Hirdetés

Szépség az íróasztalon - Microsoft Arc Keyboard teszt



|

Az Arc Mouse megjelenésekor elsősorban a hölgyek szíve dobbant meg. Nemrégiben nálunk járt a billentyűzet is.

Hirdetés

Az Arc Mouse önálló termékként egy kicsit furcsán hatott az akkori kínálatban, sőt, a kecses, hajlított hátú rágcsáló mind a mai napig kilóg a gyártó kínálatából. Ez persze egyáltalán nem baj, hiszen ez is pontosan azt jelzi, hogy egy egyedülálló perifériával van dolgunk, más, konkurens gyártónál szinte biztosan nem találni még hasonlót sem.

 

 

 

 

Egy billentyűzet azonban nagyon hiányzott az egér mellől, hiszen nagyon bután fest, amikor az Arc egeret egy klasszikus klaviatúra mellett használjuk. Ez a kis probléma azonban mostantól nem létezik, megjelent ugyanis az ideális társ, amit szimplán Arc Keyboardnak nevezett el a gyártó. "Stílus, ami működik" – így szól a Microsoft mottója az új billentyűzet kapcsán, és bevalljuk, igazuk van. A vékony, hajlított forma ezúttal is igen erősen jelen van, természetesen minden pont úgy hajlik, hogy az a lehető legkényelmesebb gépelési pozíciót adja.

 

Mivel vezeték nélküli beviteli eszközről van szó, ezért ölben, a kanapén ülve is könnyedén használható, adott esetben még egér sem szükséges a számítógép távoli vezérléséhez, a billentyűzet jobb alsó sarkában ugyanis elhelyeztek egy aprócska kurzorgombot is. Multimédiás vezérlőgombokból azonban szinte semmi sem jutott az Arc Keyboardra, csupán a hangerő szabályozására és a hangszóró némítására van lehetőség. A szóköz viszont óriásira nőtt, élőben pedig elsőre riasztóan hat a majd' nyolc gomb hosszúságú billentyű. A használatot természetesen nem korlátozza, egyáltalán nem zavaró a gépelés sem, csupán a látványt kell szokni.

 

 

 

 

A vezeték nélküli üzem miatt egy adóvevő is tartozik az eszközhöz, amely a mai divatnak megfelelően egészen apróra sikerült, ha épp nem használjuk, a billentyűzet aljában is tárolhatjuk. A telep töltöttségét egy LED jelzi a jobb felső sarokban, a pontos üzemidő viszont nem ismert számunkra. Minden bizonnyal hónapokról van szó, ha viszont biztosra akarunk menni, akkor időnként érdemes az Fn+Esc megnyomásával kikapcsolni a billentyűzetet.

Ár: kb. 12 000 forint.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.