Hirdetés

Stagnált a PC-piac 2011-ben



|

Az elemzők a Windows 8-tól remélnek fellendülést, 2013-ra.

Hirdetés

Az IDC elemzőcég az egyik legutóbbi tanulmányában azzal foglalkozott, hogy a PC-piac miként alakult tavaly. Összességében elmondható, hogy 2011-ben az eladások 1,8 százalékkal emelkedtek, ami azt jelenti, hogy nagyjából stagnált a piac.

 

A vásárlások fő befolyásoló erejéül a tabletek szolgáltak: a fogyasztók az olyan eszközök miatt, mint az Apple iPad, halogatják a PC-k vásárlását. Ugyanakkor az is kiderült a felmérések során, hogy csak kevés ember tekint a tabletekre alternatívaként a PC-k helyett. Az elemzők úgy hiszik, hogy a Windows 8 megjelenésével és a kis házba épített asztali gépekkel a kereslet növekedésnek indulhat.

 

Az IDC 2012-re összesen 0,5 százalékos növekedést jósol. Az előrejelzések szerint 2012. és 2013. fordulópont lehet a Microsoft és a PC-s piac életében, ugyanis a platformnak olyan formában kell fejlődnie, hogy minden területen és eszközön képes legyen kielégíteni a felhasználók elvárásait. A Worldwide PC Tracker szerint a Windows 8 és az ultrabookok jó lépések lehetnek ebbe az irányba.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.