Hirdetés

Marhaság kitiltani a mozikból a Google Glass okosszemüveget



|

Az lenne az utolsó, amivel egy kalóz filmet akarna felvenni a moziban.

Hirdetés

Azt már régóta tudjuk, hogy a Google Glass erősen megosztja az embereket: vannak akik imádják, mások rettegnek tőle. Az utóbbi csoport mindent megtesz, hogy ahol lehet, ott korlátozzák vagy egyenesen tiltsák be az okosszemüveg használatát. Ide tartozik az MPAA jogvédő szervezet is, amely Amerikában már elérte, hogy betiltsák a mozikban a Google Glasst (így előzve meg a filmkalózkodást). 

Hirdetés

Miközben az MPAA és társai papíron elkötelezik magukat a technológia mellett, eközben a gyakorlatban inkább mindent és mindenkit szabotálnának, ami ezzel kapcsolatos. Elvégre ha belegondolunk, a Google Glass kitiltásának semmi kedvező hatása nem lesz a filmiparra nézve - és negatív sem sok lenne egyébként. 

 

Google Glass

 

Popcornos röfögés

Régebben minden otthoni letöltőnek az volt az első dolga, hogy ha meglátott egy kalózkedvenc filmet valahol, akkor azonnal leszedte a kamerás verziót, mert nem bírta kivárni, hogy elérjen a mozikba vagy a bolti DVD-kre a film. Azóta viszont minden tekintetben sokat fejlődtünk, és az emberek többsége már csak nagyon ritkán hajlandó effajta anyagokba belenézni. 

Elvégre a rettenetes rossz kép-és hangminőség nem túl jó minőségérzetet ad (még ha "ingyen" is van...), ráadásul gyakori, hogy a háttérből valaki vicceket mesél, popcornt rág, épp attól fulladozik vagy őrült módjára vihog. Ha pedig valaki épp feláll, még a kép fele is eltűnik. Még ha valamiért el is kezdik a kalózok letölteni az ilyeneket, ezek az anyagok hamar kimennek a divatból, a legtöbben a megnyitás után a kukába vágják. Valljuk be, egy gyors géphez, nagy HD-s vagy 4K-s kijelzőhöz nem valóak az efféle szemetek. 

 

Mindenkit lehetne hallani egy felvételen

 

A Google Glass korlátai

A Google Glass több szempontból sem alkalmas, hogy a fent leírt felvételeket elkészítsék vele. Bár 720p-s videókat tud rögzíteni, az üzemidő folyamatos videofelvétel közben egy óra alá esik. Tény, hogy egy leleményes kalóz powerbanket is rejthet a nadrágjába, de mivel a Google Glass a fején van, ezért a felvételen minden apró mozgás meglátszik. A nevetés, orrvakarás, tüsszentés és a popcorn rágása itt fokozottan hozzájárul az élmények romlásához, és képstabilizálás ide vagy oda, a végeredményt senki nem nézné mosolyogva. 

Amellett, hogy az okosszemüveg technikailag sem alkalmas a filmkalózkodásra, még drága is. 1500 dollárt kiadni azért meglehetősen túlzás, hogy valaki belopakodjon egy moziba, felvegyen egy filmrészletet és gyorsan feltöltse az internetre. A normális felhasználók még viccből sem vesződnének ezzel, így az MPAA nyomása egyértelműen mutatja, hogy a jogvédők nincsenek oda a technológiai fejlődésért. 

 

Sokak szemében közellenség

 

Egy jobb út kellene

A jogvédők elképesztő mennyiségű pénzt ölnek abba, hogy megfélemlítsék a torrentoldalakat, jogászokat és szakértőket fizessenek azért, hogy nyomozzanak és győzködjék a bírókat arról, hogy értsenek egyet velük. Ugyanezt a sok pénzt elkölthetnék arra is, hogy valahogy megoldják az eredeti problémát, vagyis rájöjjenek, hogy eleve miért kalózkodnak az emberek, és ajánljanak egy vonzó alternatívát. 

Az MPAA, a RIAA és a társai nem érdekeltek abban, hogy a filmeket és a zenéket a világon mindenhol egyszerre adják ki - pedig ez már önmagában is csökkenthetné a kalózkodás mértékét. Amikor az internet az alapvető része az életünknek, senki nem akar heteket, hónapokat várni arra, hogy megnézhesse, amit már rég kibeszélt mindenki a Twitteren, spoilerekkel együtt. 

A másik nagy lépés az lenne az ágazat számára, hogy a világon mindenhol hozzáférhető streaminget tegyenek elérhetővé filmekhez és zenékhez, könnyen használható és normális árazású köntösben. Elvégre egy digitális anyagnál nincsenek olyan költségek, mint a CD-k, DVD-k gyártásánál, csomagolásánál, fuvarozásánál, tárolásánál. Természetesen a jogvédőknek is könnyebb ütni az asztalt, hogy mindenki hagyja abba a kalózkodást, mint, hogy érdemben tegyenek ellene, és választható alternatívát kínáljanak; olyat, ami eleve feleslegessé tenné a letöltéseket. A Google Glass kitiltása újabb példa erre, és egy olyan erőfitogtatás, amitől igazából senkinek nem lesz jobb. 

 

Ti mit gondoltok a jogvédők hozzáállásáról?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.