Hirdetés

Összefog a Sony és a Sharp



|

Az együttműködés nagy hatással lesz a TFT-LCD kijelző gyártásra.

Hirdetés

A vegyes vállalat létrehozására vonatkozó információk alább olvashatóak. A két vállalat még tárgyalásokat folytat, a jogerős együttműködést előreláthatóan legkésőbb 2008. szeptember 30-ig írják alá. A két fél célja, hogy az együttműködésen keresztül tovább erősödjön a Sharp LCD képernyő technológiája és a Sony versenyképessége a televízió piacon.



Amint hivatalosan is hatályba lép a vegyes vállalati együttműködés, és a szükséges kormányzati engedélyek is megvannak, az új vegyes vállalat mindent megtesz majd azért, hogy a lehető legjobban kihasználja a világon egyedülálló 10. üveg szubsztrátum használatából származó előnyöket, hogy olyan nagyméretű LCD paneleket és modulokat gyártson, amelyek kiszolgálják az iparág magas minőségi, árbeli és formai és teljesítménybeli elvárásait. Ezekből a Sharp és a Sony a befektetésükkel arányos mennyiséget kap majd. A Sharp és a Sony megvitatja és megvizsgálja majd LCD modulokhoz közösen kifejlesztett komponensek gyártásának lehetőségét is, amely tovább erősítené a két vállalat együttműködését.



Az új vegyesvállalat komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy gyorsan elkezdődjön a stabil gyártás a nagyméretű LCD paneleket gyártó legmodernebb üzemben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.