Hirdetés

Már az Acer a második legnagyobb PC-gyártó



|

Az Acer felzárkózva a Hewlett Packard mögött, megelőzte a Dell-t, az ASUS pedig kiszorította a Toshibát az első ötből.

Hirdetés

A PC-s ipar amióta létezik, furcsa módon mindig is egy amerikai gyártó állt a piac élén. Azonban ez a statisztikai adat most veszélybe került, és elképzelhető, hogy a legtöbb eladással egy tajvani cég rendelkezik majd. A Gartner legfrissebb adatai szerint az Acer és az ASUS jelentősen tudta növelni piaci részedését.

 

Az Acer egészen pontosan 31,6%-kal több PC-t értékesített 2010 második negyedévében, mint egy évvel korábban. Ezzel nem mellesleg megelőzte a piacon a Dell-t. A másik nagy nyertes az ASUS: nekik 78,5%-kal sikerült egy év alatt növelni az eladásaikat. Előrelépésükkel kiszorították a Toshibát az első ötből.

 

Természetesen nem arról van szó, hogy a Hewlett-Packardnak vagy a Dellnek rosszul megy az üzlet: előbbi 12,3%-kal, utóbbi 19%-kal több gépet tudott eladni. A PC-piac eladásai egy év alatt 20,7%-kal nőttek. A Gartner részletes beszámolója itt olvasható.

 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.