Hirdetés

Olcsóbbak lesznek a windowsos tabletek



|

A Microsoft emellett az okostelefonok árcsökkentését is ígéri.

Hirdetés

Nick Parker, a Microsoft OEM partnerekért felelős alelnöke az idei Computexen azt ígérte a redmondi cég nevében, hogy az idei évben a windowsos tabletek és okostelefonok egyaránt olcsóbbak lesznek. Az akció a 7, 8 és 10 hüvelykes eszközöket egyaránt érinti, és állítólag már nem 3-4-500 dolláros árcédulákban kell majd gondolkodnunk, hanem 1-2-300 dollárosokban. 

Hirdetés

Ugyancsak lefaragnák a fogyasztói vételárát a Windows Phone-alapú okostelefonoknak, amelyek a kiválasztott piacokon 200 dollárral kerülnek majd kevesebbe. A mostani lépésre azt is mondhatnánk, hogy rákényszerült a Microsoft, elvégre az iPad uralmát és az olcsó androidos eszközök térhódítását eddig nem igazán tudta akadályozni. A méregdrága Surface Proval szemben például egyértelmű döntés volt, hogy valaki azt vagy pedig a Google Nexus 7-et, esetleg az Amazon Kindle Fire 7-et veszi meg. 

A stratégia keretében egyébként már áprilisban bejelentették, hogy a 9 hüvelyk alatti eszközök gyártóinak ezentúl ingyenesen ajánlják fel a Windowst. Erre szükség is lesz, elvégre a Windows  8-at a mai napig nem fogadja kitörő öröm, a Windows Phone pedig messze lemarad az iOS és az Android mögött.

 

Fotó: arstechnica.com

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.