Hirdetés

Mesterséges intelligencia csökkenti a Google fogyasztását

|

A Google adatközpontjainak a fogyasztását 15 százalékkal tudták csökkenti a mesterséges intelligencia bevetésével.

Hirdetés

A Google-nek sikerült 15 százalékkal csökkentenie az adatközpontjai fogyasztását úgy, hogy a kezelésüket a mesterséges intelligenciára bízta - ami hatékonyabban üzemelteti ezeket, mint az emberek. 

Hirdetés

A milliárdnyi keresést, streamelt filmet és közösségi fiókot kiszolgáló szerverek a világ üvegházgáz-kibocsátásának a 2 százalékát generálják. 

Éppen ezért nagy szó, hogy sikerült a fogyasztást csökkenteni 15 százalékkal - mindez a Deepmind gépi tanulásának köszönhető. A mesterséges intelligenciával foglalkozó brit céget még 2014-ben vette meg a Google. 

Az adatközpontok óriási energiát igényelnek a hűtés miatt, valamint folyamatosan állítani kell a hőmérsékletet, a légnyomást és a páratartalmat. A bonyolult és összetett tényezők miatt egy algoritmus ezek kezelésében jobb, mint egy ember. A gépi tanulási algoritmusok 5 évnyi valós működési feltételből okosodhattak. Az AI olyan adatokat lát és azonosít, amelyre ember nem képes - így a beállításokat is pontosabban tudja vezérelni. 

Hirdetés

Mivel az elmúlt években környezetvédelmi szempontból már elég nagy problémát jelentenek az adatközpontok, ezért elengedhetetlen volt, hogy a Google két évvel ezelőtt megkezdje a teszteket. Az eredményeket most globálisan tudják alkalmazni (Észak- és Dél-Amerikában, Európában és Ázsiában). A hűtési energiafelhasználást 40, a teljes energiafelhasználást 15 százalékkal csökkentették. 

Az infrastruktúra a Google szerint tovább optimalizálható, így az algoritmusok további fejlődése mellett más, eltérő létesítményekben is be lehet vetni azokat, hasonló hatékonysággal. 

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.