Hirdetés

Milyen szoftver fut a PlayStation 4-en?



|

Egyes spekulációkkal ellentétben nem Linux hajtja az új játékkonzolt.

Hirdetés

A Sony és Microsoft a két hete megrendezett Electronic Entertainment Expo kiállításon mondhatni véglegesen leleplezték az idén ősszel piacra kerülő új játékkonzoljaikat, így azok hardveréről már mindent tudni, amit egyáltalán érdemes – no nem mintha asztali PC-s módon lehetne legózni a komponenseikkel, de azért nagy vonalakban sokakat érdekel a lelki világuk.


Viszont a vállalatok szinte semmit sem beszéltek az új konzolok operációs rendszeréről, csupán annyi ismert, hogy az XBOX One szoftverének van némi köze a Windows-hoz, amely a többség számára feltehetően nem túlságosan sokkoló hír. De vajon mit használhat a Sony?


A VGLeaks informátora most fényt derített a titokra: a PlayStation 4 konzolon egy Orbis OS névre hallgató rendszer fut, amely elvileg a UNIX-alapú FreeBSD 9.0 módosított verziója. A Sony választása azért eshetett ezen alapra, mert nyílt forráskódja ellenére a licence megengedi, hogy bármilyen módon megváltoztatva kereskedelmi forgalomba kerüljön, míg a Linux esetében az értékesítés előtt nyilvánosságra kellene hozni a saját fejlesztésű szoftveres komponenseket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.