Hirdetés

E3 - megérkezett a Sony PSVita



|

Természetes dolog, hogy az E3-ra mindenki megpróbál valami újat hozni, valami szokatlant mutatni. A Sonynak voltak problémái ebben az évben, de a felhozatala felettébb csinos.

Hirdetés

A Sony bemutatója 15 perces késéssel indul, melynek elején  mindenkit megkértek, hogy kapcsolja ki a telefonját, és vegye fel az előre kiosztott 3D szemüvegeket. Az induló videóban egyből bemutatták a PS3 3D-t, valamint mellé egy halom játékot (Sound Shape, Super Stardust, stb.), de nem sokat látni  egyikből sem, mert nagyon gyorsak a vágások. Ezt követően Jack Tretton, az SCEA vezére lépett színre és az összegyűltek üdvözlése után egyből a kellemetlen résszel kezdett, azaz a PSN leállásért kér elnézést.

 

Ezt ellensúlyozandó, olyanokat mondott, hogy 2011 egy nagyon erős éve lesz a Sony-nak, és elnézést kért a partnerektől is, a helyzet kellemetlenségét enyhítendő pedig némi humort vegyített a mondandójába. Elmondta, hogy a PS3 a jól bejáratott franciseoknak köszönhetően mára már igazán ütőképes konzol, illetve tudatta azt is, hogy bár a PSN még csak 90%-os, de a hűséges felhasználók ingyenes hozzáférést kapnak a CinemaNow-hoz, mely egy nagyszerű mozicsatorna és nem mellesleg a Sony partnere.

 

A beköszöntőt követően a Naughty Dog emberei jönnek és kezdetét veszi egy szemkápráztató Uncharted 3 vetítés, mely full 3D-ben fog napvilágot látni, valamikor októberben. Őket az Insomniac Games követi a Resistance 3-mal, melynek hardveres érdekessége, hogy egy spéci Move kontrollert fognak hozzá kiadni, közben megtudjuk azt is, hogy már több mint 100 3D-ben játszható játék van.

 

Ezt követően bemutatásra került a Playstation saját TV/monitora, mely 3D-s élményt nyújt, és éppen egyszerre két képet mutat két játékosnak, a hagyományos osztott képernyős megoldást követve. Ára 500 dollár körül lesz a 24"-os megjelenítőnek, és a Sony szerint a Move megfelelő partnere. A Move-ot egyébként eddig közel 9 millió példányban adták el és 200 játék támogatja.

 

A következő mutatvány a 2K Games NBA 2k12-je, méghozzá Kobe Brianttel a színpadon, aki éppen a HEAT ellen meccsel és viccelődött, hogy nem túl realisztikus a játék, hiszen pontot szerzett az ellenfél csapata. A játék a Moveot is támogatja, egy egészen új élményt és egyszerűbb irányítást nyújtva, ahol csak rá kell mutatnunk a játékosra és máris őt irányítjuk. Ezt követően még számos újabb játék bemutatója következett, melyeket nem részleteznénk, az érdeklődők a GameStar Onlineon tudják a játékos részt követni. Kaz Hirai bejelentése a következő, ami a mi szempontunkból is érdekes, ugyanis bemutatta a PlayStation Suite alkalmazást, mely mobilokra, tabletekre, stb. hozza el a Playstation szintű szórakoztatást. Ezután említették meg a PlayStation Portablet, melynek új generációs modellje teljesen új módon lép interakcióba a barátokkal, ezzel soha nem látott élményekkel gazdagítja a tulajdonosát.

 

Bemutatták a PSP utódját, a PSVita nevű eszközt,és elmondják, hogy a Vita megnevezés az életet jelenti, ezzel utalva arra, hogy a Vita tulajdonosok bekapcsolódnak az életbe, és ez a konzol egyszerre kínálja a hordozható játékgépet és közösségi kapcsolatokat nyújtó lehetőségeket is. 

 

 

A Vita képességeiről Scott Rohde beszélt, aki az Unchartedet játszva mutatta be az új eszköz képességeit. A grafika valóban tetszetős, a legprofibb vizuális effektek jelennek meg, illetve elmondja, hogy ujjunkat a képernyőn mozgatva tudjuk irányítani karakterünket, de lehetőségünk van hagyományos kontrollerrel is, de igény szerint akár kombinálhatjuk a kettőt. És ha mindez még nem lenne elég, akkor a Vita döntögetésével is megadhatjuk a megfelelő irányokat. Ezután Travis Williams jött, aki átvette a bemutatót a Ruin nevű, online rpg-vel, majd elmentette a játékállást a felhőben és egy hagyományos PS3-hoz ment, hogy ott folytatja a játékot, ezzel is bemutatva, hogy mikre képes a technika.

 

A ModNation Racers nevű csapat megmutatta, hogy az érintőképernyős Vitán percek alatt egy komplett pályát tudnak rajzolni, ami valóban elképesztő teljesítmény. Az eszközre jelenleg 80 játék fejlesztése folyik és karácsony tájékán kerül a boltokba, a Wi-Fi modell 249 euróért, a 3G és Wi-Fi pedig 299 euróért. Ezután néhány mondat erejéig még Kaz Hirai jött vissza, aki szintén a Vita erényeit ecsetelte és elmondta, hogy a PSVita a legkomplexebb hordozható eszköz, majd mindenkinek megköszönt a figyelmet és Jack Tratton köszönt el a nézőktől, zárómondatként elmondva, hogy szép év vár a Sonyra és azokra, akik az ő eszközeiket választják.

 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.