Hirdetés

Nem Androiddal jön az új Samsung okosóra



|

Tizennel érkezhet az új Galaxy Gear, a következő Samsung okosóra.

Hirdetés

Nem túl jó hír ez a Google számára, de úgy tűnik, hogy a Samsung következő okosórájára, a Galaxy Gear utódjára már nem Android operációs rendszer kerül. Névtelen források azt állítják, hogy a dél-koreai gyártó inkább a saját Tizen platformjára szavaz

Hirdetés

Állítólag az új Galaxy Geart már a jövő heti Mobile World Congressen bemutatják, ahol a viselhető eszközt tizenes okostelefon is kíséri majd a színpadon. Az év első felében aztán további tizenes eszközökre lehet számítani. 

Természetesen nem lehet mérget venni az új Galaxy Gear jövő heti debütálására, főleg, hogy egyre inkább a Galaxy S5 bemutatóját emlegetik. Szót ejtették még a névtelen jól értesültek egyéb viselhető eszközökről is, mint fitneszes karkötők. 

A Tizen mindenesetre jó választás lehet a Samsung számára egy okosóránál, elvégre nagyobb kontrollt biztosítana; és mivel a Galaxy Gear felhasználói felülete amúgy sem hasonlít az Androidra, az appokat pedig külön áruházból kell letölteni, ezért még látható különbség sem igazán lenne a két megoldás között. Maga a Tizen mindenesetre tavaly szeptember óta folyamatos késésben van. 

 

Fotó: TechnoBuffalo

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.