Hirdetés

Monitoradót vetne ki a francia kormány



|

A kulturális miniszter szerint a meglévő televízióadó kiterjesztéséről volna szó.

Hirdetés

Aurélie Filippetti, az újonnan megválasztott francia kormány kulturális minisztere nemrég az RTL-nek adott interjújában bejelentette, hogy a kormány már foglalkozik a televízióadó monitorokra történő kiterjesztésével, így azoknak is fizetniük kellene a sarcot, akik tévézés helyett már teljesen átálltak a számítógéppel történő médiafogyasztásra.


A számunkra szokatlan adó évi 125 eurós (~39 ezer forintos) kiadást jelent a helyi háztartások számára, az összeg közvetlenül az állami kézben lévő France Télévisions kasszájába folyik be. Természetesen a miniszter szerint nem lenne dupla adózás, így annak is csak egyszer kellene kifizetnie a tételt, aki a tévézés mellett számítógépezik is.


Az RTL munkatársa természetesen feltette azon költői kérdést, miszerint tényleg szükség van-e a „monitoradóra”, mire a miniszter megerősítette, hogy ez egyelőre számára is rejtély, noha ő javasolta a bevezetését. Viszont elmondta, hogy Németországban már jó ideje működik egy hasonló rendszer, vélhetően azt kívánja mintául venni a részletek kidolgozása során.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.