Hirdetés

Mégsem halott az HTC okosórája



|

Az HTC mégsem lép vissza a versenytől, jövőre érkezhet az okosórájuk.

Hirdetés

A hónap elején olyan hírek kaptak szárnyra, hogy az HTC meggondolta magát, és a konkurenciát látva mégsem dob piacra saját okosórát. Azóta az Apple Watch is bemutatkozott, ami a legtöbb szakértő szerint újraértelmezi az okosórák fogalmát. Ennek ellenére a tajvani gyártó mégsem adja fel, a CNET ugyanis arról szerzett tudomást, hogy a divatra fókuszált órájuk továbbra is készül, és 2015 elején megjelenik. 

Hirdetés

Az biztos, hogy az HTC nem az október 8-i rendezvényén beszél majd az okosóráról, ahogyan az is, hogy az Apple, a Samsung, az LG és a Motorola miatt nagyon nehéz dolguk lesz. Még elgondolkodtatóbb hír, hogy az elemzők adatai szerint egyelőre a fogyasztók kevesebb mint 1 százalékának van okosórája, tehát a gyártóknak az eddig kiadott eszközökkel nem sikerült meggyőzniük az átlagembereket. 

Az HTC megoldásáról annyit tudni, hogy a divatra koncentrál majd, minden bizonnyal Android Wear rendszerrel. A gyártó akkor guríthat nagyot a szektorban, ha lapos házat, egyedi funkciót, könnyen használható felületet vagy nagy üzemidőt tesz le az asztalra - ezeket hiányolja mindenki a legjobban. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.