Minden második okosóra Apple Watch lesz

|

Az elemzők szerint 2016-ban az almás okosóra a piac 50 százalékát szerzi meg.

Hirdetés

Az IDC legújabb jelentése szerint 2016-ban abszolút meghódítja az okosórák piacát az Apple - az Android Wear majd 2020-ra vághat vissza. 

Hirdetés

Az Apple a várakozások alapján 2016-ban 14 millió okosórát értékesíthet, ami a globális szektor 49,4 százalékát jelenti. 

Hirdetés

A vállalat a mai napig nem hozta nyilvánosságra a viselhető eszköz eladási adatait, azonban az elemzők szerint 8 hónap alatt 11,5 millió fogyott belőle. Ez 2015-ben a teljes piac 63 százalékát jelentette. 

A szakértők úgy gondolják, hogy a kereslet most csökkenhet, hiszen a legtöbben már kíváncsiak az új modellre: annak az érkezése viszont még jobban felpörgeti majd a piacot. 

Az IDC szerint az Apple fokozatosan és folyamatosan veszít majd a piaci részesedéséből, ahogyan a többi gyártó felzárkózik. Idén az Android Wearnek a szektor 21,4 százaléka juthat, a Tizennek 11,3. 

Hirdetés

A becslések alapján 2020-ra fej-fej mellett halad majd az Apple és a Google: a watchOS 37,6 százalékon, az Android Wear 35 százalékon állhat addigra. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.