Hirdetés

SuperMicro C7Z97-OCE teszt - Alaplap a szervergyárból



|

A szervergépeiről híres SuperMicro most egy végfelhasználóknak szánt játékos alaplappal igyekszik szélesebb körben is ismertséget szerezni.

Hirdetés

Nagygépes környezetben már kellő tapasztalattal rendelkezik a gyártó, most – immáron második alkalommal – úgy döntöttek, a szerverek építésekor használt XEON chipeket Z97-esre cserélik, hogy elkészítsenek egy játékosok számára kialakított alaplapot. Szerkesztőségünkbe egy kompaktnak épp nem nevezhető házba építve, a futtatásához szükséges minden kiegészítővel felszerelve (többek között egy 3,5 GHz-es órajelű i7-4770K típusú Haswell CPU-val) érkezett meg a számítógép szíve. Ennek köszönhetően azonnal lehetőségünk nyílt kipróbálni az C7Z97-OCE rendkívüli képességeit; meggyőző eredményt produkált. A kifogástalan működéshez természetesen nagyban hozzájárult a 4770K integrált, Intel HD 4600 grafikus-chipje, illetve a gépházba szerelt SSD is, melyek a SuperMicro nyers erejével kiegészülve – kisebb megkötésekkel ugyan – de még a Crysis 3-at is képesek voltak futtatni.

Hirdetés

Csatlakozók mindenhol

Az ATX méretű (12×9,6 hüvelykes) alaplap látványra rendkívüli határozottságot sugároz magából, ami rögtön a gyártó szín-kavalkádjában kiütközik, hiszen az egyes komponensek más-más (fekete, fehér, narancssárga és kék) tónusokban pompáznak, jól elkülönítve egymástól a különféle funkciók ellátására szakosodott alkatrészeket. A lapka négy memóriafoglalatot tartalmaz, melybe akár 32 GB-nyi 3300 MHz-re skálázott, DDR3-as RAM-ot is zsúfolhatunk. Hat SATA-port is helyett kapott a nem éppen kicsi felületen, melyek egytől egyig a 3.0-s protokollt (maximális 6 GB/s sebességgel) támogatják.

 

A SuperMicro C7Z97-OCE emellett tartalmaz szintén hat darab (három 2.0-s és három 3.0-s) PCIe konnektort is, melyek az M.2-es szabványnak köszönhetően gyprs adatátviteli sebesség elérésére is képesek lehetnek (sajnos azonban a SATA Express kimaradt a kínálatból).

Csatolófelületeket is gazdagon elhelyezett a gyártó eszközén, találhatunk ugyanis egy kis nosztalgikus hatást keltő PS2-es egér/billentyűzet-foglalatot, VGA-, DVI-, HDMI- és DisplayPort-csatlakozókat, két Ethernet-aljzatot, valamint a Realtek nyolccsatornás hangkártyájához tartozó jack bemeneteket.

Az USB-portokkal sem bántak szűkmarkúan a mérnökök, hisz a négy darab 3.0 és két 2.0 csatlakozó mellett találhatunk még további négy 2.0 és két 3.0 kivezetést is. Hűtésre szolgáló ventilátorokkal is bőségesen felszerelhetjük az alaplapot: öt darab négytüskés csatlakozó is került a lapka felületére. A BIOS szintén frissítést az előző Z87-es modell óta, az új verzió ugyanis már grafikus felületű, UEFI (Universal Extensible Firmware Interface) típusú rendszerrel telepítve érkezik.

Tuninglehetőségek

Természetesen a gamer-alaplapok lényege a szükség esetén gyorsan végrehajtható órajeltuningban rejlik, amit itt még tovább egyszerűsített a gyártó. a C7Z97-OCE felületén találhatunk fizikai kapcsolókat is, méghozzá (a Power gomb kivételével) abból a célból, hogy az átlagfelhasználók is viszonylag könnyedén képesek legyenek egy kis extra erőt kicsikarni a processzorból. A grafikus piktogramokkal ellátott billentyűk lenyomásával 15, 20, illetve 25 százalék extra boostot kaphat gépünk, és ez remekül jöhet erőforrás-igényes alkalmazások, illetve játékok futtatásakor.

Összességében tehát egy nagyszerű, szerverminőségű alapanyagokból felépülő alaplapot rakott össze a SuperMicro, a tartósság miatt biztosan nem kell aggódnunk. Itthoni ára egyelőre nem ismert, így a külföldi összegekből indultunk ki, melyek egy top alaplaphoz illően magasak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.