Hirdetés

Lassan feledésbe merülő adathordozó, usb hub formában



|

Hamarosan felnő egy olyan generáció, aki már talán nem is ismeri a kazettát, de ezt a folyamatot elodázhatjuk ezzel az usb elosztóval.

Hirdetés

A magnókazettákkal kapcsolatban úgy is kezdhetnénk a cikket, hogy valahol messze-messze, egy távoli galaxisban, de ez még talán túlzás lenne. Ugyanakkor vitathatatlan az a tény, hogy a mágnesszalagos adatrögzítés nem most éli virágzását. A családomban már csak az autó az egyetlen olyan hely, ahol pihen még néhány agyonhallgatott Süsü kazetta, de az is csak a gyerek kedvéért, illetve nekem van a szekrény mélyén jól eldugva a komplett C64 készletemben, amiről azt remélem, hogy egyszer majd nagyon sokat fog érni. Ugyanakkor kár lenne, ha a régi jó dolgokból nem maradna semmi, és valami hasonló járhatott a képen szereplő usb elosztó megálmodójának is a fejében:

 

Az eszköz három usb 2.0 csatlakozót tartalmaz, illetve a csomag részét képezi a saját kábele is,az ára pedig mindössze (vagy ennek ellenére, kinek hogyan tetszik) 15 dollár és itt megrendelhető.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.