Hirdetés

Komoly alternatíva: Toshiba Camileo X-Sports teszt



|

A GoPro népszerűségén felbuzdulva már a fél világ akciókamerát gyárt, a Toshiba Camileo X-Sport egész jó alternatíva lett.

Hirdetés

Amikor 2004-ben piacra került az első GoPro akciókamera, még senki sem sejtette, hogy ekkora siker lesz és évente több millió példányt fognak értékesíteni belőle. Azóta a legtöbb gyártó kapcsolt, és mindenki próbál több-kevesebb sikerrel versenyképes modellt készíteni. A Toshiba nem titkolt szándéka, hogy a korábban is létező - főként sportra kihegyezett - Camileo kameracsaláddal megpróbálkozzon beszállni a buliba. A cég mérnökei nem csupán lekoppintották a GoPro kamerát, hanem javítottak is rajta.

Hirdetés

Ismerős felépítés

A Toshiba Camileo X-Sports kísértetiesen hasonló felépítéssel rendelkezik, mint a GoPro termékcsalád, ezt még a vak is látja. A tömzsi kamera ezúttal fekete alumínium házba került, aminek egy részét gumival is beborították. A kialakítás tetszett nekünk, messze nem az a gagyi érzés fogadja az embert, mint amit az olcsóbb hatású, műanyag GoPro utánzatok esetében tapasztalhatunk.

Így kicsit nehézkes a kamera kezelése, de legalább bizonságban van

A 94 grammos, 73 x 49,5 x 29,5 milliméteres ház egy 12 megapixeles, CMOS szenzort (1/2.3") kapott. Itt érdemes kiemelni, hogy az olcsóbb modellekkel szemben már a Toshiba is BSI technológiát használ, ami a szenzor megfordításával trükközik. A fény gyakorlatilag hátulról érkezik – innen ered a black-illuminated kifjezés is - így kevesebb akadályba ütköznek az érzékelőbe tartó fotonok. Ennek előnye a magasabb fényérzékenység és a megnövelt dinamikatartomány, azaz elvileg a sötét és világos képrészletek is információban gazdagabbak.

A tok 60 méter mélységig védi meg a kamerát

Az oldalsó ajtó mögött megtaláljuk a kártyaolvasót és a mini-HDMI csatlakozót, valamint a cserélhető akkumulátort. Az 1050 mAh kapacitású akksi körülbelül 130 percet képes rögzíteni egy töltéssel, ha pedig WiFi-t is használunk, akkor nagyjából 65-70 percre számíthaunk. Az X-Sports kezelése nem rossz, a készülék tetején találjuk az elsütő gombot, bal oldalt találni a bekapcsoló gombot, a készülék hátulján pedig a további kezelőszerveket, illetve a beépített kijelzőt. A 2 centis, színes LCD panel nagy húzás volt a Toshibától, sokan kritizálták a GoProt, hogy a külön kapható kiegészítő nélkül nem lehet azonnal visszanézni az elkészített felvételeket. A kijelző minősége nem rossz, egyetlen problémája a fényereje, ami nem képes ellensúlyozni a verőfényes napsütést.

Körülbelül 160 fokos a látószöge

A menü kezelése egyszerű, a kamera hátoldalán található négy gombbal lépkedhetünk benne. Tok esetében a fémből készült nyomógombokat kicsit nehéz működésre bírni, kell hozzá némi erő, de legalább masszívnak és tartósnak tűnnek. A beállítás nem bonyolult, alapvetően a fényképező és a videó mód között tudunk váltani, valamint elérni olyan extrákat, mint például a manapság igen divatos timelapse vagy photoburst funkciók. A beállítások menüpontban a kamera általános funkcióit szabhatjuk testre (WiFi, képstabilizáló, mikrofon stb.), míg a mód beállításokban az egyes funkciók finomhangolására van lehetőség. Videónál például beállíthatjuk a maximális felbontást, képfrissítést, fényképezésnél pedig többek között vezérelhetjük az ISO-t és a képméretet is. Van lehetőség videó és fénykép együttes készítésére is, ilyenkor szintén megadható, hogy a kamera felvétel közben hány másodpercenként készítsen egy-egy képet.

Az akksi nem túl erős, de szerencsére cserélhető

Kiegészítőkben erős

A legtöbb gyártó azt csinálja, hogy az alapkészülékhez csak minimális kiegészítőt és rögzítőt ad, minden további kütyüért komoly pénzt akaszt le a vásárlóiról. Érdemes ezért úgy összehasonlítani az akciókamerák árait, hogy belekalkuláljuk a később megvásárolni kívánt rögzítőket és tokokat is. A Toshiba Camileo X-Sportshoz alapvetően igen sok kiegészítő jár, ember legyen a talpán, aki átlátja, mi mihez való. Van például egy vízálló tok, ami 60 méterig használható, egy lapos csíptető és a felragasztható rögzítő, íves felragasztható rögzítő, oldalsó rögzítő, kerékpár rögzítő, bukósisak szellőzőnyílásához való rögzítő, de szörfdeszkához és fotóállványhoz is kapunk kiegészítőt.

Minden fontos rögzítőt megkapunk, egyedül a fejpántot hiányoltuk a csomagból

Egy praktikus, csuklóra rögzíthető távirányító is van a szettben, ami a kényelmes felvétel indítást és leállítást teszi lehetővé. Ez teljesen vízálló – igaz, a tokkal ellentétben nem 60 méterig - így vízi sport közben is jól használható. Sajnos ez nem kapott kijelzőt, de szörfözés közben úgysem azt néznénk, az elindításhot és megállításhoz éppen elég tapogatózni.

Nem csak szörfön, de biciklin is elengedhetetlen ez a kiegészítő

Aki telefonról vezérelné a készüléket, annak be kell szereznie az ingyenesen letölthető Toshiba WiFi Connect programot, ami nem csak a felvételek elkészítésében, de internetkapcsolat megléte esetén megosztásban is segítségünkre lehet. Kiegészítőkből egyedül a fejpántra és mellpántra kell plusz pénzt költeni, a külföldi online boltok szerint 6-8 ezer forintért lehet majd megvásárolni a mindkét pántot tartalmazó csomagot.

Meggyőző képminőség

Korábban volt szerencsénk a harmadik generációs GoPro több típusához is, legutóbb pedig a Hero3+ Black társaságában töltöttünk el pár napot, így a friss élmények jó alapot szolgáltattak az összehasonlításhoz. A 12 megapixeles CMOS szenzor elég széles képet nyújt, a Toshiba “Ultrawide” kifejezést használ a kézikönyvében, ami becslésünk szerint kb. 160 fokot jelenthet. A Toshiba kamerája kicsit élesebb és digitálisabb képélményt nyújt, a GoPro képi világa talán finomabb és filmszerűbb. A rezgéscsillapítás egész meggyőző a Toshiba esetében, bicikliről és kézből is egész stabil videó készíthető vele. Az automatikája is elfogadható, nem szélvész, de behúzza a fényerőt és nem tétovázik sokat, ha valamiért gyorsan változnak a fényviszonyok.

Sötétben a drágább modellek - mint például a Hero3+ Black Edition - kevesebb zajt állítanak elő, mint a Camileo. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy nagyon kevés esetben használják a sportolók éjszaka vagy sötétedéskor ezeket az eszközöket, igazán látványos videókat nappal, napsütésben lehet készíteni. Fotós képességekről nem érdemes sokat beszélni, ezt a készüléket nem fényképezésre fogjuk használni. A lencse extrém torzítása miatt nem lő túl szép JPG-ket, egy iPhone 4-essel sokkal jobb képet lehet készíteni, igaz, azt nem lehet víz alá vinni vagy mászás közben félkézzel szelfizni vele.

 

Hangban nincs sok értelme összevetni a két terméket, igazából egyikben sincs professzionális mikrofon, tokban a Toshiba sem képes értelmezhető hangot venni, kézből egy jobb mobiltelefon színvonalát hozza. A Camileo viszont itt hátrányban van, külső hangforrást egyáltalán nem tudunk csatlakoztatni rá, nincs ugyanis megfelelő bemenet rajta. Egy átlagos felhasználó számára a képminőséget nézve nincsenek olyan eget rengető különbségek, ami miatt feltétlenül megéri 50-60 ezerrel többet kiadni egy drágább, csúscskategóriás termékért. Igaz, a 4K és 2,7K mód megfelelő megjelenítő esetében tényleg csábító lehet, de ez csak a drágább GoPro esetében elérhető extra. A Toshiba ezt leszámítva tudja a legtöbb ma használatos felbontást és képfrissítést.

Full HD-ben 60 fps, 720p-ben 120 fps, HD felbontásban pedig 60 fps érhető el maximálisan. A legmagasabb értéket WVGA (848 x 480) módban kapjuk, itt másodpercenként 240 képkockát is rögzíthetünk. Igazi lassított akciókat tudunk majd így előállítani, ami látványsportok esetében jól használható extra. Aki takarékoskodni szeretne a hellyel, annak továbbra is ott van a sima VGA mód, ami 480p-ben 30 fps-re képes.

A külön megvásárolható microSD bővítőkártyával akár 64 GB-nyi videót és képet rögzíthetünk, a nagyobb felbontás és a timelapse miatt viszont érdemes Class 10 sebességet választani. A matek a következőképpen fest. 1080 p-ben hét és fél percet rögzíthetünk gigánként, hasonlóan mint 720p-ben, 120 fps mellett. Ennél lényegesen jobb a helyzet, ha kis felbontást választunk, VGA-ban közel fél órát rögzíthetünk egyetlen gigára, természetesen tömörített, MP4 formátumban.

Új játékos a pályán

Eddig a Toshibát nem igazán lehetett komolyan venni az akciókamerák piacán, a Camileo X-Sports viszont meglepően jól sikerült és nyugodtan el lehet gondolkozni rajta. A 70 ezer forintos árkategóriában versenyző kamera ellenfele a Hero3-as belépőmodell, aminél meglátásunk szerint a Toshiba több szempontból is jobb vételnek bizonyul.

Csak 5 centis a kijelző, de már ez is nagy segítség

További konkurenciát vizsgálva ott van még a Sony is, de a HDR-AS30 Action Cam nem olcsó, 100 ezerért viszont már beépített GPS is található benne. Vagy alternatívaként még megemlíthető a Drift HD Ghost S, amit szintén sokan favorizálnak, illetve nyilván ott az olcsóbb 20-30 ezres kategória is, ahol már elég sok kompromisszumot kell kötnünk.

A dizájn és a felhasznált anyagok minősége is rendben van

A Toshiba a jó anyagminőség, igényes összeszerelés, és a sok gyárilag mellékelt tartozék miatt lehet jó választás. E mellett azt se felejtsük el, hogy ez a kamera már alapból rendelkezik beépített kijelzővel, ami igen komoly fegyvertény, és jelentősen kiszélesíti a lehetséges vásárlók és felhasználási módok körét. A 4K-s és jóval drágább csúcsmodellek úgyis csak a profi felhasználóknak szólnak, átlagos igényekre a japán gyártó is tud megfizethető terméket kínálni. A készülék persze közel sem tökéletes, de az apróbb kellemetlenségek megbocsáthatók neki, komoly kompromisszumokat nem kell kötnünk és a képminősége is egész jó, összességében elégedettek voltunk vele.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.