Hirdetés

Nincs több olcsó memória



|

Az év első felében stabilizálódott a DRAM-ok ára, most pedig növekedésnek indult.

Hirdetés

A DRAM-ok ára éveken keresztül csökkent, majd az idei év első felében elérkezett arra a pontra a piac, amikor az árak stabilizálódni kezdtek. Az olcsó memória korszakának vége lett, most pedig akár egy új is kezdődhet, ugyanis az összegek emelkedésnek indultak.

 

A gyártók egészen addig csökkentették az árakat, míg nem tehettek mást, majd később a gyártáskapacitást csökkentették - most pedig eszükben sincs növelni azt, hiszen a gondot pont a túl nagy készletek okozták.

 

Az IHS elemzői szerint egy átlagos, 1 GB-os DRAM lapka ára az idei második negyedévben 1,5 százalékkal emelkedett - ez idén még további 7,7 és 3,5 százalékkal drágul majd. A megváltóként ezúttal is az ultrabookokat és a Windows 8-at emlegetik. A vélemények azonban megoszlanak a változást illetően, hiszen míg a gyártóknak ez jó hír lenne, addig a felhasználók nem rajonganak a magasabb árakért.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.