Hirdetés

Panther Point - Z77 chipset

|

Először sorra vesszük, mit is kínál gyárilag a Z77-es chipkészlet, majd az elkövetkezendő napokban az is kiderül, hogy az alaplapgyártók milyen saját megoldásokkal toldták meg a Panther Point-ot.

Hirdetés


Az elmúlt pár hétben hála a gyártók lelkes segítségének lehetőségünk volt alaposan belemélyedni a Z77-es chipset világába. Érkezett hozzánk deszka az ASUS-tól, az ASRock-tól, az Intel-től, a Gigabyte-tól,az MSI-tól és a Sapphire-től is. Egy hosszabb külföldi út okozta tetemes késés következtében csak most teremtődött meg a lehetőség, hogy észrevételeinket az internet bugyraiba vessük.

 

Az elkövetkezendő napokban serényen töltjük fel a teszteket a nálunk járt Z77-es alaplapokról. Azonban még mielőtt ennyire előre rohannánk, jelen írásunkban nézzük át mit is kapunk a Z77-től,valamint azt is, hogy miben múlja felül elődjét.

 

 

Manapság a chipsetek főleg az I/O műveletekért felelnek, de a teljesítmény szempontjából a legnagyobb hatást a drótozás és a sávszélesség gyakorol. Mára nem is igazán nevezhetnénk chipsetnek a chipsetet, ugyanis többé már nem chipek sorozata alkotja őket. Pár évvel korábban általános volt, hogy megkülönböztettük az északi híd és a déli híd chipjeit. Míg az előbbi a CPU, a GPU és a memória direkt kommunikációjáért felelt, addig az utóbbi kezelt minden egyéb feladatot a bővítőhelyektől kezdve a tárhelyekig.

 

A memóriavezérlő időközben az északi hídból átvándorolt a CPU-ba, így a chip jelentősége csökkent. Végül az Intel fogta az északi híd maradékát és hozzáadta az déli hídhoz, amit a cég szimplán Platform Controller Hub-nak hív. Most, hogy már helyben vagyunk nézzük is meg, hogy vannak-e fontos különbségek az előd és az új chipset között. Valójában nem sok, ugyanis a 7-sorozat zászlóshajójának, a Z77 PCH-ja csupán csak pár apróságban tér el a korábbi zászlóshajó, a Z68 PCH-jától.

 


Mindkét generáció, a Cougar Point (nagy hányada) és a Panther Point támogatja a Sandy Bridge és az Ivy Bridge processzorokat, a két széria PCH és APU közötti kommunikációja ugyanazon a 2011-ben bevezetett DMI 2.0-n (Direct Media Interface) zajlik, mely 20 Gbit/s sávszélességet biztosít és az is tény, hogy a PCH-k ugyanolyan nagyságúak (27 x 27 milliméter) és hogy 8 darab PCIe 2.0 csatornát támogatnak.


Azoknak, akik nagyobb tárhelykapacitásra számítottak sajnos csalódniuk kell, mivel a 7-es széria ugyanannyi SATA vezérlővel rendelkezik, mint a 6-os széria. Ennek az óvatosságnak a kezdeti Cougar Point modellek SATA III portjainak labilitása lehetett az oka, de kérjük alásan ezen nem lehetett volna túllépni?


A legjelentősebb változást furcsa mód egy funkció eltávolítása jelenti. Míg a 6-széria modelljei négy PCI slotot támogattak, addig a 7-szériában szinte teljesen megszüntették ezt. Zárójelben megjegyzendő, hogy csak a B75, Q75, B77 és Q77 üzleti és céges modellekben lesznek használhatók a portok.

A Z77 chipkészlettel kapcsolatos legfontosabb megjegyezni valók a Sandy Bridge és a Cougar Point, ezen belül is főleg a Z68-as platform említése során ütköznek ki. Ahelyett, hogy az Intel külön két olyan chipsetet dobott volna ki, melynek egyike videó kimenet kapott, míg a másik nem, ehelyett mindegyik Z77 és H77-es lap natív módon támogat 3 különálló videókimenetet. Persze ehhez az alaplapgyártók hathatós közbenjárására is szükség van. Tehát a felhasználók számára egyszerűsödik a helyzet, mivel nem lesz az a zavarkeltő B2/B3-mas ügy sem, mint anno tavaly a Cougar Point esetében.


Na de lássuk csak mit is takar ez a Z77 elnevezés. A 'Z' arra utal, hogy az ilyen Panther Point chipsetes alaplappal lehetőség lesz egy arra alkalmas APU húzására. A '77' pedig gyakorlatilag azt takarja, hogy kihasználhatjuk az Intel RST Smart Response technológiáját, mellyel az SSD-nket gyorsító tárként használhatjuk.

 

 

A rövid chipset bevezető után nézzük meg közelebbről is a feature-öket.


PCIe 3.0 (Ivy Bridge APU-hoz kötött)


A grafikus kártyák PCIe sávjait/csatornáit az Ivy Bridge APU biztosítja, mégpedig 16 darabot. Mindaddig amíg a chipset trónján egy harmadik generációs processzor ül addig megmarad a 3.0 sávszélesség, azonban ha egy Sandy Bridges APU kerül a LGA 1155-ös foglalatba, akkor a csatornák sávszélessége is visszaáll 2.0 szabványban foglaltakra.


A PCIe 3.0 azok számára lesz igazán öröm, akik betudnak szerezni egy Ivy Bridges APU-t, valamint rendelkeznek olyan GPU-val, mely ki tudja használni az 2.0-s szabványhoz képest dupla akkora sávszélességet. Egy kártya esetében nem sok felmutatni való van, azonban a több GPU-s rendszerek esetében már más a helyzet. Itt megmutatkozik a Z77 ereje, ugyanis ennek vezérlőhídja több felosztási lehetőséget kínál a csatornák között. Egy kártya esetén a x16-os csatorna jár a rendszernek, két GPU esetében mindkettő egy-egy x8-as csatornát kap, de három esetében egy x8 és két x4 kerül kiosztásra. Ne felejtsük el közben azt se, hogy elméletileg egy x4 PCIe 3.0 egy x8 PCIe 2.0 egyenértékű.


Számos csúcskategóriás alaplapon ezen felül chipek sorozatát lehet felfedezni, melyek az elérhető sávok sorát gyarapítják. Ezek az úgynevezett PCIe 3.0 PLX PXE chipek arra szolgálnak, hogy az alaplapok 16 PCIe sávját 32-re bővítsék. Az ilyen 10-15 dolláros extra költséget jelentő PLX PXE chipekkel megrakott alaplapokat azonban csak abban az esetben érdemes megfontolni, ha ragaszkodunk a 3 GPU-s konfighoz.

 

 


SATA

A SATA aljzatok terén semmi változás nem történt. Kapunk egy pár SATA 6 Gbps (SATA III) portot és négy darab SATA 3 Gpbs (SATA II) portot. Ezt a kezdőkészletet számos alaplapgyártó kiegészíti AS Media vagy JMicron SATA III-mas portokkal, azonban az utóbbiak teljesítményben kissé fakóbbak mint a natív társaik.


USB 3.0 támogatás


A Panther Point másik régóta várt bővítése, hogy az USB 3.0 szabványt a chipset natív módon, közvetlenül támogatja. A chipset két USB 3.0 header-rel szolgál, mely összesen 4 portot jelent. Ezek vagy a hátsó I/O panelon vagy az alaplapon konnektor formájában kapnak helyet. Gyártó függő az egész. Gyártási szempontból az alacsony árfekvésű deszkák esetében nem kell felszámolni külön vezérlő költséget. A felső szegmens lapjai, melyek négytől, de akár hattól is több USB 3.0 aljzattal rendelkeznek pedig két vezérlővel kevesebbel megúszhatják. A NYÁK mágnások tehát továbbra is bevetik az USB 3.0 vezérlőket, de összességében minden alaplap megspórol 3-5 W-ot a két natív módon támogatott header miatt.


Memória kezelés


A Panther Point chipset szolgál pár olyan "újítással" is melyet egyelőre csak pár felhasználó élvezhet. Részben az új generációs processzornak köszönhetően a chipset támogatja a DDR3L-t. Ezt főleg az alacsonyabb költségű processzorok és chipset termékek (minden ami mobil) hasznosíthatják, de előfordulhat, hogy a későbbiekben utat tör magának a Panther Point mainstream vagy a HTPC-s verziójában is.


Az erős gépre vágyók szempontjából az új chipsetes alaplapok azért jobb választások, mert felkészültek az erősebb memóriák meghajtására. Az új APU-val kombinálva a rendszer könnyű szerrel kezeli a DDR3-2800 memóriát is. A memória osztó hasonlóan működik mint a Sandy Bridge-E esetében a Gear Ratios, de most már a felhasználók nagyobb osztókkal is játszhatnak. Ennek leginkább az új generációs processzor integrált grafikusvezérlője örvendhet, mivel a jobb memóriamoduloknak köszönhetően nagyobb sávszélességgel rendelkezhet.


Nem változott viszont a kétcsatornás memória alrendszer. Mivel az Ivy Bridge csak egy Tick lépés volt az Intel menetrendjében egy vagy két Tock fázisra várnunk kell még, hogy az alrendszer véglegesen többcsatornásra váltson. Az X58 háromcsatornás memóriájának 6 slotja kissé ormótlanul mutatott az alaplapokon, de a Sandy Bridge-E négycsatornás rendszerét átvehette volna az új platform, hogy megnövelje a memória sávszélességét.

 

Fogyasztás és energia átvitel


Jó pár hónappal a hivatalos bejelentés előtt is tudni lehetett, hogy az új generációs processzorok felső szegmensének TDP-je 77 W. Ez közel 50 W-tal kevesebb, mint a Sandy Bridge Extreme modellek TDP-je, de a legfontosabb az az, hogy jó pár wattal alatta van a Sandy Bridge 2500, 2600, 2700-as modelljeinek is. Ennek következtében valamelyest a Panther Point termékek energiafogyasztása is változik.


A kisebb TDP miatt az alaplapgyártóknak kevesebbet kell költenie az energiaszállítás megoldására. Egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a 24 fázisú tápegységek napjai megvannak számlálva és kevesebb fázis is elegendő lesz. Egyre kevesebb alaplap igényli a dupla 8-tűs 12V konnektort és ha nem a felső szegmensben bogarászunk, akkor a deszkák legtöbbjének egy 4-tűs 12V konnektor is bőségesen megfelel a működéshez. Persze a tuningosoknak továbbra is kell majd az erőforrás, de az átlagfelhasználóknak, akik a gyári beállításokon vajmi keveset változtatnak, azoknak jó hír a kisebb fogyasztás. Azért ne felejtsük el, hogy a Z77-es alaplapok kevésbé robosztus energiaellátása egy Sandy Bridges processzor tuningolása során hátrányt is jelenthet.

 

Kompatibilitás a Sandy Bridge-es processzorokkal



Az új chipsetes alaplapok a kezdetektől kompatibilisek a második generációs processzorokkal. Mindegyik alaplapgyártónak be kell építenie ezt a funkciót a BIOS-ába. A Cougar Point chipsetes alaplapok (H61, H67, P67, Z68) pedig egy ME8-as firmware frissítés után képesek kezelni az Ivy Bridges processzorokat. Ez azoknak a felhasználóknak lehet érdekes, akik korábban szerzik be az új generációs processzort mint az ahhoz ajánlott alaplapot.


Miután sorra vettük azokat a részeket, melyeken a teljesítmény megszállottjai jelenleg csupán csak ásítoztak, nézzük meg milyen előnnyel szolgálnak még a Z77-es alaplapok. Ez az aprócska dolog pedig egyáltalán nem az Intel berkeiből érkezett, hanem a LucidLogix tette hozzá a magáét. Az exkluzívan az új alaplapokkal érkező Virtu MVP szoftver erősebb játék teljesítményt ígér bármilyen GPU-ról is legyen szó. Kissé hihetetlenül hangzik a dolog ezért egy picit jobban körbejártuk a témát.


A LucidLogix Virtuja híres arról a tulajdonságáról, hogy képes az Intel Quick Sync média kódoló/dekódoló képességeit kombinálni a számításigényes 3D feladatokért felelős grafikus kártyával. Mikor a cég I-konfigja gyenge teljesítményt hozott és játék kompatibilitási problémákba ütközött, beindították a D-konfigot, mely hagyta, hogy a grafikus kártyák natív módon üzemelhessenek. Emellett pedig egy pár kattintással az is elintézhetővé vállt, hogy a kedvenc videókból kisebb és könnyebben lejátszható formátumot készíthessenek a felhasználók. Ennél a pontnál még érdemes lenne kissé visszakanyarodni az I-konfigra, hogy teljes legyen a kép. Az I-konfigban a Virtu annak érdekében, hogy csökkentse a fogyasztást, minden feladatot az integrált GPU-ra traktált.

 


Az MVP amellett,hogy megőrizte ugyanazokat a GPU feladatütemező képességeket, melyet a Virtu is használt, még hozzápakolt pár 3D funkciót a koktélhoz: a Virtual Vsync csökkenti a képek szakadását, a HyperFormance pedig növeli a fps értékeket.


A képszakadás akkor fordul elő, ha egyszerre több renderelt kép is megjelenik a képernyőn. A tradicionális V-sync ezt a problémát úgy kezeli, hogy a képek kibocsátási sebességét hozzászabja a képernyő frissítési sebességéhez. Vagyis másodpercenként annyi képet jelenít meg, amennyi a monitor frissítési rátája. Ez a legtöbb esetben 60 Hz. A GPU eközben teljes erőbedobással dolgozik, mivel minden képet lerenderel. Azok melyek nem szinkronizálhatók a kijelző frissítésével szimplán a kukában landolnak. Ennek olyan következménye is lesz, hogy egy képkockát többször is meg kell jeleníteni miközben a GPU outputja 60 fps alá csökken. Ez összességében dadogásként köszön vissza a képernyőn.

 


A Virtual Vsync úgy igyekszik hasonló feladatot betölteni, hogy elemzi a renderelési időt, majd úgy vezérli a GPU-t, hogy azokat a képkockákat ne renderelje le, melyeket a későbbiekben nagy eséllyel kidobna. Ezzel a megoldással elkerülhető a 60 fps-es limit. A képkockák előre történő kiiktatása erőforrást szabadít fel a GPU számára, melyeket a következő képkockákra szánhat és így elméletben csökken a dadogó effekt. Mivel ez azonban nem igazán V-Sync ezért továbbra is előfordulhat, hogy egy frissítési ciklus alatt a GPU két képet küld a kijelzőre, azonban a Virtual Vsync csak az elsőt fogja megjeleníteni. Az eredmény tehát olyan lesz mintha ismét 60 fps-en szinkronizáltunk volna, de eközben a teljesítmény jócskán 60 fps fölött lesz a benchmark progik számára. Az olyan játékok esetében melyek 60 fps-től lassabban gurulnak, a Virtual Vsync-től semmilyen pozitív hatást ne várjunk.


A HyperFormance kissé tovább megy. Előre eltávolítja azokat a képkockákat, melyek a következő kép beütemezéséig nem készülnének el és ezt a fennmaradó renderelési időt kiosztja az általa meghagyott következő képkockának. Ideális esetben ennek köszönhetően az átlag fps értékeknek növekednie kell, ugyanis az egyes képkockák nem kötik le a renderelési erőforrásokat. Ezzel a technológiával az egyik legnagyobb probléma azonban a játék kompatibilitásban bújik meg.

 


Habár a legtöbb játék HyperFormance képes, de akadnak neves kivételek is, mint a Battlefield 3 vagy a Metro 2033. A HyperFormance ezekben a játékokban is aktiválható, de a nem támogatott címek esetében amennyiben erőltetjük a HyperFormanc-ot különös képi jelenségeket is tapasztalhatunk.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Próbáld ki az Xbox Game Passt 300+ játék csak
300 Ft 3 hónapra!
(x)

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.