Hirdetés

Nem korlátozzák a bányászatot az RTX 3000-es kártyák Founders Edition kiadásai

|

Maga az Nvidia tette egyértelművé, hogy a saját videokártyáikból kispórolják az LHR kriptovédelmi technológiát.

Hirdetés

Már néhány hete tudni lehet, hogy az Nvidia GPU-kat egy vadonatúj, Lite Hash Rate (LHR) nevű technológiával bővítik, melynek célja, hogy korlátozza a videokártyák hatékonyságát az Ethereum bányászatban. A kriptovalutákon nyerészkedő vásárlók ugyanis állandósult készlethiányt okoznak, a gamerek pedig már egyre türelmetlenebbek a szűkös elérhetőség és az egekbe szökött árak miatt.

Az LHR bevezetése azt követően vált szükségessé, hogy az Nvidia első korlátozó próbálkozását a bányászok mindössze néhány hét után kikerülték. Az új megoldás iránt viszont nagy a bizalom, a Gigabyte már be is jelentette a saját Lite Hash Rate-es RTX 3060-as kártyáját. Kérdés maradt azonban, hogy vajon az Nvidia saját, Founders Edition néven forgalmazott kiadásai is megkapják-e a kriptovédelmet, de nemrég kiderült, hogy erre bizony hiába várunk.

Hirdetés

A zöldek ugyanis a PC Gamer kérdésére maguk közölték, hogy eszük ágában sincs LHR-rel turbózni a Founders-sorozatot:

"A Founders Edition egy limitált szériás grafikus kártya, amit a gyártó által javasolt fogyasztói áron kínálunk, jelenleg pedig nem tervezünk LHR-rel ellátott verziókat belőle."

- szól az Nvidia nyilatkozata.

A Founders Edition készletei persze általában alapból is szűkösek, így a döntés önmagában nem nagy pofon a kártyákra ácsingózó gamereknek. Ugyanakkor mégis jelzésértékű, hogy az Nvidia a saját verziója esetében nem áldoz a kriptovédelemre, amiből a PC Gamer már egyenesen arra következtet, hogy teljesen leállhat a GeForce 3080, 3070, és 3060 Ti Founders Edition gyártása.

Mégpedig azért, mert küszöbön áll az erősebb RTX 3080 Ti és 3070 Ti megjelenése, ami újabb kihívások elé állítja az Nvidia eleve túlpörgetett gyártási kapacitását. Így tehát elképzelhetőnek tűnik, hogy a gyengébb modellek kriptovédelmi feljavítása helyett teljesen ejtik azokat, hogy helyet csináljanak a csábítóbb újdonságoknak a Founders Edition-vonalon.  

A legfontosabb kérdés persze az, hogy a Lite Hash Rate technológia végül mennyire bizonyul hatékonynak az Ethereum-bányászat korlátozásában. Jelen pillanatban ugyanis csak remélhetjük, hogy tovább húzza majd, mint az elődje.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.