Hirdetés

Október 22-én jön a Nokia tablet



|

A hírek szerint október 22-ig csúszik a Sirius bemutatkozása.

Hirdetés

A Nokia titokzatos táblagépéről már sokat hallottunk, és többek között egy kiszivárgott fotón még pirosban is láthattuk. Az eredeti tervek szerint a finnek a Lumia 1520-as phablettel egyszerre, valamikor szeptember végén mutatták volna be az első igazi táblájukat. A tervek aztán megváltoztak. 

Hirdetés

Ami azt illeti, a Microsoft később annyira megbonyolította a helyzetet, hogy egyes források szerint már nem is lesz Sirius tablet. A döntés oka állítólag egyszerű: a Microsoftnak nem kell házon belüli konkurencia a Surface ellen. 

A Nokia mindazonáltal úgy néz ki, a felvásárlása befejeződéséig kitart a tervei mellett. Miután kiderült, hogy az androidos telefonjukról sem mondtak még le, most nagyon úgy néz ki az egyik twitteres bejegyzésükből, hogy október 22-én lesz a nagy rendezvényük. Ekkor ránthatják le végre a leplet a Siriusról, és persze a Bandit névre keresztelt tepsifonról is - mondja az Evleaks. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.