Megjelent a 10.2-es Catalyst, töltse le tőlünk!

|

Bő két héttel a januári meghajtócsomag utána az AMD elérhetővé tette a 10.2-es verziót, mely jelentősnek mondható változtatásokat tartalmaz.

Hirdetés

A januári eszközillesztő kapcsán ismét csak vegyes felhasználói visszajelzésekről lehetett olvasni, ám az AMD a partnereinek előzetesen jelezte, hogy a következő két verzió fontos újításokat fog tartalmazni, melyek elsősorban a CrossFireX és Eyefinity technológiákat érintik, illetve a mobil megoldások támogatása terén is pozitív változásokra lehet számítani.

 

Hirdetés

 


A 10.2-es meghajtóprogram egyik fő újdonsága, hogy immáron külön fájlban tárolja a CrossFireX profilokat, mely lehetővé teszi a gyártó számára, hogy két eszközillesztő megjelenése között is olyan frissítéseket adjon ki, mely azonnali és garantált működést jelentsen a legújabb játékok számára is. Az aktuális Catalyst-verziótól függetlenül telepíthető fájlt mostantól külön is le lehet tölteni az AMD weboldaláról, és ezentúl minden bizonnyal rendszeresen kapunk majd híreket - csak úgy, mint az EVGA SLI-profiljai esetén - a frissített állományról.

Szintén a CrossFireX technológiát érinti a PowerPlay energiagazdálkodási módszer hatékonyabb kihasználása, mely egészen pontosan azt jelenti, hogy multi-GPU-s konfigurációk esetén a kihasználatlan grafikus vezérlők - Radeon HD 5970, 5800 és 5700 - órajeleit és üzemfrekvenciáit a lehető legalacsonyabb szintre csökkenti, mellyel újabb wattok spórolhatók meg. Végül, de nem utolsósorban a több monitorral rendelkező felhasználók is örömüket lelhetik az új meghajtóban, mivel a 10.2-es Catalysttól kezdve CrossFireX rendszereknél is működik az Eyefinity technológia.

Hirdetés

 

 

 


Az új verzió tehát elsősorban a két vagy több Radeon kártyával rendelkező egyéneknek hoz új funkciókat, de aki pl. eddig az audiofolyam nélküli DisplayPort kimenet miatt bánkódott, megnyugodhat, az illesztőprogram ezt a hiányosságot is javítja. Ami a játékokban nyújtott teljesítménybeli javulásokat illeti, a DiRT 2, a Battleforge, a Unigine Heaven és a The Chronicles of Riddick Assault on Dark Athena kapcsán lehet számítani némi növekedésre, de csak a HD 5700, 5800 és 5970 kártyáknál. A pontos százalékokról a kiadási jegyzékben olvashatnak.

Hirdetés


Az új meghajtócsomagot letöltési oldalunkról tudják letölteni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.