Hirdetés

Sirivel adna nagy pofont az Apple az Amazon Echonak



|

A smart speakerbe oltott digitális asszisztenssel okosotthonokba is beköltözne az Apple.

Hirdetés

Nem új keletű a pletyka, miszerint az Amazon Echo és a Google Home riválisán dolgozik az Apple, a Bloomberg azonban már azt is tudni véli, hogy tesztelési fázisba lépett a projekt. Alexa és Viv nyomdokain haladva ezúttal természetesen Siri lesz a smart speaker lelke, ami a megszokott funkciók mellett akár az okos otthonok vezérlésében is segíthet.


Hirdetés

Az egyelőre névtelen eszköz egyes prototípusai állítólag arcfelismerő rendszerrel is rendelkeznek, ami nem meglepő annak fényében, hogy az elmúlt években két, ezzel a témával foglalkozó startupot vásárolt az Apple. Siri az olyan kisebb munkáktól sem riad majd vissza, mint az üzenetek felolvasása, az internetes keresés vagy a zene vezérlése, egy okosotthonban pedig akár arra is megkérhetjük, hogy kapcsolja le a villanyt vagy indítsa el a kávéfőzőt.

A Bloomberg információ szerint az Apple smart speaker elsősorban fejlettebb technológiájú mikrofonjával és hangszórójával kíván a konkurencia fölé kerekedni. Hogy ez egészen konkrétan milyen előnyöket jelent majd a gyakorlatban, az remélhetőleg minél hamarabb kiderül.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.