Hirdetés

Nagy veszélyben a tabletek



|

Az elemzők szerint a phabletek veszélyt jelentenek a táblagépekre.

Hirdetés

A PC-s piac mélyrepülése után furcsa módon most a tabletek is megtorpanásra számíthatnak, ha beigazolódnak az elemzők várakozásai. Az IDC globális előrejelzése szerint mégsem fogy 2014-ben annyi táblagép, mint azt gondolták: az előirányzatukat 260,9 millióról 245,4 millióra csökkentették. Ezzel az éves növekedés mértéke már csak 12 százalék lehet, szemben a tavalyi 51,8-cal. 

Hirdetés

Az IDC szerint lehet, hogy egyesek tovább várnak a következő tablet vásárlásával, mint eleinte gondolták (főleg a drágább modelleknél), de az igazi "gondot" a phabletek jelentik. Az óriásképernyős okostelefonok tavaly még csak az eladások 4,3 százalékát tették ki, most a 10,5 százalékát. Az elemzők szerint a legtöbben kétszer meggondolják, mit vegyenek, elvégre egy tepsifon tökéletesen alkalmas egy tablet kiváltására is. 

A phabletek kategóriájában az 5,5 és 7 hüvelyk közötti készülékekben kell gondolkodnunk. Ebben az ágazatban jelenleg a Samsung az úr, elég csak a Galaxy Note 3-ra gondolnunk. Az iparági források szerint az Apple is beadta a derekát, hiszen az iPhone 6 már 4,7 és 5,5 hüvelykes kiadásban érkezik, kiszolgálva a piaci igényeket. A trendek változásának sok kategória esett már áldozatául, a lassuló cserék jelensége pedig a PC-k és laptopok után a tableteket is sújthatja. 

 

Fotó: AndroidPolice

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.