Hirdetés

Kihaltak a plazmatévék?



|

A plazmatelevíziók bukását sokan már régóta elkönyvelték. A legnagyobb gyártók azonban állítják, a következő években is szerves részét képezik majd a piacnak az ilyen készülékek.

Hirdetés

 

lcdplasma.jpg
Amikor idén februárban a Pioneer véget vetett a Kuro tévék korszakának, és így a plazmapanelek gyártásának is, sokan olyan jóslatokba kezdtek, hogy a technológia hamarosan kihal. A New York Times is így gondolja, azonban a HD Guru, egy, HDTV-kkel foglalkozó weboldal megszólaltatta a legnagyobb gyártókat - az LG, a Samsung és a Panasonic nem ért egyet a pletykákkal.

 

Mindhárom cég egyetértett abban, hogy a plazmatévék az elkövetkezendő években is igen népszerűek lesznek, és a házimozira vágyók, sportkedvelők, valamint a nagy képernyőt kereső vásárlók is ezt a technológiát részesítik majd előnyben; többek között annak pozitívumai miatt is (gazdag színek, mélyebb fekete, szebb mozgóképek, tágabb betekintési szögek).

 

Ugyancsak egybehangzó vélemények születtek arról is, hogy a plazmatévék iránti igény egyre nő; noha a drága megjelenítők eladásával most sincs túl nagy gond. Jelenleg az 50 hüvelyk fölötti méretkategória eladásainak 40-50%-át teszik ki az effajta televíziók.

 

Az LG, a Samsung és a Panasonic nem csak a technológia előnyeit dícsérte, de azt is elmondták, hogy a 2009-es évben több, új fejlesztésű plazmatévét is a piacra kívánnak dobni.

 

panasonic_plasma_ces.jpg

 

Bár a plazmatévék inkább a felsőkategória útját járják, miközben az LCD-k próbálják átvenni a HDTV-piac többi részét, semmiképp sem mondható, hogy a plazmára ne lenne kellő igény, vagy, hogy kihalt volna - főleg annak a fényében, hogy mindhárom gyártó erős támogatásról beszélt az elkövetkezendő éveket illetően.

 

Ennek ellenére a plazmára komoly fenyegetést jelent egy újabb technológia, hiszen a jövő bizonyítottan az OLED-TV-ké. Utóbbiaknál azonban a gyermekbetegségek mellett a mérettel is problémák vannak - bár sokan ígértek már 40 hüvelyk fölötti OLED-panelt, a legnagyobb, kereskedelmi forgalomban is kapható ilyen tévé az a 23 hüvelykes Samsung lesz, ami valamikor 2010-ben kerül a piacra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.