Hirdetés

Kína továbbra is sok gondot okoz



|

Az amerikai-kínai kereskedelem legérzékenyebb pontja a kalózkodás.

Hirdetés

Főleg a szellemi tulajdonok védelmének érdekében tart ma megbeszélést számos magas rangú kínai vezetővel Carlos Gutierrez, az Egyesült Államok kereskedelmi minisztere. Ez a terület a kínai-amerikai kereskedelmi kapcsolatok legsarkalatosabb pontja, hiszen nem titok, hogy kalóztermékek egész sora kapható széles körben az ázsiai országban, a DVD-filmektől és szoftverektől kezdve a ruházati cikkekig.

A miniszter a kalózkodás letörését sürgeti, s egy tanulmányból idézve elmondta, hogy ha Kína tíz százalékkal tudná csökkenteni az ilyen, nem jogtiszta termékek forgalomba hozatalát, az 6,5 milliárd dollár adóbevételt jelentene az országnak, s nem mellékesen 2,5 millió új munkahely megteremtésére adna lehetőséget.

"Sajnos Kína nem áll megfelelően a kalózkodás ügyéhez: ehhez hiányzik a politikai akarat, s túl nagy a korrupció is", mondta a minisztérium egy másik munkatársa egy Szenátusi bizottság előtt március elején. "A kínai kalózkereskedelem az Államoknak 2,3 milliárd dollárjába került 2005-ben."

Természetesen nem csak az állam, hanem egyes vállalatok is sokat vesztenek a szerzői jogok megsértésével: például a legnagyobb hollywoodi stúdiókat tömörítő Mozgókép Egyesület (MPAA) 2,7 milliárd dollárra becsüli a kínai filmkalózok miatti tavalyi bevételkiesést. Nem is csoda: a kalózfilmek százalékos aránya 93 százalék. A szoftverek területén sem maradnak le, hiszen a BSA szerint Kína a harmadik a kalózszoftverek rangsorában: az összes használt program 90 százaléka nem jogtiszta. Őket csak Vietnám (92%) és Ukrajna (91%) előzi meg.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.