Hirdetés

Két videokártyát is fogad az MSI Aegis Ti barebone



|

Egyedi Intel Z170-es alaplap került a villantós gamer gépbe.

Hirdetés

Pénteken az MSI bejelentette a legújabb gamereknek szánt barebone számítógépét, az Aegis Ti processzor, memória, háttértár, grafikus kártya és operációs rendszer nélkül lesz megvásárolható. Az Egyesült Államokban augusztus közepén kerül majd piacra, az ajánlott fogyasztói ára pedig 650 dollár, azaz olyan 182 ezer forint lesz.


Hirdetés


Az MSI Aegis Ti legnagyobb újítása az elődjeihez képest, hogy az egyedi tervezésű Intel Z170-es alaplapjába két nagyméretű csúcsvideokártya is betehető, támogatott az SLI üzemmód is. Ezen felül az alaplapon kettő helyett már négy darab SO-DIMM memóriafoglalat található, így akár 64 GB DDR4 memóriát is tehetnek bele a túl sok felesleges pénzzel rendelkezők. Megemlítendő még a programozható LED-es hangulatvilágítás, a két M.2 foglalat, továbbá a Silent Storm Cooling 3 hűtőrendszer. Utóbbi három külön légárammal segíti elő a CPU - VGA - PSU trió által termelt hő kiszellőztetését, a processzorhoz pedig rögtön vízhűtést kínál.



A barebone további érdekesebb specifikációi: Killer hálózati vezérlők (Ethernet, Bluetooth 4.1, Wi-Fi ac), kettő 2,5 hüvelykes és három 3,5 hüvelykes meghajtóhely, beépített 850 wattos 80 Plus Platinum tápegység, DVD-újraíró, három USB 3.1 port az előlapon (az egyik Type-C), 510 × 415 × 506 mm-es méret.




(Forrás: Tom's Hardware)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.