Hirdetés

Saját táblagépet dob piacra a DreamWorks



|

Az animációs cég a Fuhuval közösen fejlesztette ki a tabletet. A Dreamtabhez eredeti tartalom is jár majd.

Hirdetés

A The New York Times pénteken számolt be róla, hogy idén tavasszal saját tabletet mutat be a DreamWorks. A Steven Spielberg által alapított animációs stúdió a Toys R Us Nabi táblagépeit is készítő Fuhuval közösen fejlesztette ki az Android operációs rendszert futtató eszközt. A „300 dollár alatti áron” megvásárolható táblához folyamatosan frissülő, a DreamWorks legnépszerűbb karaktereinek történeteire épülő tartalom is jár majd.

Nancy Bernstein, a DreamWorks animációs producere a lapnak nyilatkozva elmondta: különféle tartalmakkal szeretnék megcélozni a gyerekeket. Közük olyan „karakterpillanatokkal”, amelyekben a cég franchiseainak legismertebb szereplői bukkannak majd fel. Bernstein példaként egy rövid animációt említett, amelyben a Shrek karakterei figyelmeztetik  a felhasználó gyerekeket: ideje kikapcsolni a tabletjüket, és ágyba bújniuk.

A tartalomkínálatban a DreamWorks rajzfilmeseinek közreműködésével készített interaktív rajzleckék is szerepelnek majd. A The New York Times szerint a tablet „ugyanazt a stylus technológiát hasznosítja, amelyet a DreamWorks művészei is használnak a filmek elkészítése során”.

Hirdetés

Az eszköz állítólag egyes merchandising-játékokkal is képes lesz együttműködni. A Dreamtabet szinkronizálni lehet majd az egyes filmek kampányai során piacra dobott speciális akciófigurákkal, így különféle játékokat és kiegészítő tartalmakat érhetnek el a gyerekek.

A nyolchüvelykes érintőképernyővel felszerelt tabletet egy halom más DreamWorks-márkás kütyüvel – köztük fejhallgatókkal és tokokkal – együtt idén tavasszal mutatják be. A hírek szerint később egy 12 hüvelykes modellt is piacra dobnak. A táblagép „szülő módban” is használható lesz, a hivatalos tájékoztatás szerint nagyjából akkora számítási kapacitással rendelkezik, mint egy iPad.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.