Hirdetés

Samsung Youm: hajlítható és feltekerhető kijelzők jöhetnek



|

A Samsung a CES-en bejelentette a Youm termékvonalat, amely egyelőre csak prototípusokkal rendelkezik, ám hajlítható, törhetetlen és felcsavarható kijelzőkkel rendelkező mobileszközök jövőjét vetíti előre.

Hirdetés

Bár az amerikai sajtó Las Vegasban tartózkodó munkatársai leginkább Bill Clinton meglepetésszerű előadásáról beszéltek a Samsung keynote-ja után (amely titkot előző nap Gary Shapiro, a CEA elnöke már nekünk elárult), Stephen Woo, a Samsung alelnöke több más érdekességet is megvillantott.

 

 

Konkrét termékbejelentés nem történt, amit az előadó már a beszéde elején jelzett, révén hogy most a komponensekre összpontosított, azon belül is három területre: a teljesítményre, a memóriára és a kijelzőre.

Samsung Youm



Kezdjük a sor az előadás legvégére hagyott területtel, a kijelzőkkel, mivel leginkább az hozott minket lázba. A hajlítható kijelzőkről már korábban is olvashatunk, ám most volt az első alkalom, amikor azt saját szemünkkel is megcsodálhattuk, igaz csak 15 méter távolságból. Habár a koreai gyártó prototípusokról beszél, az jól látszik, hogy hamarosan piackészek lesznek az új típusú kijelzők.

 

 

Brian Berkeley, a Samsung San Jose-i Kijelző Laborjának a vezetője például bemutatott egy olyan mobilt, amelynek OLED kijelzője a készülék oldalára van hajlítva. Így a telefon rövid üzeneteket a készülék peremén is meg tud jeleníteni. Így ha egy tokban tartjuk a mobilt, akkor nem kell elővennünk és bekapcsolnunk az egész kijelzőt, hogy lássuk, jött-e új üzenetünk.

 

 

Sőt a Samsung egy koncepció videót is bemutatott, amelyben egy feltekerhető táblagép is szerepelt. Talán mondani sem kell, hogy egy ilyen termék megjelenése milyen hatással lenne az informatikai piacra. Minden sokkal mobilabb lenne, és igazi "erőműveket" is a zsebünkben cipelhetnénk, ja és nem mellékesen sokkal könnyebb csajozni egy ilyen eszközzel (legalábbis a videó alapján).

 



A Youm mellé már komoly partnerek is társultak, hiszen Eric Rudder, a Microsoft vezető stratégiai igazgatója a színpadon egy papírvékony és hajlítható Windows Phone készüléket is bemutatott. Ezzel együtt konkrét megjelenési időpontról nem esett szó, ám elemzők szerint a Samsung a látottak alapján lassan már készen áll az első piacképes termék elkészítésére.

Exynos 5 Octa



Stephen Woo a Samsung új mobilprocesszoráról is lerántotta a leplet, a nyolc magos Exynos 5 Octáról. A megoldás az ARM big.LITTTLE feldolgozási technológiáján alapul, amely a kisebb számítási feladatokat a négy Cortex A7 chipnek adja át, míg a nagyobb teljesítmény igénylő utasításokért a négy Cortex A15 felel.

 

 

A koreai gyártó elmondása alapján így az Exynos 5 Octa nem csak hatékonyabb elődjeinél, hanem teljesítményben is felülmúlja az Exynos 5 kétmagos modelljét, amely például a Google Nexus 10-ben dolgozik. Ennek ereje főként a játékoknál domborodik ki, amit az EA mérnökei a helyszínen demóztak a Need For Speed Most Wanted játékkal. A látvány meggyőző volt, a mobilok és a PC-k közötti teljesítménykülönbség egyre kisebb.

 



Sőt ezt a plusz teljesítményt a fényképezés során is ki tudjuk majd használni, hogy "jobb cicás videók készülhessenek". Stephen Woo több területet is megemlített, úgy mint 3D felvételek készítése, utólagos fókuszállítás és korrekciók. Ez alapján nem lennénk meglepve, ha a közeljövőben több az Octával felszerelt androidos fényképezőgép kerülne ki a Samsung műhelyeiből, az első már piacon lévő modelljük ugyanis meglehetősen népszerű a vásárlók körében, legalábbis a CES-en sok ember azzal fotóz. Barcelonában vélhetően e téren is okosabbak leszünk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.