Hirdetés

Philips SPA9350/10



|

A Philips mélynyomóval kiegészített sztereó hangszórói igazán jól néznek ki, de a rendszer legnagyobb extrája, hogy egy teljesen különálló erősítő szolgálja ki.

Hirdetés

A 2.1-es multimédiás hangfalkészlet dobozán látható grafika könnyen megtévesztheti a figyelmetlen vásárlót, hiszen az ott látható zenelejátszó (ami első ránézésre inkább kijelzőnek tűnik) nem része a csomagolásnak.
Az utóbbi időben a Philipsnél alaposan ráfeküdtek a dizájnra, így kicsomagolás után nem lepett meg bennünket, hogy a termék igencsak jól mutat. A szett összeállítása végtelenül egyszerű, így ez garantáltan nem fog problémát okozni.

 

philips_k.jpg
 

 


Az üzembe helyezést követően néhány óra bejáratásra lesz szükség, hogy helyre kerüljenek a mély és magas hangok – tapasztalatunk szerint ennél a rendszernél különösen nagy szükség van e folyamatra.
A külső erősítőn a szokásos bekapcsoló gomb és hangerőszabályzó mellett hangszínszabályzásra használható potméterek is helyet kaptak, illetve itt kapcsolhatjuk a bemeneteket is. Utóbbiból összesen három darab áll rendelkezésünkre, tehát nemcsak számítógép, hanem hordozható lejátszókat vagy – az RCA-csatlakozók révén – asztali CD- vagy DVD-lejátszót is kapcsolhatunk a hangszóróhoz.


Véleményünk szerint a Philips SPA9350/10 nem rossz összeállítás, de nem érdemes túlerőltetni (méreteinél fogva sem erre találták ki) ellenben tisztességes hangerőre képes, ami a gép előtt ülve több mint elegendő lesz. Játékok alatt elégedetten használtuk az összeállítást, de zene alatt hiányzik belőle az élet, így inkább játékosoknak ajánljuk, akik néha egy-két filmet is megnéznek, de nem várnak falbontó teljesítményt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.