Hirdetés

Öreg vagy, ha PC-n vagy konzolon játszol



|

A következő generáció inkább mobileszközökön játszik.

Hirdetés

Régebben ha a gyerek és a játék szavak egy mondaton belül szerepeltek, akkor az egésznek biztos, hogy egy számítógéphez volt köze. Ezek az idők viszont elmúltak. 

Hirdetés

Az NPD Group legújabb felmérése a gyerekeket vizsgálta, 2-től 17 éves korig. Arra jutottak, hogy az ő köreikben az okostelefonok és a táblagépek sokkal népszerűbbek. A 63 százalékuk valamilyen mobileszközön szokott játszani. 

Ha a PC-s játékot nézzük, ezzel a lehetőséggel összesen csak 45 százalék szokott élni, ami 22 pontos visszaesés 2 év alatt. A konzolok 60 százalékon állnak, pedig 2013-ban még 67 százalékot értek el egy ilyen teszten. 

A szakértők szerint a játékipar egyik legmeglepőbb felfedezése volt idén, hogy rájöttek: a gyerekek eltávolodnak a számítógépektől. 

Egyesek szerint ehhez köze van annak, hogy a szülőkön is azt látják, egyre több mindent intéznek mobilon, amit korábban csak PC-n lehetett. Ráadásul a gyerekek a saját bevallásuk szerint is több időt nyomkodják ezeket a készülékeket, mint tavaly. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.