csak az idei harmadik negyedévben kerülhetnek a piacra.

Hirdetés

Az eddig ismert információk szerint az AMD hivatalosan június 11-én mutatja be a Bulldozer architektúrát, majd a következő két hétben az első processzorok már megvásárolhatóak lesznek. Mindez borulni látszik, ugyanis bár a bemutató továbbra is június elején esedékes, a legújabb beszámolók szerint a processzorok csak az idei harmadik negyedévben kerülnek a piacra.

 

A fejleményekről a Sweclockers szerzett tudomást - állításuk szerint több tajvani alaplap-gyártóval sikerült beszélniük az esetről. A gyártók elmondták, hogy az AMD egyelőre nem áll készen az FX szériás lapkák piacra dobására, és, hogy a hamarosan megjelenő 900-as szériába tartozó, AM3+ foglalatú alaplapokhoz a felhasználók nem tudnak majd Bulldozer processzort választani.

 

 

Az alaplap-gyártók kitértek arra is, hogy bár az alaplapok eladásra készek, a mérnökeik eddig csupán tesztelésre szánt CPU-khoz és lebutított mintapéldányokhoz, valamint Phenom II processzorokhoz jutottak a fejlesztések során. Emiatt a tajvani vállalatok az alaplapok megjelenésének elhalasztását fontolgatják, ugyanis értelmetlennek látják piacra dobni a 900-as szériás termékeket Bulldozer-alapú CPU-k hiányában.

 

Amennyiben a Bulldozer augusztusban vagy szeptemberben rajtol el, akkor az AMD nehéz helyzetbe hozhatja magát, ugyanis veszélyesen közel kerül a Sandy Bridge-E megjelenésének dátumához. A Bulldozer az AMD következőgenerációs, nagyteljesítményű architektúrájának a neve, amely a moduláris kialakításon alapszik, és kiküszöböli a többmagos architektúrákban talált redundanciákat.

 

Az AMD elsőnek megjelenő ilyen processzorai, szám szerint négy, az asztali változatú Zambezi magra építenek. Ezek négy-, hat-, illetve nyolcmagos kiadásban lesznek majd elérhetőek. A leggyorsabb a nyolcmagos FX-8130P lesz, amelynek az alap órajele 3,8 GHz, az érték Turbo módba kapcsolva azonban már 4,2 GHz-re módosul.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.