Hirdetés

Okosórát fejleszt az Acer és az ASUS is



|

Kis szerencsével talán az MWC-n is látjuk majd a viselhető eszközöket.

Hirdetés

Okosórák már most is vannak a piacon, de valljuk be, egyelőre egyik sem olyan, amiért fejvesztve rohannánk a boltba komolyabb pénzeket kiadni. A Pebble, a Samsung és a Sony azért próbálkoznak, a többiek pedig titokban fejlesztenek. A legtöbbet talán az Apple-t és az iWatch-ot emlegetik, amely az elemzők szerint felforgathatja a teljes piacot. 

Hirdetés

Hasonló célja van az Acernek és az ASUS-nak is, azonban mindkét cég úgy döntött, hivatalosan is megerősíti, hogy valóban saját okosórán dolgoznak. Az Acer elmondása alapján a saját megoldásukat a beavatott körök már az idei CES alkalmából láthatták, de jelenleg is több típusú viselhető eszköz fejlesztésén dolgoznak. 

Nem szeretne lemaradni az ASUS sem. A cég elnöke bevallotta, hogy rengeteg akadályt kell legyőzniük a kategóriában, és azzal folytatta, hogy szerint egy okosóra nem is lehet hasznos eszköz, ha nem kínál valami különleges szolgáltatást. Ez a gondolatmenet jó hír, főleg, mivel azt ígérik, hogy minden tekintetben leváltanák a ma ismert karórákat. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.