A legtöbb európai országban már lezajlott az, ami Magyarországon a 2014-es év végével fog bekövetkezni, ez pedig az analóg földfelszíni (tető- és szobaantennával fogható) tévéadások lekapcsolása és áttérés digitális alapokra (DVB-T). Az új rendszer jobb, szebb és sok extrát kínál, de azért a régivel is évtizedekig elvoltunk, de mióta is?
Pató PAL úr
Hazánkban 1996-ig az úgynevezett SECAM rendszerben sugározták az MTV 1 és MTV 2-es csatornákat színesben, ahogy a volt Szovjetúnióban is, így akkoriban még sokan szerezték be tévékészülékeiket keleti irányból. 1996 óta azonban a PAL adásnorma van érvényben, mely Európa legnagyobb részén ma is használatos (már ott, ahol még nem zajlott le az átállás DVB-T-re), ami annak idején piacot nyitott a nyugati tévéimportnak is. A tévénormák foglalják magukban, hogy milyen frekvenciasávokon, milyen időzítéssel, modulációval jutnak át a világosság- és színjelek az éteren, hogy aztán tévékészülékünk azt színes képként tárhassa elénk, hanggal egyetemben. Magyarországon a PAL/B és PAL-G alnormák használatosak, ami csak akkor fontos, ha ezt egy készüléken külön be kell állítani (általában csak a tévévevő tunerek szoftverei kérdezik ezt meg).
A PAL (Phase Alternation by Line - soronkénti színfázisváltás) rendszert 1963-ban mutatták be, az első adásra Nagy Britanniában és Németországban kerülhetett sor 1967-ben. Akkoriban persze még nem használhattak digitális jelfeldolgozó technikákat, így a tévéadás formátumának olyannak kellett lennie, hogy a hagyományos, elektroncsövekből, tranzisztorokból épített tévékészülékek képesek legyenek azt megjeleníteni.
A rendszer alapja az 50 Hz-es váltóáram, mely gyakorlatilag az ütemjelet adja az átvitelhez, másodpercenként 50 félképet sugároz a tévéadó, ami a gyakorlatban 25 egész képnek felel meg. A félképes felosztás azt jelenti, hogy az adás nem sorfolytonosan írja le a teljes képet. Másodpercenként 50 félképet (más néven mezőt) továbbítanak, a mezők pedig váltakozva vagy csak a páros, vagy csak a páratlan sorszámú képsorokat tartalmazzák. A hagyományos, képcsöves tévé elektronsugara szépen összefésüli a mezőket, a viszonylag gyors képváltás miatt azokat egységes képként érzékeli szemünk.
Képcső, te csodás
Az 50 Hz-et már mozgóképnek látjuk, de a képfelületet folyamatosan pásztázó elektronsugár miatt a látvány kicsit vibrálónak hat (a pásztázás rohanó csíkként érhető tetten a tévé képéről készült videofelvételeken.) Ezen a modernebb, digitális technológiával készült 100 Hz-es tévék segítettek először, ezek általában ugyanazt a félképet még egyszer megismételték, a legfejlettebb, igazán modern 100 Hz-es képcsöves tévék még fekete szeparátor képekkel és a félképek egybefésülésével is javítottak a mozgásokon és a kontúrokon.
A 100 Hz-es rendszerek és a modern LCD és plazmatévék közös problémája az analóg adásokkal kapcsolatban, hogy a félképek rögzítésekor két félkép között eltelik 1/50-ed másodperc, ez idő alatt padig változik a szín, a szereplők, tárgyak elmozdulnak. Az 50 Hz-es, hagyományos tévékészülékek ezt természetes módon adják vissza, ám a drága, nagy óriástévéken a mozgó alakok kontúrja szaggatottá válik. A gyártók választhattak, hogy akárcsak a VHS videomagnó, egyszerűen kidobják az egyik félképet, ezzel felére redukálva a részletességet, vagy egy drága Faroudja csippel szerelik fel a tévét, ami képes megfelelően, gyakorlatilag felbontás csökkenés nélkül kijavítani a hibákat.
A mai fejlett LCD és plazma tévékészülékek digitális mozgássimító áramkörei jócskán túllépnek a régi csúcsmodellek tudásán és nem csak a színfeldolgozásban, átméretezésben vagy zajszűréseben. Ma már nem probléma megfelelően átméretezni egy analóg adást és szépen ráfeszíteni a HDTV panelre. A fejlettebb modellek elektronikája egyenesen köztes mozgásfázisokat képez a képkockák között, így igen finom mozgásérzetet biztosító 100 Hz-es képet állít elő a standard adásból. Mi több, a 3D-s tévék zöme a két dimenziós adásokat is képes mélységérzettel kiegészíteni – ami már egy másik cikk témája.
Standard részletesség
Sokszor emlegetett kifejezés a videózásban is a felbontás, mely az adás esetében arra vonatkozik, hogy a teljes képfelületet hány elemi, tovább nem osztható színes pontra bontja fel a kamera vagy más rögzítőeszköz és jeleníti meg a tévékészülék. Minél több ilyen pontból áll a kép, annál finomabb részletek vehetők ki rajta, így annál jobban követhetők az események, olvashatók a feliratok. A PAL adás (és az analóg sugárzások általában) standard felbontásban, 625 képsor formájában továbbítják a mozgóképet. 49 sor kiesik a megjelenítésből, az elektronsugarat vezérlő eltérítő mágnestekercseknek ugyanis kell egy kis idő, hogy egy félkép leírását követően visszaálljanak a kezdő pozicíóba, ezért aztán 576 hasznos képsor áll rendelkezésre, erre vannak felkészítve a képcsöves televíziókészülékek (kisebb, régebbi és olcsóbb tévék esetében a lyukmaszk rácssűrűsége lehet jóval kisebb is). Ez a 49 sor sem haszontalan, vezérlő- és extra információkat ez alatt is vehet a tévékészülék, így jut el a nappaliig a Teletext „újság” tartalma is. Az 50 félképből 25 teljes kép áll össze tehát 576 hasznos sorral, ezért is szokás a standard felbontást leírásokban 575i-ként emlegetni, az i az interlaced (egybefűzött, azaz esetünkben váltott soros) rövidítése.
Ehhez a felbontáshoz tökéletesen igazodnak mind a PAL, mind a SECAM jelöléssel ellátott DVD lemezek is, a DVD a hagyományos televízióhoz tökéletesen illeszkedő video forrás, mely a kép részletességét tekintve kétszer jobb az évtizedekig egyeduralkodó kazettás videomagnókhoz (VHS) képest. Persze a DVD albumok általában zajmentes képe egy jobb nagy képernyős tévén is igen kellemes hatást kelthet, ha a készüléket jó minőségű képfeldolgozóval látták el. Hasonlóan szép lehet akár a kábeltévés kép is, igaz, néhány éve, a digitális kábeltévés adások bevezetésével az analóg csatornákat összezsúfolták a szolgáltatók, minősége romlott.
Sokszor hallani panaszt arra, hogy az analóg tévéadás sok nagy képernyős LCD és plazma képernyőn nagyon rosszul néz ki, jobb volt a régi „nagymamatévén”. A jelenség oka, hogy az analóg jelátvitel érzékeny az átalakításokra (képfelvétel, keverés, sugárzás és végül megjelenítés a tévékészüléken) és a zavarokra is. Ellentétben viszont a digitális adásokkal az analóg sugárzásból rossz vétel, gyenge antenna esetén is kapunk képet, csak kisebb hasznos információ tartalommal, azaz homályosabb, zajosabb, esetleg szellemképes lehet a vétel. A váltott soros kép hibáin csak ront a kifésülés és a nagyítás, egy adásminőség szint alatt a legkiválóbb nagyképernyős tévék is tehetetlenek.
Meddig és mire lesz jó egy analóg tévékészülék vagy tuner?
2014 december 31-ig az egész ország átáll DVB-t, re, de ez nem egy csapásra történik, így egyes adókörzetek már előbb váltanak. Szerencsére nem kell lecserélni a tévékészülékeket, egy kiegészítő vevőegységgel (set top boksz) áthidalható a probléma. Ha mégis feleslegessé válna egy régi tévé, az még mindig hasznos lehet retro szerepben, egy VHS felvevő vagy régi 8 bites mikrogép (ki feledhetné el a Commodore 64-et vagy a Sinclair Spectrumot) megjelenítőjeként. Ha pedig analóg tévétunerünk van, az továbbra is használható analóg megfigyelőkamerához vagy régi VHS felvételek digitalizálására.
Évtizedes problémákat, a hagyományos tévéadások alapvető gyengeségeit küszöböli ki egy csapásra, ha áttérünk digitális rendszerre. Már most is megtehetjük ezt, a nagyobb kábeltévés szolgáltatók digitális csomagjaiban könnyen kezelhető műsorújság, videofelvevő és videotéka funkció is elérhető egyes előfizetési csomagokban. Persze a legolcsóbban jelenleg a földfelszíni digitális sugárzással léphetünk szintet, ehhez is van elektronikus műsorújság, sok vevőegységgel műsort felvenni is lehet és elég jól indokolható áron juthatunk további, fizetős csatornákhoz, akár HBO-hoz is. (Hogy mi kell ehhez és mennyibe kerülhet, az kiderül cikkünkből.)
