Hirdetés

Lemeznemesítő a Terratectől



|

Az Phono Preamp iVinyillel kiválóan digitalizálhatjuk és restaurálhatjuk régi hanglemezeinket.

Hirdetés

Régi lemezeink olykor a legkedvesebbek, némely esetben pedig nem beszerezhetőek digitális formában, azaz CD-n. Az is gyakori, hogy ugyanaz a szám csak más előadótól, egy általunk már nem annyira kedvelt hangszerelésben, stílusban érhető el. Akárhogy is, nem árt átmenteni a régmúlt hangulatát egy kicsit könnyebben használható, korunk életvitelének jobban megfelelő digitális formába. Erre a célra kínál megoldást a Terratec, Phono iVinyl hardver-szoftver együttesével.

 

RIAA-dalom helyett

 


Ha pusztán a hangkártya vonali bemenetén vagy normál erősítőn keresztül próbálkoznánk hanglemez digitalizálásával, akkor nem kapnánk megfelelő eredményt. Mivel a hangfelvétel lemezre írása során igazodni kell a bakelit és az egész hanglemez technológia jellegzetességeihez, ezért a lemezjátszó adta kisfeszültségű jelet lineárisan erősítve torz, elfogadhatatlan hangzást kapnánk. 1954 óta globális szabványként kezeli a hanglemezgyártó világ a RIAA (Recording Industry Association of America) ajánlását, mely leírja, miképpen kell az analóg, bakelitba metszett hangfelvételeket kikódolni ahhoz, hogy megfelelően visszanyerjük az eredeti hangzást. A RIAA ajánlásnak megfelelő előerősítők - ezek megtalálhatók minden lemezjátszó bemenettel rendelkező HiFi toronyban -- összetett munkát végeznek, három átmeneti pontot különböztetve meg az erősítésben, így tükrözve a „vinyl" karakterisztikáját. Alapvetően ezt a feladatot végzi el a Phono Vinylbe épített hardver is.

 

Több, mint erősítő

 

 

phonopreampivinyl.jpg
A digitalizálás folyamatában gyenge láncszem lehet még maga a hangkártya is. Erre gondolva a Terratec tervezői nem csak az előerősítőt, hanem egy minőségi hangdigitalizálót beépítettek az igényes kiképzésű, árnyékolt fémházba. USB 2.0 csatlakozást igényel a Phono iVinyl, a kábelt a számítógépbe csatlakoztatva a Windows XP külön eszközmeghajtó telepítése nélkül felismeri. Sztereo RCA aljzatok fogadják a hangforrás - tipikusan lemezjátszó - jelét, emellett a zavaró búgás elkerülése végett a lemezjátszó földelése is ráköthető (természetesen ennek csak földelt tápellátású asztali gépek esetében van értelme).

Tekintettel arra, hogy az egyes lejátszók különbözhetnek, némileg hozzáigazíthatjuk a készülék működését. Három lépésben állítható a bemeneti kapacitás és hasonlóképpen az érzékenység is. Fontos, hogy helyesen válasszuk ki az érzékenységet, ellenkező esetben csúnyán túlvezérelt hangfelvételt kapunk, amit utólag, szoftveresen már nem lehet korrigálni. Ennek elkerülése végett egy jelzőledet is elhelyeztek a készüléken, ami kigyullad, ha a bemenő jel erősebb, mint az éppen beállított érzékenységi tartomány, így nem csak a felvétel végén derül ki, hogy más beállítással kellett volna azt elvégezni.

 

Szoftver

 

 

terratecphonofilters.jpg

 

 

A Sound Rescue Terratec Edition 2.1 alkalmazást mellékeli a gyártó, ezzel az alapműveletek elvégezhetők. Alapvetően digitalizálásra, helyreállításra és vágásra való. Kiszűrhetők vele a kattanások, az elektromos hálózat alapzaja és statikus zajok, a szűrés intenzitása típusonként állítható. Megfigyelhetjük a felvétel visszajátszása során a grafikonon, hogy mekkora az eltérés a szűrt és az eredeti hang között. Megkerestethetjük a programmal a sávokat elválasztó szüneteket és CD-re is írhatjuk a felvételt, ha a rendszerre telepítve van valamely kompatibilis írószoftver (Roxio WinOnCD, Nero Burning ROM vagy Feurio). A Sound Rescue kezelése nem nehéz, viszont szolgáltatás palettája nem éppen teljes. Nem kapunk hozzá semmiféle MP3 konvertert és részletes szerkesztésre, effektezésre sem használható, ezeket külső alkalmazásokkal kell megoldanunk.

 

 

display.jpg

 


Összességében kitűnő hangminőségű, a rögzítés és minőség-helyreállítás lépéséig komplett hardver-szoftver együttes a Phono Preamp iVinyl, ha melléteszünk néhány ingyenes szoftvert, akkor a tömörítés és archiválás is elvégezhető lesz vele. Hátrányos oldala az ára, kiskereskedelemben 34900 Ft.

 

Adatok:

  • USB 2.0 csatlakozás
  • Tápellátás USB-n
  • Mintavételezés 44, 48 vagy 96 kHz-el
  • Beépített RIAA előerősítő lemezjátszókhoz
  • Használható vonali eszközökhöz is (például kazettás deck)
  • Állítható bemeneti kapacitás
  • Állítható bemeneti érzékenység
  • 2-3 mV kimeneti jelerősség szükséges a lemezjátszón
  • Algorith mix Sound Rescue 2 Terratec Edition szoftver Windowshoz
  • Roxio SpinDoctor szoftver Macintosh rendszerekhez
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.