Hirdetés

Nagyon nyomja a Microsoft a Surface 2-t

|

Több millió dollárt akarnak elkölteni csak reklámokra a redmondiak.

Hirdetés

A Microsoft várhatóan egy szeptemberi 23-án esedékes new yorki rendezvény keretében mutatja be a legújabb táblagépét, a második generációs Surface-t. A redmondi cég eddig igyekezett mindent titokban tartani az újításokról, ezért sok konkrétumot még most sem tudni arról, hogy mi is változik

Hirdetés

A Los Angeles Industry elemzői azt állítják, hogy a tudomásuk szerint a Microsoft több millió dollárt költ el hamarosan csak arra, hogy megpróbálja népszerűsíteni a Surface Pro 2-t. Ezúttal állítólag sokkal inkább a technikai dolgokat helyezik előtérbe, és nem annyira a kreatív figyelemfelkeltés lesz hangsúlyos, mint most. 

Észak-Amerikában az első reklámok már szeptember 24-én elstartolnak, ahogyan az eladások kezdetére is nem sokkal a hivatalos bemutató után lehet számolni. Egyelőre annyit lehet tudni a második generációs Surface Próról, hogy talán egy Intel i5-ös CPU és 8 GB memória kerül bele. Várhatóan lesz egy kétállású tok is, ami kitámasztóként szolgál, illetve egy olyan, amibe akkut építettek. 

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.