Hirdetés

Mit tegyél, ha lelassult az SSD-d



|

Az SSD szép, jó, gyors…vagyis gyors volt, amikor megvásároltuk, de mára lelassult, a programok akadoznak, a rendszer sokáig tölt. Mit lehet tenni? Megmutatjuk!

Hirdetés

Az SSD-k gyorsak, halkak és keveset fogyasztanak – igazából nincs is rossz tulajdonságuk, a merevlemezek ehhez képest csak rossz tulajdonságokkal rendelkeznek. Vagy mégsem? Ugyebár itt van a kapacitás kérdése, amiben továbbra sem remekel az SSD, bár azt hozzá kell tennünk, hogy az utóbbi 1-2 évben jelentősen előreléptünk, amit jól mutat, hogy már alig több mint 50 ezer forintért kapunk fél Terabyte-os SSD-t is, amely ráadásul gyors, fejlett és megbízható. Ez utóbbi sem volt mindig igaz az SSD-kre – az első példányoknak még akadtak gondjaik, de volt olyan is, hogy egy hivatalos firmware-frissítés formázta a tárolót, vagy éppen egy bizonyos rendszereseményre felejtette el SSD-nk minden adatunkat.

Hirdetés


Ezek az idők szerencsére már elmúltak, de még mindig itt a gond, hogy az SSD-k lelassulnak. Itt nem mondhatjuk azt, hogy indítsunk rá egy „mágikus” töredezettség-mentesítést, mert ez csak ront a helyzeten. Helyette ezeket javasoljuk.


Karbantartó szoftver

Az SSD-kben használt flash memóriák celláit írás előtt törölni kell, amely extra működési ciklus. Ha ezt az SSD-vezérlője a Windows TRIM utasítására automatikusan, vagy belső időzítéssel szintén magától elvégzi, adataink írása az SSD-re hosszú idő múlva is a maximális teljesítményt fogja nyújtani. Ha azonban ez nem történik meg, érdemes manuálisan kérni a karbantartást. Ehhez a legtöbb gyártó kínál weboldalán karbantartó szoftvert, amelyben elegendő megnyomni az optimalizálás gombot és pár perc múlva ismét teljes sebességen dolgozik SSD-nk.


A TRIM aktivitását ellenőrizhetjük is Windows 7 felett. Ehhez a következő parancsot kell begépelnünk a rendszergazdai módban futó parancssorba:

fsutil behavior query disabledeletenotify


Amennyiben a visszatérési érték DisableDeleteNotify = 0, a TRIM engedélyezve van az operációs rendszerben. Ha deaktivált a TRIM valami miatt, engedélyezzük a következő paranccsal:

fsutil behavior set disabledeletenotify 0


Ezután már bezárhatjuk a parancssort.


Törlés

Az SSD-k gyorsak, nagyon gyorsak, de idővel lelassulhatnak, méghozzá igen látványosan. Ez különösen az írásra vonatkozik, amelyen néha még a TRIM is csak részben segít. Ellenben van egy olyan íratlan szabály, miszerint az SSD-k és nagyjából minden flash-alapú tároló akkor képes a maximum teljesítményt nyújtani, ha nincsen csordultig teletömve. Nagyjából 75-80 százalékon van az a határ, ahol érdemes némi takarítási hadjáratba kezdeni és leirtani a szükségtelen fájlokat. Tudjuk, hogy ennek a szabálynak a betartása roppant nehéz egy kis kapacitású SSD-nél, de érdemes megpróbálni, mert sokat javulhat tárolónk átlagsebessége.


Firmware

Samsung 840 EVO SSD-d van? Akkor a peches klikkbe tartozol, akiknek beütött a firmware hiba, amelytől a huzamosabb ideig használt 840 EVO tárolók lelassulnak. Szerencsére a Samsung nem hagyta annyiban az előző generációs SSD tulajdonosait és javította a firmware-t. Ezt biztonságosan feltölthetjük az SSD-be Windows alól is, de azért mi mindenkit arra bíztatunk, hogy előtte készítsen a teljes meghajtóról biztonsági mentést.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.