Hirdetés

Robbanás előtt az online játékipar



|

Hirdetés

Elemzők becslése szerint a hagyományos PC-, videó- és hordozható játékok hardver és szoftverforgalma 2009-re várhatóan meghaladja a 31.6 milliárd dollárt, az online játékpiacé pedig a 9.8 milliárdot.

Mindezek együttesen 41.9 milliárd dolláros bevételt jelenthetnek 2009-re az interaktív szórakoztatásból. Hagyományos médiabirodalmak is elkezdtek belépni erre a területre, a technológiai vállalatok közreműködése pedig elengedhetetlen, az online játékok által megkövetelt számítástechnikai kapacitás és biztonság megvalósításához.

Ezért az IBM úgy döntött, hogy a játékok fejlesztőit és gyártóit, a kis kreatív, összehozza a médiaipar nemzetközi szakértőivel abból a célból, hogy teret biztosítson az online játékok bevezetését, menedzselését és terjesztését közvetlenül érintő kérdések megvitatásához. Az első páneurópai virtuális játékfórum célja az volt, hogy megindítsa és ösztönözze a párbeszédet a világ vezető szakértői és az európai játékszakemberek között.

Az IBM minden negyedévben megrendezi majd a Virtual Game Event világméretű internetes konferenciát iparágvezető cégek fejlesztőinek, menedzsereinek közreműködésével, akik megosztják tudásukat, tapasztalataikat, jövőképüket európai kollégáikkal. A konferenciákra az érdeklődők a www.ibm.com/vrm/gamesconference címen jelentkezhetnek. (Nekünk a szerkesztőségben a link csak Internet Explorerrel működött, FireFoxszal sajnos nem.)
www.ibm.com/vrm/gamesconference

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.