Hirdetés

Késik az új Core i7 Extreme Edition

|

Teljesítményben még az idei év második felében is a Haswell előtti generáció dominál majd.

Hirdetés

Bár a Haswell processzorsorozat már az idei év első felének a végén debütál, még ezután is a harmadikgenerációs architektúra dominál majd a piacon, legalábbis ami a teljesítményt illeti. Ennek az oka, hogy az Extreme processzorok egy generációval lemaradtak a többi társuktól. A felsőkategóriában jelenleg a Sandy Bridge-E a csúcsragadozó, ugyanis az Ivy Bridge-E-re még várnunk kell.

Ami azt illeti, a tervezettnél többet is, ugyanis míg korábban az idei harmadik negyedévre várták a legfrissebb Core i7 Extreme Editiont, addig ez csak valamikor az év végén jelenhet meg. Így az LGA 2011-es platform az új CPU-kkal és alaplapokkal csak valamikor október és december között érkezik.

Az Intel dönétésének pontos oka egyelőre ismeretlen, azonban egyesek szerint a szerverekbe szánt Xeon CPU-kkal függhet össze. Az új Ivy Bridge-E egyébként nyolcról tizenkettőre növeli a magok számát, tehát a két férőhelyes szerverekben akár 24 mag is dolgozhat majd a jövőben.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.