Hirdetés

Samsung Galaxy Note 10.1 2014 Edition tablet teszt - talán majd jövőre



|

Kipróbáltuk a Galaxy Note 10.1 2014 Edition-t, amit nem a neve miatt fogunk szeretni.

Hirdetés

Samsung Galaxy Note 10.1 2014 Edition röviden:

- Hosszú a neve, nem jó kimondani

- Erős a hardver, de gyenge a szoftver, akadozik

- A kijelző az egyik, ha nem a legjobb a piacon

- A készülékdizájn is kifogástalan, hiába a bőrhatású műanyag

- Van stylus, lehet szépen kézzel írni, de úgysem fogunk

- Nem jobb annyival a Nexus 10-nél, mint amennyivel drágább

Hosszan

Tavaly a Samsung Galaxy Note 3-mal együtt leplezte le a vállalat a Galaxy Note 10.1 2014 Edition nevezetű készülékét – igen, tényleg ez a neve. Akkor sem értettük igazán, hogy miért kellett 2014-nek nevezni az eszközt, de végül is most kaptuk meg tesztelésre, szóval van benne valami. A boltokban már lehet egy ideje kapni, karácsonyra is vehetett ilyet már bárki, de attól még foglalkozunk vele, hisz a TabPro és a NotePro megjelenésééig ez az egyik zászlóshajója a vállalatnak.

Mielőtt belekezdenénk a részletezésbe, ismételjük át, mire is való a Note széria. Az először mobiltelefon formájában bevezetett család (Samsung Galaxy Note, 2011-ben) a kapacitív kijelzőn stylusszal történő jegyzetelést próbálta általánossá tenni. Ebben sokat segített, hogy a telefonhoz mellékelt ceruzát a Wacommal társulva fejlesztette ki a cég. Maga a koncepció működött, de a Galaxy Note nem ezért, hanem a hatalmas kijelzője miatt aratott osztatlan sikert. A telefon azóta már a harmadik generációjánál tart, továbbra is sikeres, de továbbra sem a toll miatt.

Hirdetés

Jött viszont a kézenfekvő ötlet – legyen a Note tablet, mert azon talán egyszerűbb és ésszerűbb jegyzetelni. Első hangzásra ez így igaz is, de az első Note 10.1 harmatgyenge próbálkozás volt. Filléres műanyag, lassú szoftver, már akkor is alacsonynak számító felbontás és van-de-minek funkciók tömkelege. A Note 10.1 2014 Edition minden tekintetben előrelépett, de ez vajon a használhatóságra is kihat? Kipróbáltuk, megmondjuk.

Külső

Ha az első Note 10.1-et nem szidtam volna eleget, muszáj még egy kicsit. A felhasznált műanyag és maga a dizájn is nagyon gyenge volt. A Galaxy Note 3-mal bevezetett bőrhatású műanyag viszont szerencsére a 2014-es modellen is visszaköszön. Ha teljesen őszinték akarunk lenni, ez sem a legszebb anyag amit valaha láttunk, de Samsung terméken az elmúlt 2 évben kétségtelenül a legjobb próbálkozás. Ami viszont igazán széppé teszi a Note 2014 Edition-t az az elülső része. A kávája nagyon vékony, a körbefutó krómozott műanyag még pont az ízlésesség határán belül mozog, sőt, a 10 colos tableteken nem megszokott fizikai vezérlőgombok sem rontják az összehatást. Más kérdés, hogy a használhatóság tekintetében nem a legjobb megoldás, de erről majd később.

A ceruza a készülék jobb felső sarkában bújt meg, ami alatt egy hangszóró van – ennek egy párja is van a túloldalon, így biztosítva a sztereó hangzást. Jobboldalon ezeken felül még egy microSD és egy SIM slot is elfért. A bekapcsológomb és a hangerőgomb a készülék tetején van – ezeket egy kicsit nehéz így elérni, de ezt az apró szépséghibát elnézhetjük. A micro USB csatlakozó alul, középen húzódik meg, így dokkolóba könnyen berakhatjuk. Ha külső hangeszközön zenét szeretnénk hallgatni, a bal felső sarokban meghúzódó jack csatlakozó lehet a segítségünkre.

A Samsung Galaxy Note 10.1 2014 Edition nagyon jól néz ki és egyáltalán nem gond, hogy fém ennek a borításában sincs. Furcsa módon a készülék súlya kevesebb, mint az elődjéé, mégis nehéznek tűnik, a maga 547g-s mérlegével (LTE kiadás).

Kijelző és akkumulátor

A Note 10.1 2014 kijelzője egyszerre viszi a terméket mennybe és pokolba. Felbontása 2560x1600, ami gyakorlatban 299ppi-t eredményez. Mondanom sem kell, hogy ilyen specifikációk mellett az eredmény lélegzetelállító. LCD-hez mérten csodás színek és betekintési szögek jellemzik, az élességről pedig már ne is beszéljünk. Sosem volt még ilyen szép a Flappy Birds.

A hatalmas felbontás viszont megköveteli az áldozatokat. Hiába van erős hardver – nem is akármilyen, erről értekezünk külön mindjárt – ha az nem tudja megfelelően meghajtani a szoftvert. Sajnos a szimpla home screen lapozása közben is érzékelni az alacsony frameratet, receg az egész. Nem olyan elviselhetetlen, de aki megszokta például a Galaxy S4 jellegű sebességet, az csalódott lesz. A probléma jó eséllyel a TouchWiz felületében van, ami nem arról híres, hogy végletekig lenne optimalizálva. Itt ez duplán igaz.


Az akkumulátor 8220 mAh-es, ami határozott fejlődés az előd 7000 mAh-es erőforrásához képest, viszont a kijelző és a SoC is erőforrás igényesebb, így az üzemidő nem változott különösebben. Átlagos használat mellett 1,5 napig simán lehet használni.

Hardver, kamera

A Samsung Galaxy Note 10.1 2014 Edition hardverére aztán végképp nem panaszkodhatunk. Az egyik legerősebb lapka hajtja az eszközt, név szerint a Qualcomm Snapdragon 800, mely négy darab, 2,3 GHz-es ketyegő Krait 400-as CPU magot és egy Adreno 330-as grafikus vezérlőt rejt magában. RAM-ból 3 GB, belső tárhelyből kiszereléstől függően 16/32/64 GB került az eszközbe. Magyarországon 4G modemmel ellátott verziót tudunk vásárolni.
Szintetikus teszteknek már nem nagyon van értelme ilyen combos hardver esetén – a szűk keresztmetszet az optimalizálatlan szoftver lehet csak.

Kamerából ahogy kell, kettőt kapunk. Az előlapi szenzor 2-megapixeles, míg videót FullHD-ban tud rögzíteni, 30 FPS-sel. Ez videocsevegéshez tökéletes – nem úgy, mint a hátlapi kamera, ami tableten továbbra is a felesleges és a minek közötti állapotban van. A minősége ennek függvényében gyenge is – nem tabletekhez mérten, mert talán a legtöbb táblagépnél jobb a kamerája – de mobilokhoz mérten mindenképpen az. A rend kedvéért néhány mintafotót az alant galériában megmutatunk.

Szoftver

Mielőtt rátérnénk konkrétan a szoftverre, foglaljuk össze az eddig látottakat. A dizájn jó, a felhasznált anyagok jobbak mint általában, az egész készülék fogásra nagyon rendben van. A kijelzőre egy rossz szavunk nem lehet, a hardver is hozza amit hozni lehet manapság. Mi ronthatja el az összképet? Nyilván csak a szoftver.


És el is rontja. Mióta a Samsung telefonokat gyárt, jó eséllyel nem született olyan cikk, amiben nem lett volna benne a „Sajnos a TouchWiz...” kezdetű mondat. A Galaxy Note 10.1 2014 Edition esetében nem is kell túl mélyre ásni, hogy megérezzük a legfőbb problémát, amit már korábban is említettünk. A rendszer minden porcikája recegősen üzemel. A főoldalon a lapozás, a menüben a fülek közötti váltás, sok esetben a görgetés is alacsony képkocka per másodperccel üzemel. Persze lehet bennem van a hiba és nem kéne ebbe belekötni, de egy 170+ ezer forintos táblagépnél, ilyen combos hardver mellett csak elvárható, hogy a pixelhasogató felhasználók is kielégülten pörgessék a home screent. A probléma minden bizonnyal az, hogy a nagyfelbontású kijelzőt nem tudja a szoftver megfelelően lekezelni, mert a hardver biztosan nem szűk keresztmetszet. A TouchWiz eddig sem a legoptimalizáltabb felület volt, de itt nem S4-szerű nagyon ritka be-be akadásról van szó, hanem folyamatos recegésről.

Félreértésbe ne essünk – nem olyan mértékű lassú működésről van szó, ami lehetetlenné tenné a tablet kényelmes használatát, de sokaknak bánthatja a szemét a jelentkező szaggatás.
Funkciók tekintetében nem sok újdonság van az eddigi Note eszközökhöz képest, így különösebben ezeket most nem boncolgatnánk. Air View, S Note, S Calendar, S Pen, S Voice, s miegymás próbálja kiszolgálni a felhasználók igényeit. A probléma viszont továbbra is az, hogy kényelmetlen és nehézkes a kézírás – bár a leírt karaktereket még a felismerhetetlen firkálásommal is sikerült dekódolnia, ami kétségtelenül lenyűgöző – de sokkal bonyolultabb egy ekkora táblagépet tartani és azon maszatolni a mellékelt stylusszal, mint egy McDonald's-os blokk hátsó oldalára felkaparni a bevásárlólistát.

Ha a funkciókon túllépünk érdemes a rendszer kinézetét is megvizsgálni. Ez valamilyen dél-koreai ízlés lehet, mert nagyjából annyira szépek az ikonok, a színek és az egyéb grafikai elemek, mint az LG táblagépén. Csúnya. Szegény TouchWiz sosem volt szép és most a fehér színnel sem sikerült megbékéltetni a felhasználókat. Ami pedig igazán furcsa, hogy nem az Android 4.3 nyújtotta táblagépes kezelői felületet tette rá a Samsung, hanem a mobiltelefonosat – oké, lehet vele telefonálni is, de ez nem elég indok. Az értesítési felület, a menük és a fizikai gombok is arra utalnak, hogy egy okostelefonnal van dolgunk. Ez nem feltétlenül negatívum - akik a Samsung eszközökhöz szoktak, nem lesz számukra negatívum, de ettől még említésre méltó.

Összegzés

Ahogy a Samsung Galaxy Note okostelefonokat, úgy a Samsung Galaxy Note tableteket sem a stylus, hanem a méretes és nagy felbontású kijelző miatt vehetik az emberek. A hardver remek, a kijelző tényleg hihetetlenül szép, viszont szoftveres tekintetben továbbra is csak „Samsung”, ami nem egyenlő a tökéletesen optimalizált és végtelekig polírozott szoftverrel.


Amiért mégis ajánlani tudnánk a tabletet, az a feltehetőleg érkező frissítés, melyben a Samsung Galaxy S5 okostelefonon bemutatásra kerülő, teljesen áttervezett kezelői felület is eljöhet. A probléma az, hogy nem tudjuk ez mikor érkezik, ha egyáltalán. A kiszivárgott információk alapján az első 4.4.2-es (KitKat) frissítés még nem tartalmazza a grafikai frissítést.

Amiért viszont mégsem tudjuk ajánlani, az a NotePro és a TabPro eszközök érkezése. A CES 2014-en bemutatott új tabletek hamarosan megérkeznek, ráadásul azokon már Magazine UI van, ami nem komoly előrelépés a TouchWiz jelenlegi verziójához képest, de kétségtelenül kellemesebb látvány.


Nem lenne rossz tablet a Samsung Galaxy Note 10.1 2014 Edition, de a szoftveres problémák és a ronda felület elrettentheti a felhasználót. Aki ilyen felbontású táblagépet szeretne, de letisztultabb felületet, annak a szintén a Samsung által gyártott Nexus 10-et ajánljuk, mely hazánkban a Google jóvoltából nem kapható a Play Store rendszerén keresztül, de a legtöbb boltban így is megtalálható. Árban egyharmadával jobb, kijelzőben ugyan az, hardveres szinten pedig alig gyengébb a Nexus, viszont áttervezett felülettől és a felesleges szoftverektől mentes.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.